Melyik instant kör a nekem való? Hír

Melyik instant kör a nekem való? Hír

Takács Viktor
Takács Viktor
2021/05/19
A Magyarországon elérhető instant körök szerencsére rendkívül változatosak ahhoz, hogy megtaláljuk a nekünk valót.
Hirdetés

Több, mint egy év után lassan megszokjuk bezártságot és azt, hogy az addig az életünk részét képező futóversenyek, teljesítménytúrák nem tudják megadni számunkra azokat az apró kihívásokat, melyekre szükségünk van ahhoz, hogy túllendüljünk a holtpontokon. Jó hír azonban, hogy azok a virtuális „rendezvények”, melyek egyébként már a világjárvány előtt is léteztek, egyre nagyobb teret nyernek, és bár nem tudják egy az egyben pótolni az emberi kapcsolatoktól is érdekes tömegrendezvényeket, kiváló alternatívát szolgáltatnak ebben az időszakban. Ezek az instant körök név alatt ismerté vált sportolási lehetőségek olyan futó, illetve túraútvonalak, melyek előzetes nevezés, regisztráció után egyénileg bármikor teljesíthetőek és az adott weboldalra való gps track feltöltése után tekinthetők teljesítettnek.

Instant körök

Első hallásra, ránézésre tök egyformának tűnhetnek, azonban egy kis utánajárással ráláthatunk arra, hogy igenis számos különbség van közöttük. Vannak olyan szervezők, akik abszolút a futásra, sebességre helyezik a hangsúlyt és ha kicsúszunk a limitidőből, akkor magunkra vethetünk, nem leszünk teljesítők. Van, ahol nem számít milyen gyorsak vagyunk, ha nem érünk el egy bizonyos átlagsebességet, egész egyszerűen túrázóként kapjuk meg az elismerést jelentő befutóérmet. Találunk olyan lehetőséget is, ahol nem, hogy a sebesség nem számít, de még az sem lényeg, hogy milyen útvonalon megyünk, bizonyos fix pontokat kell csak érintenünk random sorrendben.

Gondolhatnánk, hogy mivel egy ilyen „rendezvény” nem nagyon igényel szervezést, csupán egy webes felületet, a több ezer forintos nevezési díj - bár kapunk egy pár száz forintos érmet meg valami szponzorpólót - gyakorlatilag lehúzás. Biztosan akad ilyen is, azonban sok helyen a nevezéssel olyan helyi szolgáltatásokat is elérhetünk nagyon kedvező áron, melyekhez más esetben jobban a zsebünkbe kéne nyúlnunk. Sőt! Van olyan instant kör is, ahova a nevezés teljesen ingyenes és a teljesítéssel gyűjtött pontokat különböző ajándékokra válthatjuk be. A sok száz lehetőség között tehát edzettségi állapottól, érdeklődési körtől és pénztárca vastagságtól függetlenül bárki megtalálhatja a számára megfelelőt. Ezek közül emelünk ki most néhányat.

3H instant túra

Szintgyűjtés jelöletlen ösvényeken, akár éjszaka is

A Hármashatár-hegy minden budapestinek ismerős kell, hogy legyen. A tömegközlekedéssel is könnyen elérhető helyszínen három táv közül lehet választani: 12, 22 és 36 km. A kör különlegessége, hogy több kilátót is érint, illetve mindhárom táv (a külön opció kiválasztása után) éjszaka is teljesíthető, mellyel egyedi, foszforeszkáló befutóéremre tehetünk szert. Akik nem ragaszkodnának fix útvonalhoz, azoknak elérhető egy úgynevezett „Bolyongás” opció, melynél az egyetlen kitétel, hogy minimum egy órát kell a természetben tölteni. Az szervezők az útvonalak megtervezésénél a környék adottságaihoz és a „konkurens” instant körökhöz képest próbáltak minél több szintkülönbséget összegyűjteni, illetve próbáltak olyan jelöletlen ösvényeket keresni, ahol az átlagosnál kevesebb turistával találkozhatunk. Bár egyelőre még nem része a repertoárnak, készülőben van egy igazán extrém, 55 km-es táv is, amely útvonal a repülős témára épít majd, reptereket, siklóernyős starthelyeket és repüléshez kapcsolódó emlékhelyeket érint majd.

3H instant túrák weboldala...

Melyik instant kör a nekem való?-1
3H
Melyik instant kör a nekem való?-1

Őrségi körök

Szintidő-mentes, változatos vadregény

Az őrségi körök nagyon sokszínűek. A nem egész 6 km-es távtól egészen a 30 km-ig találunk találunk lehetőségeket. Az útvonalak között van majdnem teljesen aszfaltos és gázlókon átkelős, egészen vadregényes trail is. Szintidő nincsen, a QR kódokkal beolvasásával igazolható távok, melyek beolvasása egyébként az időmérés módja is, túrázóként és futóként egyaránt teljesíthetőek.

Őrségi körök weboldala...

Melyik instant kör a nekem való?-5
Őrség
Melyik instant kör a nekem való?-5

Pilistúra

Applikációval a kézműves fa éremért

A pilisi instant körök megalkotásánál a szervezők alapvető célja volt, hogy instant köreik minden természetszeretőt és minden korosztályt megszólítsanak. A 12 féle táv a 10 km-től egészen az 55 km-ig alkalmassá teszi az instant köröket arra is, hogy akár egy ultrafutó versenyre való fokozatos felkészülés részei legyenek. Egyébiránt a nem versenyorientáltaknál a cél „csupán” a rendszeres testmozgás. Minden táv háromszori teljesítése után külön ajándék jár (extra motivációként a többszöri teljesítéshez), illetve egy kicsit magasabb részvételi díj megfizetésével olyan extra szolgáltatásokat is kapunk, mint pl. étkezés egy helyi étteremben. A távok magyar történelmi személyekről vannak elnevezve, nem véletlenül, ugyanis hosszútávú cél az oldalon megtalálható és letölthető navigációs alkalmazás továbbfejlesztése, amelyben történelmi kvízben vehetnek majd részt a teljesítők (természetesen ez opcionális), ez által is tesztelve az általános műveltségüket. Az app egyébként már jelenleg is számtalan extra funkciót tartalmaz, pl. a fontosabb elégazódásokban fényképes és videós segítséget is nyújt a tájékozódáshoz. A befutóérem teljesen egyedi, fából készült (egy helyi kézműves által) és az adott távokhoz tartozó egyedi grafikai elemeket tartalmaz. A pandémia leküzdése után ezen körök remélhetőleg a közoktatásban is nagy szerepet kapnak majd, a szervezők készülnek az olyan iskolás csoportok fogadására is, akik együtt ismerkednének meg a történelemmel és a természettel.

Pilistúra weboldala...

Melyik instant kör a nekem való?-4
Pilistúra
Melyik instant kör a nekem való?-4

Geogo

Pontgyűjtés mindhalálig

Az Ötpróba Magyarország hazánk egyik legnagyobb szabadidősport-közössége 25 000 fővel. Instant köreik különlegessége, hogy a részvétel egy egyszeri 1000 ft-os regisztrációs díj kivétel teljesen ingyenes. Több, mint 100 útvonal közül lehet szemezgetni és minden útvonal teljesítésével pontok gyűjthetőek, melyek később különböző ajándékokra válhatók be. Az igazán extrémek akár 100km-es távokat is teljesíthetnek, de pár km-es séták is találhatóak a repertoárban.

Geogo weboldala...

Melyik instant kör a nekem való?-3
Geogo
Melyik instant kör a nekem való?-3

Zemplén trail

Az útvonalat te választod

Az ország egészen északkeleti csücske sem mentes izgalmas instant köröktől. A zemplén 5 ikonikus csúcsát érintő kihívás különlegessége, hogy magát az útvonalat a résztvevőnek kell megálmodnia. Az egyetlen, illetve 5 fix pont az 5 hegycsúcs, a Szárhegy (342 m), a Várhegy (334 m), a Sátor hegy (460 m), a Kecskehegy (483 m) és a Magas-hegy (514 m). A táv toronyiránt akár 12-15 km-be is besűríthető, azonban határ a csillagos ég!

Zemplén trail weboldala...

Melyik instant kör a nekem való?-2
Zemplén trail
Melyik instant kör a nekem való?-2

Nagyon reméljük, hogy hamarosan újra tarthatóak lesznek majd „igazi” futóversenyek is, de ezzel együtt reméljük azt is, hogy ezek a népszerűvé vált instant körök megmaradnak majd a hétköznapok kihívásának és sok ember számára jelentenek majd motivációt a mindennapi sportoláshoz.

Hirdetés