Menü

2019.11.04.     Hozzászólás 0

Jost Kobusch: Cél az Everest, télen, szólóban

Egy fiatal német alpinista, egyetlen sikeres nyolcezressel a tarsolyában, egyedül fog nekivágni télen az Everestnek. Már az ötlet miatt is sok hangos kritikusa akadt. De vajon tényleg el lehet dönteni valakiről felületes statisztika alapján, hogy mire (nem) lehet képes? Mi kíváncsiak voltunk, hogy ő maga mire alapozza ezt az önbizalmat. A beszélgetés alapján egy dolog világos lett számomra: Jost Kobusch nem egy semmire nagyotmondó marketingmászó, aki nem tiszteli sem az elődöket, sem az előtte álló feladatot.


Szuggesztív tekintet. Tudatos, összeszedett beszéd, egyetlen felesleges szó nélkül. Olyan határozottság, amivel ritkán találkozni. Felkészültsége makulátlan. Persze annak, aki az Everestre készül egyedül, télen, nem is árt, ha tisztában van vele, mire vállalkozik.

Szinte mindig szólóban mászik, és szereti a telet. A pótlólagos oxigénhasználatot és magashegyi teherhordók igénybevételét csalásnak tartja. Csak olyan kihívásnak látja értelmét, amelynek sikerében nem lehet előre biztos.

A 27 éves német profi hegymászó nevét egy Everest alaptáborában készített videó kapcsán ismerhette meg a nagyközönség. Ő volt az, aki testközelből lefilmezte azt a lavinát, amely 2015. április 25.-én végigsöpört az alaptáboron és 19 (egyes források szerint 24) halálos áldozatot követelt.


Ő akkor túlélte, és ez megváltoztatta az életét. Lemondott orvosi ambícióiról, hogy csak a hegymászásnak éljen.

Azóta megmászta szólóban az Elbruszt, télen. 2016-ban Klein Dávid társaságában megmászta az Annapurnát, legfiatalabb németként. De hegymászó teljesítményére csak akkor figyeltek fel szakmai körökben, amikor szólóban, a világon elsőként jutott fel a 7296 m magas Nagpai Gosum II csúcsára. 25 éves volt ekkor.

Jost Kobusch a Nagpai Gosum II csúcsán Forrás: www.jostkobusch.comVan még fotó, katt a képre a galériáért!

Előző télen meg akarta mászni szólóban a Denalit, de az Amerikai Egyesült Államok kormányzati leállása miatt a nemzeti park zárva tartott, ezért Jost nem tudott hozzájutni a parkba lépéshez szükséges engedélyhez.

A nemzetközi, és főleg német mászóközösségben komoly felhördülést keltett, hogy egy fiatal, nyolcezreseken relatíve tapasztalatlan mászó bejelent egy olyan célt, amellyel a legnagyobbak közül se nagyon próbálkozott eddig senki. Olaj a tűzre, hogy Jost a maga útját járja, és nem igazán érdekli, hogy a közösség mit gondol róla.

Miért választanék olyan célt, amelyről biztosan tudom, hogy sikerül?

Vannak, akik szerint igazi mászó nem megy az Everestre. Tény, hogy a hegyre rá is fér némi imázsjavítás. A kereskedelmi expedícióknak „köszönhetően” manapság már a főszezonban több százan másszák meg  a csúcsot, és ilyenkor mindennapos a sorban állás is. A hegy azonban pontosan ugyanolyan magas, mint az első megmászók idején, a levegő ugyanolyan ritka, az időjárás ugyanolyan mostoha. Egyszóval, saját erőből megmászni pont olyan nehéz, mint hetven éve. Leszámítva persze a felszerelések technikai és a meteorológia informatikai hátterének fejlődését. De egy jó mászónak igenis van keresnivalója az Everesten, csak le kell térni a tömegek által keresett utakról, stílusról, évszakról. A téli mászás ennek az egyik kézenfekvő módja.

Hol másutt akarna az ember szilveszterezni? Jost Kobusch újévkor az Elbruson Forrás: www.jostkobusch.com

Van még fotó, katt a képre a galériáért!

Nepálba indulása előtt volt alkalmunk személyesen faggatni Jostot a projektről és annak hátteréről.

Mozgásvilág: Kaptál hideget-meleget a német és a külföldi mászóközösségtől a Spiegelben megjelent interjúd után. Mi erről a véleményed?

Jost Kobusch: Ha valaki valami újat csinál – márpedig amire én készülök, azt tudtommal még senki sem próbálta meg – akkor lesznek kritikusai. És ez jó. Kétségkívül szokatlan az én megközelítésem, de számomra az is fontos, hogy megmutassam, mindig lehetséges más dimenzióban, más perspektívában gondolkodni. Le lehet térni a megszokott útról, és vissza lehet térni az alpinizmushoz, mindig van lehetőség igazi kalandot találni.

Honnan jött az ötlet a Seven Summits téli szólójára?

Feltettem magamnak a kérdést: hogyan mászhatnám meg nem turistaként az Everestet? Ekkor jutott eszembe: Mi lenne, ha télen mennék? Igaz ugyan, hogy télen eddig mindössze tizenöten álltak a csúcsán. Ha csak az előző évet nézzük, hétszázan jutottak fel a csúcsra, mindannyian tavasszal. Ezzel szemben télen összesen tizenöten, az utolsó sikeres téli mászás pedig 1993-ban volt, huszonöt éve. Egy évvel azután, hogy én megszülettem. Soha senki nem mászta meg télen az Everestet pótlólagos oxigén használata nélkül. (Megjegyzés: Ang Rita Serpa december 21-én jutott fel oxigén nélkül, de előtte hetekkel már dolgoztak a hegyen. A jelenleg elfogadott gyakorlat szerint a téli mászáshoz az expedíció nem vonulhat fel az alaptáborba december 21-e, a téli napforduló előtt – PL.) Továbbá soha senki nem mászta meg szólóban az Everestet télen. Amikor ezt végigpörgettem a fejemben, az jutott eszembe, hogy várjunk csak egy pillanatra! Ez a dolog szinte lehetetlennek tűnik! Én pedig szeretem a szinte lehetetlen dolgokat, mert ez azt jelenti, hogy nem teljesen lehetetlen. Ha előre tudom, hogy valami működni fog, az számomra unalmassá teszi a projektet.

Ekkor kezdtem komolyan foglalkozni a gondolattal, hogy megpróbálom télen szólóban megmászni az Everestet. Amint pedig felmerült az Everest télen, rögtön jött a gondolat, hogy az része a Seven Summitsnak. Mik is vannak még a sorozatban? És akkor beugrott: hohó! Az Antarktiszon télen még tutira nem mászott senki soha semmit! Abban a pillanatban megszületett a projekt.

Tehát akkor nem csak az Everest téli szólója van tervben, hanem az Antarktisz is?

Abszolút. Mínusz nyolcvan fok, király lesz :D

Miből gondolod, hogy sikerülhet?

Az én filozófiám az, hogy válaszd a lehető legnehezebb projektet, és próbálkozz azzal. Mert a legrosszabb éppen az, hogyha sikerül megvalósítanod a célt, azzal ugyanis megölöd a projektet. Viszont, ha igazán nehéz projektbe vágod a fejszédet, akkor az sokáig is kitart.

Nagpai Gosum II Forrás: www.jostkobusch.com

Van még fotó, katt a képre a galériáért!

Nem félsz a kudarctól?

Talán arrogánsan hangzik, de azért hiszek benne, hogy egyszer sikerülni fog.

A téli Everest-szólóra hogyan választottad ki az útvonalat?

Az útvonaltervezésnél három fő szempontot vettem figyelembe: a korábbi expedíciók által tapasztalt problémák, a politikai helyzet (engedélyek, szabályozás), valamint, hogy szólóban megyek. Ezek alapján elég hamar kikristályosodott egy lehetséges útvonal.

Elképesztő, hogy mennyire összeszedetten és lényegre törően fogalmazol. Mi a foglalkozásod?

Profi hegymászó vagyok. A hegymászásból élek.

Úgy értem, mit tanultál?

Jelenleg is tanulok, sportmérnöki szakra járok a Chemnitzi Műszaki Egyetemen (TU Chemnitz). A következő félévem már a mesterképzés része lesz. De egyébként szakmát nem tanultam.

Van példaképed a mászók között, akiknek a mászóstílusa szimpatikus számodra?

Ebben a tekintetben számomra az emberi tulajdonságok sokkal fontosabbak, mint a mászóstílus. Viszont egy ember sohasem lehet tökéletes ahhoz, hogy példakép legyen, így leginkább egy, különböző pozitív emberi tulajdonságokra épülő ideál elérése lehet a cél, mintsem egyvalakire hasonlítani. Vegyük például Simone Morót. Ő az, aki a legdurvább helyzetben is képes mosolyogni. Ha megnézed a Gasherbrum II téli mászásukat, a társai zombimód kivannak, arcuk eltorzul a szenvedéstől, Simone meg idétlenül vihog. Ez szuper, ezt abszolút követendőnek tartom. Ugyanakkor nagyon temperamentumos, az Everestes balhénál néhány káromkodás kicsúszott a száján, amit viszont egyáltalán nem tartok követendőnek. Szóval Simone pozitív tulajdonságait szívesen magamévá teszem, ahogyan más emberekét is, ezekből pedig felépítek egy elérhetetlen, de követendő ideált.

Jost a Nagpai Gosum II-n Forrás: www.jostkobusch.com

Van még fotó, katt a képre a galériáért!

A sikerhez idő kell

Éppen ezért Jost már szeptember végén elindult Nepálba, hogy felkészüljön az Everest téli megmászására. Hat- és hétezres csúcsok teljesítésével akarja megszerezni a szükséges akklimatizációt. Az első lépcsőfokon már túl is van, egy eddig megmászatlan hatezresre jutott fel október végén.

A téli mászáshoz Jost nem vonulhat fel az alaptáborba a téli napforduló, azaz december 21.-e előtt. és a hegyet legkésőbb március 20.-ig meg kellene másznia. Jost azonban a tél fogalmát is egyedi módon határozza meg.

"Mindenki azon vitázik, hogy a meteorológiai vagy a naptári tél számít igazán a téli mászásoknál. A tél definíciója Jost Kobusch szerint a következő: vegyük a kezdő és a záró időpont tekintetében is a legszigorúbb meghatározást. Ebben az esetben senki sem köthet bele, hogy ilyen vagy olyan szempontból nem elég téli a megmászás. A legszűkebb keresztmetszet pedig a naptári tél kezdete, azaz december 22. és a meteorológiai tél vége, tehát február 29. közötti időszak."

A korai kezdéssel és akklimatizációval Jost számára lehetségessé válik, hogy esetleg már az expedíció korai fázisában támadja a csúcsot.

"Az eddigi téli expedícióknak pontosan az az egyik alapproblémája, hogy érkezésük után előbb az utat kell kiépíteniük fix kötelekkel, és az akklimatizációt is csak ekkor kezdhetik meg. Ezzel pedig egy csomó időt elveszítenek. Nekem teljesen más a stratégiám, és megfelelő akklimatizációval már az expedíció elején „élesben” mászhatok."

Jost ugyan nem alpin stílusban tervezi a mászást, csak minimális fix kötél felhasználást tervez. Pótlólagos oxigén használata nála fel sem merülhet, azt csalásnak tartja.

Jost a Nagpai Gosum II-n Forrás: www.jostkobusch.com

Van még fotó, katt a képre a galériáért!

"Az alaptáborig teljes támogatással megyek. Egy tonnányi felszerelésem lesz, teherhordók és jakok kellenek. Ez nem is olyan sok, mivel három hónapos tartózkodást tervezek. A mászást viszont a tőlem megszokott minimalista stílusban tervezem. Az alaptábor felett egyedül fogok mozogni, mindenféle serpa segítség nélkül. Ez alternatív útvonalválasztást is követel, ugyanis egyedül nem tudom leküzdeni a Khumbu-jégesést. Ezért kinéztem egy olyan útvonalat, amely az alaptábor mellől, a sziklán vezet fel a Nyugati-gerincre. Ez a legtechnikásabb rész az egész mászás során. Onnan a Nyugati-gerincen folytatom. Itt elég szeles lesz, a 3-as tábor felett. Ennek van előnye is: jeges a felszín, ezért gyorsabban tudok haladni rajta, mint a Nyugati-teknőben, ahol a szél által is hordott hó összegyűlik. A 4-es tábortól viszont ismét szélárnyékban leszek, ami fontos, mert az Everest csúcsrégiójában a téli viharok idején a szélsebesség elérheti a 200 km/órát. Ez a Hornbein-kuloár, ami eléggé technikás út, de védettebb a széltől.

Valószínű, hogy egy szakaszt el fogok látni rögzített kötéllel, mégpedig a Khumbu-gleccser feletti sziklabetéten, ahol mászni kell. Egyébként amennyire csak lehet, kevés felszerelés felhasználásával próbálom megoldani a feladatot. Azon a szakaszon azonban a biztonság miatt szükség lehet fix kötélre, mint ahogy az ember elsősegélydobozt is visz magával. Mert mi van, ha eltalálja a karomat egy kő, és nem tudok visszamászni? Szeretném elkerülni, hogy egy esetleges mentés esetén feleslegesen más emberek életét veszélybe sodorjam. A fix kötélre tehát elsősorban vész esetén lehet szükség, de a csúcstámadáskor nem akarom használni, csak biztonsági tartaléknak teszem fel."

Ezt az útvonalvariációt ebben a formában még nem mászta senki, de Jost nem akar új útról beszélni.

"Nem vagyok benne biztos, de szerintem mászták már ezt az utat. De ha teljességében nem is, akkor sem lenne egy egészen új út, maximum egy szakasza, csak egy meglévőnek a variánsa."

Nincs jobb edzés, mint maga a cél

Jost három hónaposra tervezi az expedíciót, és a legkevésbé sem bízza el magát az esélyeivel kapcsolatban.

"Ez egy nagyon nagy és örült projekt. Lehet, hogy furán hangzik, de igazából edzeni megyek oda. Tudom, hogy a csúcs elérésének esélye első próbálkozásra nagyon alacsony. Főleg az én nyolcezres tapasztalatommal, hiszen csak egy nyolcezrest másztam meg eddig. Gyakorlatilag kezdő vagyok. Szóval edzeni megyek, és szeretnék addig eljutni, ameddig csak tudok.

Hogy miért pont ott? Azért, mert azon a terepen akarok felkészülni, ahol később eredményt akarok elérni. Meg akarom ismerni a terepet, a viszonyokat. Annyi infót akarok gyűjteni, amennyit csak lehet. Persze, ha adódik egy időjárási ablak, és elég erősnek érzem magam, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem próbálkoznék meg a csúcstámadással. De az esélyem nagyon csekély, és ezzel az elejétől fogva tisztában vagyok. Szóval odamegyek, megpróbálom belőle a legtöbbet kihozni, és a következő évben visszatérek. Aztán talán az azt követő évben is. Annyiszor vallasz kudarcot, amíg a végén sikerrel jársz."

Jost haladását figyelemmel kísérheted a Facebookon, a Hóhatár csoportban, a Mozgásvilág hegymászó hírei között.

Jost és Klein Dávid az Annapurnán, 2016-ban:

Olvass többet a témáról: nyolcezresek, Seven Summits, everest, Jost Kobusch

Ajánló