- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Az egyik legnagyobb nyugati kereskedelmi szervező lefújta expedícióját a Mount Everesten kitört koronavírus járvány miatt. A tulajdonos kendőzetlenül számolt be a helyzetről
Tamara Lunger hosszú interjúban mesélte el nekünk a tragédiába fulladt téli K2 expedíció részleteit
Ha létezik hálátlan feladat, az egy hazai sportági szakszövetség vezetése. Rengeteg munkát igényel, az eredmények mégis ritkán látványosak. A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke avatott be bennünket a szövetség munkájába
Everest télen, szólóban, pótlólagos oxigén használata nélkül. Jost Kobusch az elmúlt télen ezzel próbálkozott, és tapasztalatairól videóinterjúban mesélt nekünk
A kissé flúgos humorú mászó, akinek Alex Honnold először csak egy "sacramentói kölyök volt nagy fülekkel"
Honeymoon – ez az új út neve a 8034 m magas Gasherbrum II-n, melyet az orosz Gyenyisz Urubko nyitott augusztus elsején a hegy nyugati falán. Egyedül mászva, víz, rádió és GPS jeladó nélkül, 24 óra alatt érte el a csúcsot, egy olyan nyomvonalon, melyet még korábban egyetlen mászó sem érintett. A névválasztás oka, hogy Gyenyisz kedvesével, a spanyol Maria „Pipi” Cardellel tervezte az utat, ő azonban megsérült az odavezető trekking során, így nem tudott vele tartani. Ő lehetett volna az első nő, aki alpesi stílusban új utat mászik egy nyolcezresen.
A 36 éves Adam Bielecki generációjának egyik legjobb alpinistája. Elsőként mászta meg a Gasherbrum I-et és a Broad Peaket télen. Az alpin stílusú magashegyi mászás élharcosa. Pályafutását korábbi interjúnkban már bemutattuk, most azonban a legutóbbi expedíciójával kapcsolatban faggattuk tapasztalatairól.
Krzysztof Wielicki az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb, meghatározó alpinistája. Első nyolcezer méteres hegycsúcsa a Mount Everest volt, ráadásul annak első téli megmászása. Később ezt még több nyolcezres első téli megmászás követte, amivel kiérdemelték a „Jégharcosok” elnevezést. Teljesítményeiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A legnehezebb, új utak nyolcezreseken, gyors tempójú mászások vagy éppen szóló sikerek – a lista szinte végtelen. A még mindig aktív, 69 éves lengyel alpinista a Kalifa és az iKaland közös szervezésében Budapesten tartott előadást, és elvarázsolta a közönséget. A lehetőséget mi is kihasználtuk, és a korábban készített, eddig nem publikált interjúnkat kiegészítettük a legfrissebb hírekkel a következő téli lengyel K2 expedíció terveivel kapcsolatban. Hosszú cikk lesz, de érdemes elolvasni!
Az elmúlt téli szezonban ismét két hírhedt nyolcezer méter feletti csúcs került a reflektorfénybe. A Nanga Parbaton egy nemzetközi vállalkozás keretében Daniele Nardi, Tom Ballard, Rahmat Ullah Baig és Karim Hayat próbált új utat nyitni a Mummery-bordán, amely végül Nardi és Ballard halálával végződött. Az utolsó, télen még mászatlan nyolcezresen, a K2-n pedig két expedíció is küzdött hónapokon át, de nekik sem termett babér ezen a télen.
Suhajda Szilárd expedíciós hegymászó. Járt a Broad Peak csúcsán, és komoly kísérletei voltak a K2-n, a Mount Everesten és a Gasherbrumokon is. A hegyekről mérhetetlen szeretettel és alázattal beszél, és bár szinte az egész országban ismerik, szerénysége példaértékű. Hosszú ideje terveztük, hogy készítünk vele interjút, és amikor végre sikerült összehoznunk, bizony hosszúra sikeredett a beszélgetés, ezért két részletben közöljük. A tegnap megjelent első rész után következzék a második rész!
Suhajda Szilárd expedíciós hegymászó. Járt a Broad Peak csúcsán, és komoly kísérletei voltak a K2-n, a Mount Everesten és a Gasherbrumokon is. A hegyekről mérhetetlen szeretettel és alázattal beszél, és bár szinte az egész országban ismerik, szerénysége példaértékű. Hosszú ideje terveztük, hogy készítünk vele interjút, és amikor végre sikerült összehoznunk, bizony hosszúra sikeredett a beszélgetés, ezért két részletben közöljük. Ez az első rész.
A román Romeo Popa, Teofil Vlad és Török Zsolt alpesi stílusban mászott új utat a 7161 m magas Pumori déli falán. Az út neve \"\"Les voyages du Petit Prince\", azaz a Kis herceg utazásai. A hegy nehéz, a normál útjával is kevesen próbálkoznak, csúcssiker csak ritkán születik. Az 1100 m magas új út kulcshelye M6 nehézségű. Túlnyomó részben jég, mix szakaszokkal, a lavinák és kőhullás veszélye magas. Török Zsolt tavaly a tavaszi szezonban Vlad Capusan társaságában már tett egy kísérletet a falon alpesi stílusban, de egy heves hóvihar 6800 méterről visszaverte őket.
Adam Bielecki neve tavaly télen robbant be a nemzetközi hírekbe, amikor Denis Urubkóval egy példátlan akció keretében megmentették Elisabeth Revolt. A kiváló francia mászónő a lengyel Tomasz „Tomek” Mackiewicz társaságában, alpesi stílusban, új úton, pótlólagos oxigén használata és serpák segítsége nélkül a hegy második téli megmászását hajtotta végre . A csúcson Tomek állapota hirtelen romlani kezdett. Elisabeth 7280 méterig tudta letámogatni, de ott Tomek már gyakorlatilag mozgásképtelen volt. Revol SMS-ben segítséget kért, majd megpróbált egyedül leereszkedni a hegyről. 6100 méteren találkozott a mentésére indult Urubkóval és Bieleckivel, akiknek segítségével sikerült élve lejutnia a hegyről. Tomek örökre a Nanga Parbat ölelésében maradt.
Kétség nem férhet hozzá, hogy az orosz Denis Urubko napjaink egyik legjobb magashegyi mászója. Szakmai életrajzában 21 sikeres nyolcezres mászás szerepel, mind pótlólagos oxigén használata nélkül, több alkalommal új úton, egyedül vagy rekordidő alatt. Kettőre elsőként ért fel télen. Ezekhez a sikerekhez egy meglehetősen céltudatos és talán kissé önfejű személyiség adja a hátteret. Denis ennek az elmúlt télen elég egyértelmű bizonyítékát adta.