Maratoni erőfeszítés a beteg gyermekekért Hír

Harry & Simon blog;http://harryandsimon.wordpress.com
2010/04/01
A kihívás egy 250 km-es távot jelent a Szahara sivatagon keresztül, több mint hat napos szintidővel.
Hirdetés
Simon Saunders (az Egyesült Királyságból) és Harry Harron (Írországból) 2010 áprilisában részt vesznek a világon legkeményebbnek tartott futóversenyen: a Marathon des Sables -en (MdS – homok-futóverseny). A 750 nemzetközi jelentkező között csak ők ketten neveztek be Magyarországról az utóbbi öt évben először.
 
 
A kihívás egy 250 km-es (155 mérföld) távot jelent, amely körülbelül öt, öt és fél maratonnak felel meg, és a Szahara sivatagon keresztül vezet, több mint hat napos futamidővel. A versenyzőknek ennivalót, ruhát, orvosi készletet, hálózsákot kell magukkal vinniük, azaz a vízen és a sátoron kívül lényegében mindent, amire az idő alatt szükségük lesz. (A vízadagokat az ellenőrző pontoknál osztják szét.)
Harronnak és Saundersnek el kell készíteniük a verseny folyamán az ételüket, és szükségük lesz legalább napi 2000 kalória bevitelére. A déli hőmérséklet akár a 49°C (körülbelül 120°F) fokot is elérheti; a nap nagy részétben egyenetlen, köves terepen kocognak és gyalogolnak, és a távolság majdnem 20%-ában gyakorlatilag homokdűnéken kell átkelniük.
 

 
A fizikai erőnlét természetesen fontos , de csak a balga ember becsülné alább a pszichikai nyomást, amelyet a csapatnak el kell viselnie. „ Bár nagyon sok 42 km-es (26 mérföld) maratont és hegyvidéki távot futottunk meg, köztünk legyen szólva, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az MdS-t könnyűnek találjuk majd – ezért nagyon sokat edzünk, ” írta Harron és Saunders a közös blogon ( http://harryandsimon.wordpress.com/ ).
A maga 38 évével Saunders a kétfős csapat idősebbik tagja. Jelenleg személyi edző, aki korábban tájfutóként (cross country) képviselte az Egyesült Királyságot. Harron, gyógyszerész és vállalkozó, 37 éves. Maga is rendkívül gazdag tapasztalatot szerzett a futásban, és már megtett 500 km-t (310 mérföldet) ebben a sivatagban a szélenergia felhasználásával, egy sárkány és egy átalakított kocsi segítségével.
 
A páros jelenleg szponzorokat keres erőfeszítésük támogatásához, akik elősegítsék adománygyűjtő célkitűzésük megvalósulását.
A terv az, hogy az adománygyűjtéssel a távolról érkező édesanyák és gyermekek közös, intenzív ápoló kórtermeinek számát bővítsük a Budapesti Semmelweis Egyetem Gyermekklinikájának Második Szakosztályán, közismertebb nevén a SOTE II.
A szobák lehetővé teszik, hogy a vidékről (bizonyos helyzetekben akár a határon túlról) érkező súlyosan beteg gyermekek szülei gyermekeik mellett lehessenek, hiszen ez elősegíti a felépülést. Jelen pillanatban a SOTE II nagyon kevés ilyen helyiséggel rendelkezik.  
Szívesen fogadják a Harron és Saunders speciális felszerelésének vagy edzésprogramjának költségeire szánt vállalati hozzájárulásokat is. Az Ó utcai City Home Lifestyle Complex pontosan ezt teszi, hiszen a sportolók rendelkezésére bocsátotta PURE wellness és spa központját (beleértve a 17 méteres medencét is) az MdS-re való felkészülés folyamán.
A felhívást irányítását és az összegyűjtött adományok optimális felhasználását a Robert Burns Nemzetközi Alapívány felügyeli, amely az éves Budapest Burns Supper rendezvényen összegyűjtött adományok, illetve más források szétosztásával foglalkozik. Az adománygyűjtő felhívás elnöke Patrick McMenamin, a The Caledonia budapesti skót étterem és bár vezetője, valamint a Burns Supper rendezvényszervező bizottságának tagja.
 
 
Harronnal és Saundersszel a blogjukon keresztül, illetve Simonnal e-mailen ( saunders.simon@ymail.com ), mobilon (+36/30 526-3177) vagy Skype-on (simonteammypt) lehet felvenni a kapcsolatot. Patrick McMenamint pedig e-mailben lehet felkeresni – info@caledonia.hu .
 
A csapat:
Simon Saunders 38 éves Foglalkozása: személyi edző
Túrázó és tájfutó, aki az Egyesült Királyságot képviselte az Európai Tájfutó Grand Prix-n. Lefutott maratonok: Bécs. London, Budapest és Madrid. Amikor csak tehettem szaladtam, végig a forró Nevadai Sivatagtól, Skócia hegyvidéki vadonján és Dél Szibéria jég és hófedte vidékén át.
 
Harry Harron 37 éves Foglalkozása: gyógyszerész és vállalkozó
Lefutott maratonok: Bécs, Dublin és Belfast. Részt vett továbbá két Hegyvidéki Maratonon Észak Írországban. Egyéb szabadtéri tevékenységei: átkelés a Szaharán szélmeghajtású járművekkel – Transat des Sables és az Everest Base Camp Expedíció.
Hirdetés