Török Zsolt világszínvonalú mászása a Himalájában Hír

Pintér László

2018/11/28

A román Romeo Popa, Teofil Vlad és Török Zsolt alpesi stílusban mászott új utat a 7161 m magas Pumori déli falán. Az út neve \"\"Les voyages du Petit Prince\", azaz a Kis herceg utazásai. A hegy nehéz, a normál útjával is kevesen próbálkoznak, csúcssiker csak ritkán születik. Az 1100 m magas új út kulcshelye M6 nehézségű. Túlnyomó részben jég, mix szakaszokkal, a lavinák és kőhullás veszélye magas. Török Zsolt tavaly a tavaszi szezonban Vlad Capusan társaságában már tett egy kísérletet a falon alpesi stílusban, de egy heves hóvihar 6800 méterről visszaverte őket.

Figyelmeztetés! Nem található a fájl. lpimage #36

Hirdetés

Mozgásvilág: Tavaly már próbálkoztál ugyanezzel az úttal. Mikor és hogyan született az ötlet, hogy új utat próbálj nyitni a Pumorin, és hogyan választottad ki, hogy melyik oldalon próbálkozz?

Török Zsolt: Az Everestet mindenki meg szeretné mászni, még akkor is, ha az egész mászás kommersz. Tulajdonképpen még a pótlólagos oxigén nélküli megmászását sem díjazzák például Arany Jégcsákány díjjal, melynek kritériuma az igazi alpinizmus határainak a feszegetése. Jómagam nagy híve és csodálója vagyok a régi klasszikus mászásnak, és nem osztom azok véleményét, akik az extrémet keresik. Viszont az Everest tanulmányozása közben felfigyeltem erre a gyönyörű hegyre, a Pumorira. Mivel már régi motoros vagyok a szakmában, tudtam, hogy ez a hegy teljesen más, mint az Everest.

A Pumori (további remek fotókért katt a képre!)

A természetes vágy megszületett bennem már rég a Pumorival kapcsolatban. Konkrétan az aktuális útvonalat már 2015-ben kinéztem, amikor sokat unatkoztam az Everest alaptáborában... Nem tudtam, hogy új út, de tetszett a vonalvezetés, és úgy gondoltam, mászható.

2017-ben Vlad Capusan szorgalmazta egy új út vállalását a Pumorin, így adódott az alkalom, hogy előhozakodjak az elképzelésemmel. Zárójelben megjegyzem, egy kicsit ódzkodtam tőle, mert úgy gondoltam, hogy egy olyan hegyen, ahol a klasszikus úton is kevesen járnak sikerrel, talán túl nagy merészség és önteltség új úttal próbálkozni. De valahol a tapasztalatnak is érvényt kell szerezni, így hát belevágtunk.

Tavaly Vlad Capusannal futottatok neki, idén viszont teljesen új csapattal. Van jelentősebb oka, hogy így alakult?

Vlad nagyon jó mászó szerintem, túlságosan is, de a generációs különbségek miatt kénytelen voltam más társak után nézni, akik mérsékeltebbek, mint az ifjú titánok, viszont annál élvezetesebb a mászás velük. A hegymászás más, mint a labdarúgás, ahol csak edzéseken és meccseken vannak együtt a csapattársak. A hegymászás fizikailag és idegileg is az egyik legembertpróbálóbb sport.

Mit lehet tudni a mászótársaidról? Miket másztak, mióta ismeritek egymást? Azt tudom, hogy Teofillal együtt voltatok a Nanga Parbaton.

A 2018-as Pumori-expedícióban Teofil Vladdal és Romica Popával másztam együtt. Teo igazán sokoldalú hegymászó, akinek vérében van a hegy iránti szeretet és csodálat. Nagyon gazdag múlttal rendelkezik a hegymászás terén. Korrekt, nagy teherbírású, aki sokat törődik a társaival. Korábbi expedícióink alkalmával volt alkalmam megismerni őt, így bizalomra és tiszteletre alapoztam, amikor bedobtam az ötletemet.

Romica szintén, hogy úgy mondjam, a 80-as évek zenéjén erősödött. Jégmászásban jeleskedik, de sziklán is nagyon jó, ugyanakkor rendkívül becsületes és előzékeny. Ő kevesebb nevezetes utat mászott külföldön, itthon viszont az egyik legrátermettebb hegymászóvá nőtte ki magát.

A csapat (további remek fotókért katt a képre!

A tavaly tavaszi kudarc miatt választottátok az őszi szezont? Jobb körülményekre számítottatok?

Igen, tavasszal a Himalájában nem tart sokáig a jó idő, az alpin falak mászásához túl sokat havazik, és így a már eleve rossz körülményeket még inkább fokozza a falon kialakuló lavinaveszély. Csak remélni mertük, hogy ősszel jobb lesz minden, de végül is így is lett, és bejött minden számításunk. Az Everestet tavasszal másszák, viszont, ha összehasonlítom a két hegyet, ott ugyanolyan körülmények között több száz ember tapossa a havat, így mindig akad, aki elöl bírja. Ezzel szemben a falon mi ketten próbáltuk felvenni a harcot a természet erőivel szemben. Sok tapasztalatot szereztünk 2017-ben, és nem bánom, hogy visszatértem a hegyhez.

Mennyit és hogyan akklimatizálódtatok?

Akklimatizáció – ez a szó mindig bűvöletbe keríti a hallgatóságot. Ez egy fájdalmas, kínszenvedéses folyamat, ugyanis az ember nem tudja felérni ésszel, hogy miért fárad, és romlik az állapota akkor is, ha különben minden rendben van, süt a nap, kék az ég, van étel-ital, stb. A Pumori megközelítése egy hétig tartott, amit nem szeretek, mert nem szeretek gyalogolni, csak mászni. Öt nap egy 6000 m-es hegyen, amit akklimatizáció céljából másztunk, pár pihenőnap, és csak azután vágtunk neki, kb. két és fél hétnyi akklimatizáció után. Ez egy 7000 m-es hegynek elég, de egy nyolcezresre több idő kell, és arra is, hogy amikor az ember visszatér 8000 méterről, helyrejöjjön a következő és egyben utolsó nekifutásra, ha nem alpesi, hanem klasszikus stílusban mászik.

Az Everest és a Lhoce a lenyugvó nap fényében a Pumori déli faláról Forrás: Török Zsolt — Az Everest és a Lhoce a lenyugvó nap fényében a Pumori déli faláról

Az Everest és a Lhoce a lenyugvó nap fényében a Pumori déli faláról (további remek fotókért katt a képre!)

Elmeséled a konkrét mászást? Hány bivak volt, milyen időjárás, milyen nehézségekkel kellett megküzdenetek, milyen felszerelést vittetek? Mekkora teherrel másztatok?

Változtatni kellett a stratégián. Biztosra akartam menni, ezért javasoltam egy sátor felállítását a fal alatt, hogy onnan induljunk éjjel, és ne az alaptáborból. Mint említettem, nem szeretek gyalogolni. A hátizsák nem volt túl nehéz, viszont amit magunkkal vittünk, az szükséges volt, mert nem tudtuk, meddig fog tartani a mászás. Talán két kilóval többet vittünk, de egy első megmászásnál számítanunk kellett bármire. A felszerelés nagyon jónak bizonyult. A Climbing Technology-tól használtunk technikai eszközöket, a pihefelszerelést pedig Temesváron gyártják, ez volt az alap. A többi az válogatott ruházat és bivakfelszerelés, a lényeg, hogy könnyű legyen.

Az első nap jól kezdődött. Lassan másztunk a sötétben, csak a fejlámpa adott némi fényt, és alig vártuk, hogy a nap ránk ragyogjon. Sorra küzdöttük le az akadályokat, jégtömlő, jégfal és sziklás szakaszok, míg estefelé fürkészni kezdtük, hol tudnánk éjszakázni. A bivak nem volt túl jó, sőt, inkább rossznak mondanám, de ajándék lónak ne nézd a fogát, úgyhogy főztünk, és próbáltunk úgy tenni, mintha aludnánk.

Bivakhely a Pumori déli falán Forrás: Török Zsolt — Bivakhely a Pumori déli falán

Bivakhely a Pumori déli falán (további remek fotókért katt a képre!

A második nap újból nekiveselkedtünk, és jó hangulatban másztunk. A második nap még izgalmasabb volt, mint az első. Egyre technikásabb szakaszok jöttek, ahol a „hegymászás magas tudományát” elsajátító hegymászó minden téren vizsgázik. Szép jégmászás, sziklamászás és mix mászás volt rá jellemző, de estefelé eszembe jutottak Petőfi szavai: „csendesebben vigadjanak!” Így hát megint kerestük a jó bivakhelyet. Meg is lett, és most az egyszer jó is volt, úgyhogy átalakítás után begubóztunk, mint a husky. Talán horkoltunk is egy keveset.

A harmadik nap azzal kecsegtetett minket, hogy még aznap kiérünk a csúcsgerincre, de a fal sokkal nagyobb volt, mint amekkorának tűnt. Nehéz mászás volt, különösen a függőgleccserre való kimászás, áthajló jég, szikla, stb. Mivel nagy csodálója vagyok a régi nagy klasszikus utaknak, a függőgleccsert Póknak neveztük el, az Eiger északi falában lévő Pókról.

Mászás a Pumori déli falán Forrás: Török Zsolt — Mászás a Pumori déli falán

Mászás a Pumori déli falán (további remek fotókért katt a képre!)

Úgy döntöttünk, egy éjszakára ott maradunk, így hát először sikerült sátorhelyet faragjunk a jeges hóba. Az volt a „Sátoraljaújhely”. Nem volt túl barátságos, mert a hó, amit a szél a gerincen felkavart, lefele zúdulva egész éjjel igyekezett minket betemetni. Mi azonban kitartóan, különböző, nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel távol tartottuk a havat.

A negyedik nap volt a „hálaadás napja”, ugyanis akkor értünk ki a csúcsgerincre. Nagyon szép volt a mászás ezen a napon. Ott volt elrejtve az út legnehezebb kulcsszakasza, M6 nehézségben. A komplex jég, szikla és vegyes szakaszok után egy orgonasíp következett. Nagyon hideg volt, úgy éreztem, megfagy a kezem, és sürgősen fel kellett vennem a vastag pihekabátot. A gerinc éles volt és keskeny, mégis találtunk egy kis helyet a sátornak.

Mászás a Pumori déli falán (további remek fotókért katt a képre!)

Az ötödik nap lett volna a csúcsmászás napja, de elhalasztottuk egy nappal, mert a szél túl erős volt, és az előrejelzés azt jósolta, hogy 100 km/órás sebességről a következő napra 40 km/órára mérséklődik majd. A csúcsmászás napján viszont a szél nem hagyta alább, így kénytelenek voltunk elindulni és küzdeni a széllökésekkel. Sokszor mind a hárman elhasaltunk a szélviharban, de lassan araszolva elértük a csúcsot. Rendkívüli öröm volt, az egész Himalája ott volt körülöttünk, kilátással a Tibeti-fennsíkra, az Everestre, a Cso Ojura és a Lhocéra.

A csúcs minden mászás esetében az a pont, ahol a hegymászó elkezd azon gondolkodni, hogyan tudna minél gyorsabban visszatérni, úgyhogy 40 perc fényképezkedés, pihenés és meditáció után elindultunk lefelé.

A sátorig nem volt komplikált, de másnap 13 órányi kötélen való ereszkedés következett a nyugati falon, és egy jól megérdemelt alvás után további nyolc óra, szakadékok között, nehéz terepen, hogy elérjük a legközelebbi kis települést, Gorak Shepet. Onnan azután visszatértünk az alaptáborba, hogy összepakoljunk. Igazán ott lélegeztünk csak fel, és boldogan néztünk vissza a falra, amit megmásztunk.

Mászás a Pumori déli falán (további remek fotókért katt a képre!)

Honnan jött „A kis herceg utazása” név?

„A kis herceg utazása” nevet én adtam neki, mert egyrészt javíthatatlan idealista es romantikus vagyok, másrészt mert szimbolikus értelemben az elnevezés magában rejti a lényeget. A kis herceg mindenkiben ott rejlik, és az utazás során találkozunk a könyvben vázolt összes karakterrel. A kis herceg, ha feltesz egy kérdést, sosem adja fel, amíg választ nem kap. Ez ránk is jellemző. A világirodalom egyik alapművéből inspirálódtam, amikor összefüggésbe hoztam a mi utazásunkat a kis hercegével, aki saját, egyszerűen nagyszerű, tiszta, ártatlan elképzelésével tekinti és tanulmányozza az őt körülvevő világot és társadalmat.

A felnőttek világa igen eltávolodott a valóságtól. Egy párhuzamos valóságot tükröz, és nem vezet jó irányba. A mostani politikai és gazdasági helyzet katasztrofális, és ezt csak a „felnőttek” teremtik meg, talán maguk sem tudják, miért.

Így hát a Pumorin sikerrel járt mászásunknak „kódolt üzenete van”, de természetesen csak azok számára, akik, ha egy kalapformájú rajzot látnak, meglátják benne az óriáskígyót és az általa elnyelt elefántot...

Ez a mászás jelölésgyanús az Arany Jégcsákányra. Célod volt olyan utat választani, amivel esetleg jelölhetnek a díjra?

Ez az út valóban egy komplex, szép, de nehéz út, amely vonalvezetését tekintve nagyon hasonlít a régi klasszikus mászásokra az Alpok nagy falain. A Himalájában egy hétezres csúcson egy ilyen utat mászni a mai időkben valóban felveti a kérdést, hogy az út jelölhető és esélyes-e az Arany Jégcsákány-díjra. Természetesen tudtam, hogy beleillik abba a kategóriába, ugyanakkor én nem vagyok egy modern hegymászó. Tudom, sok mászás azért történik, mert teljesíteni kell. Manapság a hegyek világa is valahol függőleges arénává vált, és az ember a lehetetlennek hitt dogokat is túlszárnyalja olykor. Ez a díj viszont olyan elismerés, amit az ember csak akkor kap meg, ha megérdemli, és én úgy gondolom, bármit mászunk, azért másszuk, mert a felkészültségi szint megengedi. Ugyanakkor úgy érzem, mindenki, aki komolyan mászik hegyet, vágyik arra, hogy egyszer (vagy akár többször is) az összes tapasztalatát felhasználva a sportágon belül alkosson valami szépet.

Teofil Vlad, Romeo Popa és Török Zsolt a Pumori lábánál, az új út berajzolva Forrás: Romica Popa Facebook — Teofil Vlad, Romeo Popa és Török Zsolt a Pumori lábánál, az új út berajzolva

Török Zsolt, Romeo Popa és Teofil Vlad a Pumori előtt, berajzolva az új út (további remek fotókért katt a képre!)

„A kis herceg utazása” nagyon szép, természetes vonalvezetésű út, ami a csúcsra visz. Nem azért vágtunk neki, mert feltett szándékunk volt megnyerni a díjat, de természetesen örülnék, ha megtörténne.

A hegymászás, bár példamutató, a társadalom számára kevésbé ismert sport nálunk, és talán egy nemzetközi elismerés a hegymászót és a sportot is más fényben világítja meg azok számára, akik nem tudják, milyen irányba tapogatózzanak az „önmegvalósítás terén”. A hegyek világától, a természettől csak jót és szépet kapunk, és csodás dolog, hogy a mai időkben a mindennapi megélhetésért való küzdelem mellett megtehetünk ilyesmit is. Ez háborúban és a társadalmat fenyegető különböző nehéz időkben kevésbé lehetséges. Ezért mi kiváltságos helyzetben vagyunk, és kötelességünk azt a jót és szépet, amit ott fent a csúcsokon megtapasztalunk, továbbadni fiataloknak és időseknek egyaránt.

Biztosan tele vagy tervekkel. Mi a következő célod, készülsz-e valami újabb "nagy dobásra"?

A következő cél lehet a Mount Everest, de ha a pénz nem jön össze, akkor a Nuptse, szintén akár egy új út is szóba jöhet.

Török Zsolt pályafutását, eddigi mászásait megismerhetitek korábbi interjúnkból.