Életfa terepfesztivál - Edzésterv a sikerhez! Hír

Szabó Tamás
2009/08/07
Kicsit több mint egy hónap múlva rendezik meg az X2S Életfa terepfesztivált Piliscsabán. A terepduatlon, és terepfutó versenyre való sikeresebb felkészülésedhez most adunk egy kis segítséget profi edzéstervek formájában!
Hirdetés

Szeretnénk azoknak segíteni, akik kedvet éreznek a megszokott duatlon, triatlon versenyek mellett kicsit izgalmasabb versenyeken is részt venni. Az eddigi tapasztalatok alapján egy visszajáró közeg alakult ki. Sokan nem merik kipróbálni magukat terepen, kicsit nehezebb környezetben. Pedig mennyivel harmonikusabb a világ zajától távol a természetben hódolni hobbinknak, mint a simább, de a környezet miatt mégis rögös közutakon.

 

 
79821-borvidekfelmaraton.jpg
 

 

 Igaz, hogy veszélyesebb, de kellő önmérséklettel és a kialakuló rutinnal, elkerülhetők a balesetek. Az edzések folyamán sokkal nagyobb kerékpár kezelési ismeret birtokába kerül az egyén, amit a közutakon is előnyére tud fordítani. Ez még csak a kerékpár előnyeiről szólt, de a futásnál ez szinte preventív intézkedésbe torkollik, azáltal, hogy földes erdei talajon fut a sportoló. Megóvva ezzel az ízületeit a kemény rugalmatlan talajhoz képest.
Mi most a természet hívó szavát közvetítve csábítunk Titeket. Próbáljátok ki a terepdualont Piliscsabán. Folyamatos 6 hetes edzéstervvel szeretnénk segíteni azokat akik szeptember 19-én kipróbálnák a terepduatlont vagy 20-án a különböző távokon a terepfutást. Edzéstervek: Kezdő vagy újrakezdő sportolóknak, akik már minimális tapasztalata azért rendelkeznek.   Kedd Csütörtök Szombat Vasárnap Összes megtett km 1.hét 4 km könnyű futás 2 km jólesően, 2 km lendületes, majd 2 km újra jólesően 6 km terepfutás 10 km futókirándulás 26 2.hét 4 km könnyű futás   3km jólesően, 3 km lendületes, majd 3 km újra jólesően 6 km terepfutás 10 km futókirándulás 29 Haladó szintű sportolóknak, akik már legalább 1 éve rendszeresen sportolnak.   Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Összes Km 1.hét pihenőnap 6 km könnyűfutás pihenőnap 4 km laza futás, 5 km tempó futás, 4 km levezetés 6 km jóleső könnyed futás 10 km terepfutás 15-18 km terepfutás 50-53 km 2.hét pihenőnap 10km, rövid nyújtás, 10*100méter repülő pihenőnap 4 km bemelegítő futás, 5 km tempó futás, 4 km levezetés 6 km jóleső könnyed futás 10 km terepfutás 18 km terepfutás 58km
Hirdetés