Rakonczay nagy dobásra készül az Antarktikán Hír

Rakonczay Gábor számára a Déli-sark Expedíció csak az első lépés volt. Nehéz és emberpróbáló lépés, de mindenképp szükséges ahhoz, hogy belevághasson egy még nagyobb, a maga nemében egyedülálló kalandba.

A hosszú távú kihívásokra specializálódott magyar extrém sportoló már legalább két éve töri a fejét egy olyan expedíción, amellyel még nagyobbat lehet dobni, amely már nem csupán hazai, hanem nemzetközi szinten is „nagyot szólna”.

Rakonczay azt tervezi, hogy az óceán partjától az óceán partjáig egyedül, utánpótlás és rásegítés nélkül, gyalogosan átszeli a kontinenst borító összefüggő jégtakarót, érintve közben a Déli-sarkot.

Ez azt jelenti, hogy minden felszerelését és élelmét a szánján kell maga mögött húznia, és a haladás gyorsításához semmilyen segédeszközt, pl kite ernyőt, nem vehet igénybe. A projekt a Transzantarktika Szóló Expedíció 2019-2020 nevet kapta, melynek előkészületeit ma sajtótájékoztatón jelentette be Gábor és csapata, a Szalay Balázs vezette Sportmarketing Ügynökség, akik már a megvalósításon dolgoznak. A Mozgásvilág online szakmai médiapartnerként ebben a vállalkozásban is végig fogja követni Gábor útját.

Az expedíció tervezett távja 2850 kilométer, amelyet 115-118 nap alatt lehetne teljesíteni – az időjárás és a terepviszonyok kiszámíthatatlansága miatt persze ez csak becslés. Egyelőre az útvonal sem véglegesen tisztázott, hiszen függ attól, hogy melyik gleccser lesz majd járható, hol a legkisebb a hasadékba zuhanás veszélye. Minderre közvetlenül az indulás előtt, a műholdképek elemzése után derül majd fény, és az alapján pontosítják az útvonalat. Az előzetes tervek szerint Gábor a norvég sarkvidéki extrém sportoló, Börge Ousland 1996/97-es útját követné, de ellentétes irányban, a McMurdo öbölből indulva (ahonnan anno Scott kapitány indult társaival tragikus sorsú expedíciójára).

Kép forrása: Transzantarktika expedíció 2019-20

Mivel ez a típusú kontinensátszelés legalább húsz éve foglalkoztatja a sarkvidéki extrémsportoló közösséget, a projekt vélhetően már indulásától nagy nemzetközi figyelmet fog kapni. Ha Rakonczay végre tudja hajtani, azzal örökre beírja magát a legnagyobb antarktiszi teljesítmények sorába. Világosan kell azonban látni, hogy egy ekkora vállalkozás esetén már cseppet sem garantált a siker, és az sem véletlen, hogy ezzel az útvonallal eddig még senki sem próbálkozott utánpótlás és rásegítés nélkül. A felszerelések és az expedíciós élelmiszerek fejlődése azonban nagyjából most jutott el arra a szintre, hogy eséllyel lehet próbálkozni. A szakértők véleménye szerint az elkövetkezendő 2-3 évben valaki biztosan végrehajtja az átkelést. Nem Gábor az egyetlen aspiráns, hallani más külföldi sportolóról is, aki ugyanerre a trófeára feni a fogát.

A parttól partig átszelés a tavalyi, O’Brady és Rudd-féle próbálkozásnál majdnem kétszer hosszabb távot jelent, az előkészületeket tehát a legapróbb részletekig ki kell dolgozni, az utazási logisztikától kezdődően a felszerelésen át a táplálkozásig. Ki kell matekozni, hogy mennyi élelmet vigyen magával az ember ahhoz, hogy ne fogyjon el a háromnegyedénél, de ne is kelljen fölöslegesen cipelni. Hogy beossza az erejét, hogy mindig csak hetven-nyolcvan százalékon teljesítsen, és ne fogyjon el a lendület a legvégére. Hogy ne csábuljon el a Déli-sarkon, ahonnan nagyon könnyű hazajutni, és még sorolhatnánk…

Minden eshetőségre rendelkezni kell forgatókönyvvel. A stáb semmit sem szeretne a véletlenre bízni, ezért az elsődlegesen kitűzött 2019. októberi indulási időpont rugalmas.

Kép forrása: Transzantarktika expedíció 2019-20

Közösségi oldalán Gábor így foglalta össze motivációit:

„Ha van egy cél, amit senki nem ért el eddig, az csak azt jelenti, hogy eddig még senki nem érte el... Hosszú - hosszú kemény munka, több lépcsőben megszerzett kvalifikáló és tudást begyűjtő utak sorozata vezetett idáig. Ha most visszagondolok, az egész gyermekkorom egy várakozással telt. Vártam, hogy mikor leszek felnőtt és mikor indulatok el az úton, amit magamnak szántam. Mint a legszuperebb mozifilm, amit régóta vársz, amiről már mindent elolvastál és ezredszer is megnézted a trailerét. Aztán nagy sokára eljön a bemutató napja és te ott ülsz a moziban. Végigülöd a reklámokat és a többi filmajánlót..., majd végre elkezdődik a film. A Te filmed. Érzésben én itt tartok most. Elkezdődött a film és maximálisan megérte kivárni, de a java még csak most jön.”

Én ehhez a hasonlathoz még annyit tennék hozzá, hogy itt egy olyan filmről van szó, amelynek vetítésére csak néhány kiválasztott kap jegyet, és ők sem biztosan nézhetik azt végig.

Rakonczay addig sem unatkozik, amíg a nagy küldetés útjára indulhat: nemrégiben nyolc és fél nap alatt elfutott az ország legkeletibb csücskéből a legnyugatibba (681 km), közben iskolákban előadásokat tartva a sport központi szerepéről az életünkben, júniusban pedig még különlegesebb helyre készül. A Genovai-öbölből, a tengerpartról indul, és onnan 380 kilométert futva, majd az út végén mászva-gyalogolva felkapaszkodik a Mont Blanc csúcsára. Hogy miért? Mert ott van futás is, hó is, és még nem csinálta meg senki. Esetében mindennek ez a mozgatórugója.

Előzmények és történelmi áttekintés:
 
Az antarktiszi expedíciók hőskora

Az 1900-as évek elején expedíciók sora ostromolta az Antarktiszt. Ezek célja egyrészt a kontinens felfedezése, feltérképezése, másrészt pedig a Déli-sark elsőként történő elérése volt. Ernest Shackleton, Robert Falcon Scott és Roald Amundsen neve örökre beíródott a kontinens felfedezésének történelemkönyvébe. Nekik nem sok választásuk volt, minden útjukat a jég pereméről kellett indítaniuk, amit hajóval tudtak megközelíteni. A legrövidebb út a Déli-sarkra így is 1285 km volt, a Bálna-öbölből (Ross-jégself) indulva (Amundsen). A kezdetleges felszerelés ellenére a korai expedíciók 1500-2700 (!) kilométeres távokat tettek meg a jégen, jobbára gyalogszerrel, illetve kutyaszánokkal. A britek használtak mandzsúriai pónikat is, de ezek csak az utak töredékét bírták. Az élelmiszerdepóikat külön expedíciókkal saját maguknak telepítették.

Miután Roald Amundsen és négy társa 1911. december 14-én, majd Robert Falcon Scott szintén négy társával egy hónappal később elérte a Déli-sarkot, Ernest Shackletonnak fordult meg a fejében először a kontinens keresztezése. 1914-ben útra is kelt, de hajója még a partot érés előtt befagyott a zajló jégbe, majd néhány hónappal később elsüllyedt. Így a transzantarktiszi átkelés helyett egy másfél évig tartó, elképesztő menekülés vette kezdetét. A legendás mentőakció során Shackleton, a Főnök minden emberét sértetlenül hazahozta.

Az extrém sportolók korszaka

A hőskor után az antarktiszi expedíciók motorizált korszaka következett, melynek során a teljes kontinenst feltérképezték. Az extrém kihívásokat kereső sportolók aztán a 20. század vége felé felfedezték maguknak a jeges földrészt, ahol még igazán próbára teheti a képességeit és a túlélési ösztöneit, akinek ez célja. Itt már nem egy adott pont elérése számít, hanem a fizikai vagy sportteljesítmény: hosszú távok legyalogolása a lehető legrövidebb idő alatt, minél kevesebb külső segítséggel, sokszor teljesen egyedül. Ezek az expedíciók természetesen a korai időszakhoz hasonlóan használták a korszak legfejlettebb technikai vívmányait, de ezek kimerültek a ruházat, az élelem és a tájékozódás megkönnyítésében.
1989-90-ben a legendás hegymászó, Reinhold Messner és a sarkvidéki specialista Arved Fuchs fogott össze, hogy elsőként szelje át az Antarktiszt motorizált eszköz vagy kutyaszán segítsége nélkül. Ők használtak először a haladás gyorsításához kite ernyőket. Teljesítményüket a mai napig az első transzantarktiszi átszelésnek ismerik el, holott már ők sem a partról, azaz a seljfég tenger felőli pereméről indultak, hanem jóval beljebbről. Igaz, ők eredetileg a Ronne-Filchner-jégselfen fekvő Berkner-szigetről szerettek volna indulni, amelynek legészakibb pontja gyakorlatilag a kontinens partja, de az expedíciójuk logisztikáját szervező cég nem tudott nekik kellően hosszú hatótávolságú repülőgépet biztosítani a starthelyre szállításukhoz. Ezért a 82. szélességi körön tették le őket, ami a tervezett kiindulási ponthoz képest több száz kilométerrel közelebb van a Déli-sarkhoz. Messner érezte, hogy ez a vállalásukat alapjaiban veszélyezteti, ezért perrel fenyegette a szervezőket. Az utat viszont így is végigcsinálták, a végére 2800 km-es megtett távot mértek. A Déli-sark elérése után a Ross-jégself tenger felőli pereménél létesített McMurdo bázisig gyalogoltak. A rajtuk kívülálló okok miatti rövidítést sosem tagadták, de a kontinens első átszelését így is magukénak érzik. Más sem kérdőjelezte meg.

Messnerék után is akadt még jó néhány igazán embert próbáló gyalogos vagy kite rásegítésű expedíció az Antarktikán.
A norvég Börge Ousland 1996/97 fordulóján a Berkner-szigetről a McMurdo bázisig síelt, szólóban, utánpótlás nélkül, de kite rásegítéssel. Ő volt az első, aki ily módon, egyedül szelte át az Antarktiszt. A megtett táv 2845 km volt, melyhez két hónapra volt szüksége. Nagyjából ebben a nyomvonalban gondolkodik Rakonczay is.

2006-ban a norvég Rune Gjeldnes a Maud királyné-föld északi peremén lévő Novolazarevszkaja-állomásról indulva a Déli-sarkon át a Terra Nova-öbölben fekvő Zucchelli-állomásig gyalogolt, szólóban, utánpótlás nélkül, de kite rásegítéssel. A táv 4800 km, az út három hónapig tartott.

Mindannyiukon túltett azonban a dél-afrikai Mike Horn. 2017-ben egyedül, a Novolazarevszkaja-állomásról indulva a Déli-sarkig síelt (ez önmagában 2150 km), majd újabb közel 3000 km-t tett meg teljesen ismeretlen, korábban senki által nem járt útvonalon a Dumont d’Urville-bázisig. A teljes táv 5100 km, amelyet teljesen egyedül, utánpótlás nélkül, de kite rásegítéssel tett meg.

Forrás: Transzantarktika expedíció 2019-20