4RUN Félmaraton sorozat, V. keszthelyi kilométerek Hír

Vasváripress
2012/04/03
Az Intersport a névadó támogatója az V. Keszthelyi Kilométerek futóversenynek
Hirdetés

  Felgyorsultak az események az ötödik alkalommal meghirdetett Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny szervezését illetően.

 

82270-kkm_intersport_web.JPG

 

„ A május 27-ei rendezvény névadó támogatója idén az Intersport, a fővédnöki teendőket pedig újra Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára látja el; a kedvezményes nevezés még néhány napig, március 31-ig tart ” – tájékoztatott Bedő Beáta főszervező. A 4RUN Félmaraton sorozat záró állomását támogató Intersport a felnőttek mellett a gyermekre is gondol. „ A tavalyi év sikeres együttműködését követően gondolkoztunk el a legmagasabb szintű szponzoráción. Tettük ezt azért is, mert a Keszthelyi Kilométerek szűkebb régiója egybeesik a szombathelyi, nagykanizsai és keszthelyi áruházaink elhelyezkedésével. Nagy sikernek tekintjük, hogy meg tudtunk állapodni és az Intersport lehet a verseny névadója. Remélhetően ki tudja a rendezvény és a cégünk is használni az együttműködésből adódó eredményeket. Ennek keretében a gyermekfutóversenyeken a  legtöbb nevezőt kiállító helyi oktatási intézmény nagy értékű fődíját is mi ajánlottuk fel ” – foglalta össze Csilléry Balázs Péter az ISP-Sport Kft. ügyvezetője. A 4RUN Félmaraton sorozat első állomását március 25-én Debrecenben rendezték, a következő eseményre május 6-án Szekszárdon, az Intersport keszthelyi kilométerekre pedig június 27-én kerül sor. Versenykiírás

Bővebb információ
Hirdetés