Menü

2018.12.13.     Hozzászólás 0

Rakonczay Gábor túl a táv harmadán

20. napja gyalogol Rakonczay Gábor az Antarktiszon, hogy a magyarok közül elsőként érje el a szárazföld partjáról indulva a Déli-sarkot. Társaival túl vannak a 350 km-en, hamarosan elérik a déli szélesség 86. fokát. Útjuk onnan már nyílegyenesen vezet a Föld legdélebbi pontja felé.


A szokottnál is nehezebb feladat elé állítja az Antarktisz az idei nyári szezonban próbálkozó expedíciókat. Mindenki extrém hidegre készült, de a hőmérséklet egyelőre a tűrhető, mínusz 12 – mínusz 15 fok közötti tartományban mozog. Persze, ha feltámad a szél, ez gyorsan mínusz húsz alattinak érződik. Az idő viszont sokkal csapadékosabb, mint ami ilyenkor megszokott. A friss hó rendkívüli módon megnehezíti a haladást, hiszen sokkal jobban belesüpped a szán. Ahol nem a friss hóval bajlódnak, ott az ún. sastrugi, azaz a szél által épített, keményre fagyott hóbordák keserítik meg az expedíciók életét. A melegebb időjáráshoz növekvő ködhajlam is társul, amelynek következtében gyakran alakul ki ún. whiteout: vakító fehérség, amelyben az ember teljesen elveszíti tájékozódási képességét; megszűnik a fent és a lent, a jobbra és a balra. Ilyenkor csak a tájolóra hagyatkozva lehet tartani az irányt a nagy fehér semmiben. A fenti faktorok mind lassabb haladást eredményeznek. A nehézségek miatt eddig két szóló expedíció is feladta, hogy elérje a Déli-sarkot.

Éjszakára a sátor nyújt védelmet a széltől, és ha a nap süt, akkor a hidegtől is Forrás: Magyar Déli-sark Expedíció

Van még fotó, katt a képre!

Rakonczay-ék konzervatív tempóban kezdték az első napokat, hogy ne hajtsák túl magukat rögtön az elején. Akkor is rövid, 15-17 km-es szakaszokat teljesítettek, amikor tudtak volna hosszabbakat is. A napi távot a terep-és időjárási viszonyoknak megfelelően fokozatosan növelték. Napi átlaguk jelenleg 18,3 km, de többször teljesítettek már 20 km feletti távot is. Eleinte napi hét, 45 perces etapot meneteltek, amit egy hét után napi nyolc, 50 perces szakaszra növeltek. A szakaszok közötti rövid pihenőkben folyadékkal és nasival frissítenek. Komolyabb utánpótlásra az esti táborozás során van lehetőség, amikor a benzinfőzőiken havat olvasztva főtt ételt ehetnek. Így is nehéz pótolni az elvesztett napi átlag 7000 kalóriát.

Jó hír, hogy a napok múlásával egyenes arányban csökken a szán súlya. Gábor egy 94 kilós szánnal vágott neki az útnak, miután társával közös sátrát is ő cipeli. Az elfogyasztott élelem miatt ez a súly napi egy kilogrammal csökken. Ez jól is fog jönni, mert az út második harmada sem könnyebb, hiszen továbbra is felfelé haladnak a jégmezőn. A jelenlegi 1500 m tengerszint feletti magasságról el kell érniük a Déli-sarki-fennsíkot, amely közel 3000 m magas.

Voltam már néhány világvége helyen, de ez itt mindegyiken túltesz

Az ilyen hosszú expedíció titka azonban abban rejlik, hogy tudni kell csak a következő napi szakaszra koncentrálni, és el kell vonatkoztatni a teljes táv ijesztő nagyságától. A mentális erő itt legalább olyan fontos, mint a fizikai. A totális monotóniában cikáznak a gondolatok. Gábor ezeket meg is osztja velünk:

„Itt könnyen adja magát a klasszikus kérdés, vajon ezek a végtelen jégmezők akkor is itt lennének, ha senki sem nézné őket? És hogy egy ilyen hatalmas valami, mindenféle ok nélkül, csak úgy csendben minek létezik itt, a világ alján? Voltam már néhány világvége helyen, de ez itt mindegyiken túltesz. Mint a mesében, az Üveghegyen is túl, ahol sem idő, sem más nem létezik. Az egyedüli történés mi vagyunk, és a fejünkben az a sok összevisszaság, amit eddig beletettünk. Ám az itteni végtelen fehérség még ezt is módszeresen kikezdi, fogynak a gondolatok, és amik maradnak, lelassulnak. A dolgok itt alapjaiban mások, és nekünk az egyetlen feladatunk életben maradni és előre haladni.”

Ebben a monotóniában minden szokatlan történés világrengetőnek tűnik. Egy madár megpillantása több száz kilométerre a parttól már a tudományos-fantasztikus kategóriát súrolja. Pedig ez is megtörtént néhány nappal ezelőtt:

„A sark felől jött és a part felé repült, az egész néhány másodpercig tartott, mert a széllel irtó sebesen tova is tűnt – mesélte Gábor. – Ez az a hely, ahol biztosan semmilyen élőlény nem él, mert körülbelül ötszáz kilométerre van az óceán, erre elhúz felettünk valaki. Az is lehet, hogy mind a négyen egyszerre képzelődtünk, de esélyesebb, hogy egy expedíciós szándékú sirállyal találkoztunk...”

A nap egyelőre elég ritkán süt ilyen szépen Forrás: Magyar Déli-sark Expedíció

Menetelés (Van még fotó, katt a képre!)

A napi tennivalók már rutinná váltak, mégis előfordult, hogy az egyik sátorban reggel elaludtak a társak:

„Épp a sátrunkat bontottuk volna, amikor a nagy csend gyanússá vált és átmentem a másik sátorhoz, és azt láttam, hogy ők még nagyban alszanak, úgyhogy felébresztettem őket – mesélte Rakonczay Gábor. – Nyilván fáradtak, de csodálkoztam, mert ilyenkor általában már óra nélkül is működik a napirend, a norvég srác is mondta, hogy az elmúlt tíz év expedícióival kapcsolatban ilyet még csak nem is hallott. A lényeg, hogy ötven perccel később indultunk el, mint ahogy terveztük, de mivel itt nem megy le a nap, nem kellett attól tartanunk, hogy ránk sötétedik. Ezúttal 17.5 kilométert tettünk meg, s bár benne lett volna a napban a húsz kilométer is, az utolsó szakasz lemaradt, mert a csapat széthajtotta magát a mély hóban, egy emelkedőn. A hét szakaszból egyet vezetett az angol srác, kettőt a norvég és négyet én, ami leginkább úttörés volt a mély hó miatt, vagy még inkább a csapat bátorítása. Meg is kaptam ma tőlük a Warrior vagyis Harcos jelzőt. Részemről ez annyi, hogy valakinek elöl kell mennie, és pont azért lehetek most itt, mert néha bevállaltam a járatlan, vagy a nehezebb utat is.”

Végtelen fehérség Forrás: Magyar Déli-sark Expedíció

Mindig csak előre, a Déli-sarkig!

Azóta töretlenül haladnak előre, többször sikerült túlszárnyalniuk a napi 20 km-t. A nap folyamán kisebb mérföldkőhöz érkeznek, elérik ugyanis a Thiel Cornert, egy üzemanyagtöltő depót. Itt minimális utánpótlást is magukhoz vesznek, amiket a szervező logisztikai cég kötelezően előre küldetett a tagok számára.

„Holnap nagy esemény lesz – mondta tegnapi bejelentkezésekor Gábor, – mert  tíz kilométerrel előttünk van a Thiel Corner Skiway: itt szállnak le tankolni a repülők a Union Gleccser és a Déli-sark között. Ha minden igaz, ott van egy darab WC-kabin, üzemanyag, és elásva a kötelezően előírt, előreküldött felszerelés, élelmiszer. A több mint 900 kilométeres út során két kötelező pont van, amit érintenie kell a csapatnak, ez az egyik, a másik pedig majd 87 fok 30 percnél lesz. Én csak azt küldtem előre, aminek utánanéztek, vagyis néhány adag kaját – a többi cucc szigorúan a szánban van, mert úgy gondolom, az ember legyen önellátó és ne támaszkodjon semmilyen külső segítségre, ha ilyesmit csinál. Néhány kiló plusz súly kisebb teher, mint ha külső körülményektől függ az ember.”

Itt kell megemlíteni: szigorú szabályok kötik az embert, ha először van az Antarktiszon, és ekkora utat akar megtenni. De amellett, hogy ezeket a szabályokat muszáj betartani, ahol lehet, Rakonczay Gábor azért inkább a saját szabályrendszerét követi.

rakonczaykep1206.jpg Forrás: Magyar Déli-sark Expedíció

Olvass többet a témáról: Magyar Déli-sark Expedíció, Rakonczay Gábor, antarktisz

Ajánló