HOKA Arahi 7 futócipő teszt

HOKA Arahi 7 futócipő teszt

Barta Luca
Kuttor Csaba
Barta Luca - Kuttor Csaba - Támogatott tartalom
2024/03/04
A HOKA Arahi 7-es nem akar más lenni, mint ami. Keményen tart, néha robosztus módon, ugyanakkor nem gátja a gyorsabb szakaszoknak sem.

HOKA Arahi 7

Kétévente megkapjuk az Arahit. A hármashoz és az ötöshöz volt már szerencsénk, és most a HOKA stabil mindenesének hetedik kiadása is eljutott hozzánk. A cipőt ezúttal Barta Luca öttusa válogatott versenyző tesztelte, aki egyébként is sokat fut a HOKA egyéb modelljeiben, így nem volt számára új a HOKA által képviselt irányvonal. Ritka az olyan modell a futócipő piacon, amely éveken keresztül ugyanazokkal az erényekkel, és ugyanazzal a megjelenéssel igyekszik érvényesülni. Az Arahi ellenben pont ilyen. Első blikkre ugyanolyannak tűnik, mint az 5-ös, vagy a 6-os volt. Tényleg szükséges volt jobban szemügyre venni, miben is lett jobb, vagy más, mint elődjei.

HOKA Arahi 7 futócipő teszt-2
HOKA Arahi 7 futócipő teszt-2

Súly

282 gramm férfi, 228 gramm női. Nagyjából ugyanazt lehet elmondani a súlyáról, mint legutóbb. Azaz az Arahinál a további súlycsökkentés úgy tűnik, nem prioritás. Legalábbis nem annak árán, hogy bármit is feladjanak a cipő képességeiből, a megtámasztásból, a stabilitásból és a kényelemből. Az mindenesetre csalódás, hogy mind a férfi, mind a női kiadás egyaránt 7 grammal nehezebb, mint az 5-ös. De különösen fájó, hogy a 6-os férfi modell esetében 264 grammnál jártak, tehát ahhoz képest már 18 gramm a visszalépés. Egyébiránt egy stabil általános edzőcipőhöz képest egyik sem tragédia, de azért mégiscsak lefelé lenne illendő haladni, nem pedig felfelé. Ettől függetlenül elmondható, hogy ha nem is könnyűsúlyú edző, de egy könnyebb stabil cipőről van szó.

Általunk tesztelt futócipők tömege min/max
138 gramm
282 gramm
360 gramm

Drop

Általunk tesztelt futócipők dropja min/max
0 mm
5 mm
13 mm

A sarkánál 34 mm magas talp a lábujjakig 29 mm-re esik, tehát a drop tekintetében masszívan kitartanak az 5 mm-nél, ami nekünk nagyon tetszik. Az Arahi a relatív kisebb súlyának, és az alacsony dropjának köszönheti, hogy egy igen jó tulajdonságokkal rendelkező, aktív futást lehetővé tevő futócipő lett. A vastag talp miatt esetleg egy kis „rocker talp”, azaz picit félkör alakú, gördülő talp még jobban állna neki, de így is megoldható benne a sarok magasan tartása.

Sarokmegtámasztás

A sarok kialakítása az Arahi 5-ösnél változott meg és lett a maihoz hasonló. Az egészen magas, felhúzást segítő, az Achilleszt jobban védő és megtámasztó hátsó megemelést a HOKA megtartotta. A szivacsozása továbbra sem „agyonpárnázott”, inkább a felső részén körben van több szivacs. Annak ellenére, hogy a bokavonal változatlanul elég alacsony, a sarokrész, köszönhetően az igencsak merev sarokcsészének, megfelelően tart. Ezt a szintű megtámasztást már-már túlzottan merevnek éreztük, de egy biztos, kőkeményen tart. 

Boltozati alátámasztás

Stabil cipőről van szó, természetes, hogy nagyon jó megtámasztással rendelkezik. A talp belső oldala, és a sarokrész körben a J-Frame által is jobban megtámasztott, de ehhez hozzájön a körben a vászonra ráemelt habanyag. A boltozat pluszban is egy jól eltalált emelést kapott. Erős megtámasztást igénylő, laza bokaízületű, avagy lúdtalpas futók az Arahiban megtalálhatják a megfelelő társat. A J-Frame keményebb anyaga egyébként a gyártó ígérete szerint a használat okozta bedőlésnek is ellent fog állni, azaz tartósság tekintetében is jó választás lehet.

A cipő karaktere a tartás alapján
95 %
enged
megtart

HOKA Arahi 7 futócipő teszt-8
HOKA Arahi 7 futócipő teszt-8

Ütéscsillapítás

70 %
min
max

A HOKA cipők alapvetően a csillapításról szólnak. De nem az Arahik! A korábbi modelleknél is már az volt a tapasztalat, hogy picit keményebbek az Arahik talpai. Ennek természetesen a stabilitás az oka. Az elsődleges cél az Arahik esetében továbbra is az, hogy ne engedje bedőlni a lábfejet futás közben. A talpát alkotó kétféle CMEVA középtalp hab egyébként is elég kemény, amit már csak azért is keményebbnek érezzük, mert a HOKA-k talpa jellegzetesen szélesebb is az átlag cipőkhöz képest. A kétféle hab közül a külső, megtámasztásért felelő J alakban kialakított réteg a keményebb. A pronálást ez az úgynevezett J-Frame akadályozza meg. A fentek miatt az Arahi 7-es ütéscsillapítása elmarad a többi klasszikus edzőcipőétől. Friss lábbal ennek ellenére jó érzés benne futni, mert egész dinamikus tud lenni. A hosszabb, hétvégi futásokhoz viszont meglehet, hogy pont emiatt már nem annyira ideális, legalábbis aszfalton, hiszen ott picivel több kényelmet igényel a láb.

Középtalp dinamika

A cipő dinamizmusa szerint
80 %
kocogós
tempós

A cipő dinamikáját meghatározza az 5 mm drop, és a talp relatív keménysége. Aki szeret, és tud is gyorsabban futni, annak ellenére, hogy lúdtalpas és emiatt a stabil cipőkre szavazott, annak az Arahi 7 segíthet kielégíteni eme vágyát. A kemény talp a laterális elmozdulásokat szinte teljesen kizárja, így a gyorsabb futások során kizárólag előre megyünk benne. Az 5-ös drop abban is segít, hogy oda érkezzünk benne, ahova csak akarunk, vagy amit a futóstílusunk meghatároz. Így lehet benne lábujjon is futni, ha nagyon szeretnénk, de a középtalpas érkezés is teljesen komfortos vele. Természetesen találkoztunk már dinamikusabb cipővel, akár az edzőcipők között is, mégis azt kell mondjuk, hogy az Arahi 7-es az általános edzőcipők között is kifejezetten dinamikusnak számít, a stabilak között pedig pláne.

HOKA Arahi 7 futócipő teszt-7
HOKA Arahi 7 futócipő teszt-7

Talp tapadása

70 %
korcsolya
tapad

A tapadása érdekes volt, mert száraz felületen a kopórétege megfelelően működött. Egyáltalán nem túlzottan kemény a gumija, így jól húz és emiatt egyébként sajnos gyorsan is kopik. A síkosabb felületeken, mint burkolt járda, díszkő, avagy nedves földút már csúszkálásra hajlamos a cipő. Ugyanígy a füves mezők sem a kedvencei. Sajnos azt kell mondjuk, hogy annak ellenére, hogy egészen jól tagolt a kopórétege, inkább száraz körülmények közötti használatra ajánljuk.

HOKA Arahi 7 futócipő teszt-4
HOKA Arahi 7 futócipő teszt-4

Párnázottság, kényelem

80 %
fapados
luxus

A HOKA kényelemben általában jól teljesít. Az Arahi 7-nél összességében nagyon érezhető az, hogy ez egy stabil cipő. A talpa kicsit keményebb a ma megszokottnál, amit a puha talpbetét és a teljesen új felsőrész kompenzál. A felsőrésze egy új kötött anyagú vászonból készül, amely határozottan, de kényelmesen veszi körbe a lábfejet. A probléma a keskeny kialakítással lehet. Vékonyabb lábfejnél, és vékonyabb lábujjakkal a cipőben ki tud feküdni rendesen a talpunk futás közben. Egy rüsztösebb lábfejjel megáldott futónak azonban már nem biztos, hogy az Arahi megfelelő lesz a talp elülső részénél. Megoldás lehet, egy méretben nagyobbat választani belőle. A nyelvét is továbbgondolták, és két oldalt, ahol találkozik a lábfejjel, plusz szivacsozást kapott. A bekötő rendszere kiváló, lapított cipőfűző, és azt jól megtartó lapított lyukakkal készült. A kényelem tekintetében tehát az a fura helyzet állt elő, hogy valaki imádni fogja, valakinek pedig nem fog bejönni. Ennek oka pedig az, hogy a stabil vászon miatt meghatározott lábfej formára fog kiválóan passzolni, másoknak pedig nem biztos, hogy megfelelő lesz.

Hajlékonyság

70 %
merev
hajlékony

Az Arahi 7 hajlékonysága természetesen nem világbajnok, hiszen egy több mint 3 cm-es keményebb CMEVA habtól ez nem is elvárható. A kopóréteg mindenesetre jól fel lett osztva szakaszokra, ahol könnyebben tud behajolni a talpa, így nem olyan lett, mint egy karbonos cipő. A dinamikai jellemzőket is meghatározó feszes behajlás az 5-ös droppal mindenesetre a felelős azért, hogy lehet benne gyorsan is futni. Minket egyáltalán nem zavart ez a képessége.

Szellőzés

80 %
meleg
szellős

Szellőzés terén pici visszalépés az Arahi 7-es. A plusz szivacsozás, az új típusú felsőrész némileg kevesebb levegőt enged át. A nagyon meleg nyári napokon nem lesz a legjobb választás, de az év hűvösebb felében, különösen a téli hónapokban egy kiváló választás lehet.

HOKA Arahi 7 futócipő teszt-2

Összességében a HOKA Arahi 7-esben egy nagyon masszív edzőcipőt ismertünk meg, amely nem akar más lenni, mint ami. Keményen tart, néha robosztus módon, ugyanakkor nem gátja a gyorsabb szakaszoknak sem. Könnyebb, dinamikusabb, vagy kényelmesebb nem lett. Ugyanakkor, aki eddig szerette, és éppenséggel egy masszív, relatív könnyű, lábfejet jól megtartó cipőre volt szüksége, az az Arahi 7-estől ezután is meg fogja kapni ezeket a tulajdonságokat.

A tesztet a HOKA hazai forgalmazója a Raven Sport támogatta, de az eredménybe semmilyen beleszólása sem volt.