Áprilisban Spartan Race Visegrádon!

(x) - Támogatott tartalom
2016/02/25
Ha egyszer kipróbáltad, többé nem tudod abbahagyni...

Hazánkban harmadik éve rendezik meg a világ legnépszerűbb akadályverseny sorozatát, a Spartan Race-t! A tavalyi évben közel 6000 felnőtt és több, mint 500 gyermek induló állt rajthoz a két Magyarországi versenyen. A szériának idén ismét két állomása lesz itthon, az első április 9-én Visegrádon, a második október 22-én Tokajban.

Mivel a Visegrád Sprint időpontja igencsak közeleg, igyekeztünk egy kis kedvcsinálót összehozni azoknak, akik még nem próbálták, de cikkünkből hasznos információkat nyerhetnek a rutinosabbak is.

 

Visegrád Sprint

A történelmi verseny

A „Sprint” a legrövidebb típusú Spartan verseny, ez persze nem azt jelenti, hogy alá kellene becsülni! A szervezők ígérik, hogy mindenkit kimozdítanak abból a bizonyos komfort zónából és erősen ajánlják, hogy

az indulók a felkészülésükbe építsenek bele sok terepfutást (emelkedőkkel és lejtőkkel), valamint erősítő edzéseket.

 

Spartan Race, Visegrád Sprint - A történelmi verseny Forrás: spartanrace.hu
Spartan Race, Visegrád Sprint - A történelmi verseny
Kép forrása: spartanrace.hu

 

Ami már biztos, hogy Visegrádon komoly létszám rekord fog megdőlni, másfél hónappal a verseny előtt meghaladta a felnőtt regisztrálók száma a 4700 főt - óriási siker ez nem csupán az akadályfutásban, hanem bármilyen futó műfajban. A rendezők megtiszteltetésnek érzik, hogy ilyen sokan bizalmat szavaztak nekik és remélik, hogy a Visegrád Sprint beváltja a hozzáfűzött reményeket.

 

De mire is számíthat az, aki eljön ide?

Maga a helyszín az ország egyik leggyönyörűbb helyen fekvő városa, komoly történelmi múlttal fűszerezve, nem véletlen, hogy az esemény a „Történelmi verseny” alcímet kapta. A pálya útvonala - mint mindig - titkos, annyit azonban elárulhatunk, hogy látnivalóban nem lesz hiány. 

Az egyre növekvő, rendszeres hazai- és külföldi versenyekre járó Spartan Közösség mellett rengeteg lesz az első bálozó, nekik ajánlják, hogy vegyék komolyan a felkészülést és tájékozódjanak a versenyről az (itt lehet nevezi a felnőtt és a gyermek versenyekre is), valamint a facebook oldalon.

 

És mit csináljon az, aki épp nem versenyez?

A Sprinten túlmenően a rendezvény egész napos, sőt, egész hétvégés szórakozási lehetőséget kínál! A fesztiválterület a visegrádi Sportpálya, innen indulnak a futamok negyed óránként, minden un. „heat”-ben 250 ember rajtol. Közben folyamatosan lehet figyelni a célba érkezőket, akik utolsó akadályaikat szintén a finish vonalhoz közel eső területeken küzdik le.

A gyermekek sem fognak unatkozni, a Kids versenyre három különböző korosztályban nevezhetnek, a Junior pályákon sok új akadállyal kedveznek nekik a szervezők.

A helyszínen finom étkekkel várják a megfáradt futókat, de a város számos pontján több étteremben étkezhetnek a Spartanok kedvezményes áron.

Az esemény ideje alatt végig DJ és speaker szórakoztatja majd a nagyérdeműt, a fesztiválterületen számos időtöltési lehetőség közül válogathatnak a látogatók és érdemes lesz elsétálni a Salamon-torony, a Fellegvár, valamint a Nagyvillám Sípálya környékére is.

Megéri egy egész napot, vagy akár egy egész hétvégét itt tölteni, hisz Visegrád annyi látnivalót és szórakozási lehetőséget tartogat, ami mindenki számára maradandó emlékeket nyújt. A környéken több attrakció is kedvezményes áron várja a versenyzőket a rendezvény napján.

 

Spartan Junior Forrás: spartanrace.hu
Spartan Junior
Kép forrása: spartanrace.hu

 

Néhány fontos tudnivaló

Díjazás, kedvezményes nevezés, satöbbi

A Spartan Race minden befutója egyedi polót és érmet kap a célban, az elit és az open futamok három legjobb férfi és női helyezettjét, valamint mindkét kategóriában a legjobb csapatokat (csapatonként az első 4 főt) díjazzák a szervezők!

A parkolás a megnövekedett igények miatt komoly kihívást tartogat a rendezőknek, így már most arra kérik az eseményre látogatókat, hogy lehetőség szerint telekocsival érkezzenek.

A Visegrád Sprintre várják önkéntesek jelentkezését is, akik segítenek a verseny lebonyolításában és szolgálataikért cserébe ingyen jegyet kaphatnak valamely későbbi versenyre. További információért az alábbi facebook csoportba érdemes feliratkozni.

 

Jegyezd fel a naptáradba

VISEGRÁD SPRINT

Időpont: 2016. április 09.
Helyszín: Visegrád, Sportpálya