- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Bielecki és társa, Felix Berg az idei himalájai tavaszi szezon során egy új utat szeretett volna mászni az Annapurna északnyugati falán, alpesi stílusban. Ezen eddig egyetlen parti, Reinhold Messner és Hans Kammerlander jutott csak fel, 1985-ben. Ők a fal felső szakaszán kimásztak az északnyugati gerincre, így a fal legfelső szakasza, egy direkt vonalvezetés még mászatlan. Adam tavaly a skót Rick Allen és a kanadai Louis Rousseau társaságában már próbálkozott ezzel a fallal az Annapurnán. Akkor 6500 méterig jutottak, de a rossz időjárás visszaverte őket. Idén Felix Berggel újra nekivágott, ezúttal azonban már az akklimatizáció céljára kiválasztott 7227 m magas Langtang Lirung is kifogott rajtuk.
A hegy „előéletét” tanulmányozva sejtették, hogy nehezebb lesz egy átlagos akklimatizációs mászásnál, Adam elmondása szerint azonban amikor végre megpillantották, és beszéltek a helyiekkel, jöttek rá, hogy mennyire nem kis falat. A Wikipédia szerint 1995 óta nem mászta senki. Elsőként egy japán expedíció jutott fel rá 1978-ban, a nyolcadik kísérletre. Minden fala technikás és nehéz. A 3 km magas déli falon vesztette életét a kiváló szlovén hegymászó, Tomaz Humar 2009-ben, miután egy zuhanás alkalmával súlyosan összetörte magát.
Bielecki szerint a helyiek hitetlenkedve hallgatták, hogy a Langtang Lirungot akarják megmászni. A "szállodájuk" tulajdonosa felajánlotta, hogy ha feljutnak, akkor az éttermében lévő összes alkoholt ingyen ihatják meg :)
Mozgásvilág: A hegyről fellelhető infók eléggé ellentmondásosak voltak. Te azt írtad, hogy alig volt megmászása előttetek. Ugyanakkor az interneten egy csomó nepáli ügynökség hirdet ide kereskedelmi expedíciókat.
Bielecki: Itt soha nem járt kereskedelmi expedíció. A nepáli irodák minden hegy nevével hirdetnek. Bármelyik hegyre rákeresel, az tuti, hogy találsz egy céget, aki hirdet rá túrát. A valóságban persze még soha nem vittek oda egyetlen klienst sem. A Langtang Lirung nagyon nem kereskedelmi expedíciónak való hegy. Nagyon komoly, technikás és veszélyes mászást követel. Mi elkövettünk egy nagy hibát. Nem ezt a hegyet kellett volna akklimatizációra választanunk. Túl mohók voltunk. Lehet, hogy a fő célunk az Annapurna volt, de az akklimatizációt is szerettük volna élvezni. De egyszerűen túl nagy falat volt. Nem is a technikai nehézségek miatt, hanem sokkal inkább a megközelítés miatt.
A beszálláshoz havas kuloárok rendszerén át lehet odajutni, amelyek az első komolyabb havazásnál életveszélyessé válnak. Ráadásul már az érkezésünkkor is jóval több hó volt az ilyenkor megszokottnál. A gerinc megközelítése gyakorlatilag lehetetlen volt. Ötpercenként dübörögtek a lavinák körülöttünk. Meg kellett várnunk, hogy a hó megülepedjék. Aztán a második nekifutásra rossz helyen szálltunk ki a gerincre, amivel elvesztegettünk egy időjárási ablakot. Majd jött a ciklon, ami olyan szélviharral járt, hogy tizenegy napig nem tudtunk kimozdulni az alaptáborból.
Adam és Felix május 11-én indult a végső csúcstámadásra. Még hajnalhasadás előtt elérték az 1-es tábort, ahol egy egész napot pihentek. 12-én folytatták a mászást, alpesi stílusban. Nyolcórányi technikás mászással értéke el a 2-es táboruk helyét, 5925 méteren, egy meglehetősen kitett helyen. 13-án a lehető legmagasabbra akarták áthelyezni a tábort, ahonnan reális lehet a 14-ei csúcstámadás. Az időjárás azonban egyre csak romlott. Már délben hóvihar tombolt, látni alig lehetett. Végül 6200 méteres magasságban meghozták a nehéz döntést: inkább levonulnak, minthogy csapdába kerüljenek.
Amikor végre nekiláttunk a csúcstámadásnak, egész jónak tűntek az esélyeink, a késés ellenére is. Átmásztuk az összes, technikailag nehéz, sziklás szakaszt. 6200 méteren jártunk, és bizakodóak voltunk, hogy másnap elérhetjük a csúcsot – emlékezik vissza Adam.
Ekkor azonban durván elkezdett havazni, amit az előrejelzésünk nem mutatott. Ahogy korábban is mondtam, a hegy alsó szakaszának kuloárrendszere havazás esetén csapdává válik. Nehéz döntést kellett meghoznunk. Meg tudtuk volna mászni a csúcsot, akkor viszont valószínűleg nem tudtunk volna visszamenni az 1-es táborból az alaptáborba. Ha az 1-es táborban csapdába esünk, kiszámíthatatlan lett volna, mennyi időt kell ott töltenünk. De mindkettőnknek pici gyerekei vannak (Adamnak egy négyéves kisfia és egy kétéves kislánya – PL), a biztonságot végig prioritásként kezeltük. Ezért tehát inkább visszafordultunk. Mivel így nem volt meg a kellő akklimatizációnk, semmi értelme nem volt megpróbálni az Annapurnát. Egyébként is, a Langtangról folyamatosan figyeltük az eseményeket, és ez egy pocsék szezon volt az Annapurnán, gyakori havazással. Világos volt számunkra, hogy még ha sikerült is volna megmásznunk a Langtang Lirungot, akkor is iszonyú csekély esélyünk lett volna megmászni az Annapurnát. Beláttuk, hogy ez szezon erre nem alkalmas, ezért inkább hazajöttünk.
Úgy tűnik, neked már stílusoddá vált, hogy az akklimatizációhoz nehéz, vagy a te szavaiddal élve, „szórakoztató” csúcsot válassz.
Igen, tavaly a Tilicho Peak sem volt épp könnyű, haha! Igazából megtanultam abból az expedícióból, hogy ha a fő célod technikailag nehéz, akkor az akklimatizációs célodnak a lehető legkönnyebbnek kellene lennie. De tudod, én még mindig tanulom az alpesi stílust a magashegyek világában. És kemény leckéket kaptam azon az expedíción. Úgy vélem, hogy a jövőben inkább egy könnyű hét- vagy nyolcezres csúcsot fogok erre a célra választani. Olyasmit, mint a Cso Oju vagy az Everest, ahol az alaptábor is magasan van, és gyorsan el lehet érni nagy magasságot. A Langtang Lirungon 4300 méteren volt az alaptáborunk, és komoly technikai nehézségeket kellett leküzdenünk már öt és hatezer méter között is. Így persze nehéz magasra jutni. Persze, lehetséges, ha a tradicionális expedíciós stílust alkalmazod. Viszont, ha az alpin stílust választod, és 5-6000 méter között technikai nehézségekkel találod magad szemben, akkor azt a részt minden felmenetelnél ki kell másznod, lefelé pedig kötéllel ereszkedned. Fix kötelekkel könnyűszerrel áthidalhattuk volna a technikai nehézségeket. A Langtang Lirung esetében ezt úgy tudnám jól szemléltetni, hogy néhány naponta meg kell másznod a Grandes Jorasses északi falát, csak azért, hogy alkalmazkodj a magassághoz. Ez pedig elég fárasztó, és nem is biztos, hogy célravezető. A Langtang Lirung megállja a helyét egy teljesen önálló expedíció céljaként is. Nem egy laza akklimatizációs csúcs.
Ha már felmerült a Grandes Jorasses, ti az elmúlt télen egy napon belül megmásztátok, jól, emlékszem?
Igen, a Colton-McIntyre-utat.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonAdam Bielecki (@adamtheclimber) által megosztott bejegyzés, Febr 21., 2019, időpont: 11:48 (PST időzóna szerint)
Először másztad a Jorasess északi falát?
Igen.
Tetszett?
Imádtam. Még úgy is, hogy az egy extrém csapadékszegény időszak volt, ezért abban a fura helyzetben találtuk magunkat, hogy a jeges kulcshelyben nem volt jég. De 15-16 óra alatt így is megvolt.
Nem fogom azért feszegetni a határaimat, mert valaki más úgy akarja
Vannak a mászósporton kívüli szponzoraid?
Nem igazán. A szülővárosom kis mértékben mindig is támogatott, de a fő szponzorom, a Black Yak, a mászósporthoz köthető.
Csak azért kérdezem, hogy felmerül-e az expedícióidnál a sikerkényszer? Érzel ebben a tekintetben bármiféle nyomást, vagy éreztetik-e ezt veled?
Nem, semmiféle nyomást nem érzek. Soha nem is éreztem ezt egyetlen partnerem részéről sem, és remélem, hogy nem is fogok eljutni erre a pontra soha. De úgy érzem, elég jól ellen is tudok állni az esetleges nyomásnak. Végül is az életem a tét. Nem fogom azért feszegetni a határaimat, mert valaki más úgy akarja. A kockázatvállalás az én személyes döntésem, és ennek így is kell maradnia.
Többször felmerült az időjárási faktor. Te melyik meteorológiai szolgálat előrejelzéseit használod?
Az Osztrák Meterorológiai Intézet adataira fizetünk elő, ahol Karl Gabl is dolgozott a nyugdíjba vonulása előtt.
Lássuk, mit tartogat a jövő. Mik a közelebbi komolyabb céljaid?
Most egy rövid időre elbúcsúzom az igazán magashegyektől. Inkább a technikás mászásokra koncentrálok, erre nagyon sok időt fordítok mostanában. Ezenkívül teljesen rákattantam a légi sportokra. A következő projektemben szeretném ötvözni a mászást és a siklóernyőzést. A Dolomitokba készülök két hét múlva , aki az egyik legjobb lengyel nagyfalmászó. Szeretnénk megmászni a Dolomitok nagy klasszikusait, de úgy, hogy a csúcsokról siklóernyővel jövök le. Őszre tervezek némi technikás mászást, de még nem tudom, pontosan hová megyek. Talán Yosemite vagy Patagónia. És persze a háttérben mindig ott figyel a téli K2-expedíció lehetősége. A lengyel mászók gőzerővel erre készülnek.
Igen, nemrégiben beszélgettünk erről Krzysztof Wielickivel, és nyilvánvaló, hogy számol veled a csapatban. Mennél akkor is, ha esetleg Gyenyisz (Urubko – PL) nem megy?
Jó kérdés, erre most nem tudnék válaszolni. Attól függ, hogy ki jön még. De természetesen Gyenisz az elsődleges partnerjelöltem a csúcstámadásra. Ha ő nem jön, de van egyenrangú helyettesítője, akkor oké. Viszont ha nincs egy csúcstámadáshoz megfelelő képességekkel bíró partnerem, akkor nincs értelme, hogy elmenjek. Nem próbálkozni akarok a K2 megmászásával. Meg akarom mászni. Csak akkor megyek, ha van esélyem a csúcssikerre.
Ez világos beszéd. Krzysztof most abban a stratégiában gondolkodik, hogy egy csapat csak előkészíteni megy ki, és a csúcstámadást egy később kiutazó, a legkompetensebb mászókból álló másik csapat hajtja végre.
Nagyon örülök, ha Krzysztof ezt mondta, mert öt éve próbálom erről meggyőzni. Úgy tűnik, végre sikerült, haha!
Te milyen akklimatizációs stratégiát választanál a téli K2-re?
Ugyanazt, amit a téli Nanga Parbat-kísérletem alkalmával. Dél-Amerikába mennék, megmásznám az Ojos de Saladót, és a csúcshoz lehető legközelebb aludnék három éjszakát. Ez hétezer méterig kellő akklimatizációt biztosít.
Nem veszítenéd el ezt az akklimatizációt, amíg odaérsz Pakisztánba?
A Nanga Parbat esetében mindössze kilenc nap telt el az Ojos csúcsán való alvástól a Nanga alaptáborának eléréséig. Ez kellően rövid idő. Az akklimatizáció legalább három hétig kitart.
Nemrégiben megkaptad az egyik legrangosabb kitüntetést, a Francia Becsületrendet. mégpedig Elisabeth Revol megmentéséért a Nanga Parbaton. Mit jelent számodra ez az elismerés?
Huhh, nem tudom… Kicsit fura ez az egész. Bajba jutott embereknek segíteni a hegyen mindig is magától értetődő volt, és annak is kellene maradnia. Ezzel reflektorfénybe kerülni fura érzés. Én úgy érzem, semmi különlegeset nem tettünk. De egész addig, amíg ez mások számára pozitív példa lehet, másokat is segítségre inspirál, akkor jó. Ugyanakkor ilyenkor mindig azokra gondolok, akik bármiféle elismerés nélkül mentenek életeket napi szinten. A hegyimentők, az orvosok, vagy bárki, aki nap mint nap másokon segít. Erre a díjra ezért inkább úgy tekintek, hogy velük együtt kaptuk, nem csak én egyedül.