Kijelölték a márciusi, Rotary Félmaraton útvonalát Hír

4run
2011/02/24
Az útvonal Debrecen legszebb részét érinti , így a futók amellett, hogy sportolnak, a Nagyerdő szépségében is gyönyörködhetnek.
Hirdetés
Az I. Rotary Félmaraton szervezői közzétették a március 12-ei, debreceni futóverseny útvonalát, melyet a futók 4 körön keresztül teljesítenek majd. A rajt és célterület a Gyulai István Atlétikai Stadion és Edzésközpont ban kap helyet, az útvonal a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Területén halad keresztül, érintve a Kultúrparkot is.
 
Rotary Félmaraton Útvonal Térkép nagyításhoz klikk a képre!

  A verseny útvonala nem hasonlítható össze egy hagyományos utcai futóversennyel , hiszen a verseny helyszínét, útvonalát úgy határozták meg, programjait úgy állították össze, hogy a résztvevőknek, szurkolóknak és a rendezvényre ellátogató érdeklődőknek is színvonalas szórakozást nyújtsanak; ilyen különlegesség lesz a versenyt kísérő zenei előadás is.   Az útvonal Debrecen legszebb részét érinti , így a futók amellett, hogy sportolnak, a Nagyerdő szépségében is gyönyörködhetnek. A rajt és célterület a Gyulai István Atlétikai Stadion és Edzésközpontban kap helyet. Az Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságra épült 8 sávos rekortánpálya a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kiváló minősítését kapta; 2003-ban pedig már hivatalosan is az IAAF Nemzetközi Edzőközpontja lett; a névadóra az 1. IAAF Utcai Futó Világbajnokság hivatalos programjaként került sor.  

  A rendezvény további érdekessége, hogy a futóverseny útvonala a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Területén halad keresztül. A versenyzők végigfutnak majd a Nagyerdei Kultúrpark (Debreceni Állat- és Növénykert, Vidámpark) területén is, mely igazi különlegesség a félmaratoni táv kedvelőinek. A versenyzők érintik a Nagyerdei Csónakázó-tavat, a Nagyerdei Stadiont, az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpontot, a Debreceni Sportuszodát.

 

81350-babakocsis_futo.jpg

  Az előnevezés február 28-án zárul , a félmaratonra eddig nevezők száma meghaladja az 530 főt.   Az 1361 méteres jótékonysági futásra is igen nagy érdeklődés mutatkozik, a csapatverseny fődíja egy defibrillátor készülék. A futamra nincs korhatár, hátrányos helyzetű – akár kerekesszékes – csoportok is nevezhetnek. Az eddig nevezettek közül 2 éves a legfiatalabb, aki vélhetően babakocsiban, szülői segítséggel teljesíti majd a távot. A verseny jótékonysági volta széles körben mozgósítja a társadalom különböző rétegeit, nemcsak a cívisvárosban, hanem az egész megyében is.

 

Nevezés, részletek: Klikk ide!
Hirdetés