Fókuszban az antoxiodánsok! Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2006/05/28
A szervezet egészséges állapota sokak szerint azt jelenti, hogy nem vagyunk betegek, az egészség azonban nem pusztán a betegség hiányát, hanem a testi, lelki és szellemi életünk egységét, harmóniáját jelenti. C-vitamin, E-vitamin, A-vitamin, karotionidok, hogy mi a közös bennük? Többek között az, hogy antioxidánsok.
Hirdetés

Orvosilag igazolt tény, hogy az antioxidánsok ha a megfelelő mennyiségben vannak jelen szervezetünkben, bizonyítottan segítenek hatékonyan megelőzni több mint 80 egészségügyi rendellenesség, többek között a szív- és érrendszeri megbetegedések (szívroham, érszűkület, magas vérnyomás), a szürkehályog, agyi vérkeringési zavarok, az Alzheimer-kór, különböző allergiás panaszok (melyek többnyire a szervezet súlyos vitaminhiányának következményei) és a rák kialakulásának kockázatát, valamint lassítják az öregedés folyamatát is. Az antioxidánsok megvédik szervezetünket attól a folyamattól, amelyet oxidációnak nevezünk. Jó példa erre a folyamatra, amikor egy almát félbe vágunk és rövid idő elteltével megbarnul, vagy amikor a vas rozsdásodik, vagy a vaj megavasodik. Az oxigén, amely alapvetően szükséges az élethez, egy nagyon reaktív elem. A vassal történő reakciója során rozsdát képez, az almát és a vajban lévő zsírt oxidálja. Hasonló folyamat játszódik le szervezetünkben is és minél idősebbek vagyunk, annál hajlamosabbá válunk az oxidációra, bizonyos értelemben testünk rozsdásodni kezd... Az oxidáció során testünk állandó támadásnak van kitéve a szabadgyökök által, melyek olyan instabil molekulák, amik elektronokat vonnak el más molekuláktól és sejtszinten károsítják szervezetünket. A legkönnyebben és ezért leggyakrabban előforduló sérülés a test zsírszöveteit éri, amik fokozottan hajlamosak az oxidációra. A szakzsargon erre a folyamatra a lipid-peroxidáció kifejezést használja. A szabadgyökök megtámadhatják a nukleinsav-bázisokat is (adenin, timin, guanin és citozin: a DNS alkotóelemei), megakadályozva ezzel a DNS replikációját. A sérült vagy mutáns gének, pedig a rossz biológia információ megkettőződéséhez vezetnek, így keletkeznek például a ráksejtek. A szabadgyökök a kollagén fehérjéket is roncsolhatják a bőrben, amitől az keményebbé válik, de a proteineket is károsítják. A sérült proteinek nem dolgoznak elég hatékonyan ahhoz, hogy a biokémiai reakciók végbemehessenek, a kijavított proteinek pedig már nem képesek ugyanannyi szabadgyök okozta károsodást elviselni és ezzel a lefelé szaladó spirállal beindul a lavina effektus, amely végül az öregedés felgyorsulásához és esetleg a rák kialakulásához vezet. Minden, ami megakadályozza, vagy lelassítja a szabadgyökök okozta károsodásokat, antioxidánsoknak nevezünk. Szervezetünk saját védelme érdekében maga is termel néhány antioxidánst, amelyeket endogén antioxidánsoknak nevezünk, de táplálkozásunk során ún. exogén antioxidánsokat is be kell vinnünk. Az antioxidáns koenzimek, mint pl. NADH, Q10, vagy alfa-lipidsav testünkben is képződik, de táplálék útján is hozzájuthatunk. A szervezetünk által termelt antioxidánsok szerepe nagyon specifikus, mint pl. a kataláz, a glutation peroxidáz és a superoxid dizmutáz (SOD). Sok közülök enzim vagy koenzim, amik a biokémiai reakciókat katalizálják. Az ásványok maguk nem antioxidánsok, de sok ásvány elengedhetetlenül fontos a szervezet által termelt antioxidáns enzimek felépüléséhez. A szelén a glutation peroxidáz képződéséhez szükséges, amely a leggyakoribb antioxidáns a sejtek védelme szempontjából. A vas a kataláz termelődésében játszik szerepet, míg a réz, cink és a mangán a SOD előállításához fontos elemek. A SOD-ok különösen jól alakítják át az oxigén egyik ártalmas formáját a szuperoxidot hidrogén-peroxiddá. Bár a hidrogén peroxid még károsíthatja a sejtek vegyületeit, mégsem annyira romboló hatású, mint a szuperoxid. A kataláz és a glutation peroxidáz viszont a hidrogén peroxidot ártalmatlan vízzé tudják lebontani. Az exogén vagy táplálékkal felvett antioxidánsok (mint pl.: C-vitamin, E-vitamin, A-vitamin, karotionidok) védőfunkciója sokkal szélesebb. A zsírban oldódó E vitamin a szervezet zsírtartalmú vegyületeiben, a sejtmembránokban és a lipoproteinekben (pl. kolesztein) van jelen és az összes antioxidáns közül az E vitamin rendelkezik a legszélesebb körű védelemmel az oxidációs hatások ellen. Az E vitaminban nyolc különböző vegyület fejti ki hatását, melyből négy a tokoferol család (alfa-, béta-, gamma- és delta-tokoferol) tagja, másik négy pedig a tokotrienolok családjába (alfa-, béta-, gamma- és delta-tokotrienol) tartozik. Az E vitaminról sokáig úgy gondolták, hogy nincs kedvező hatásuk a szervezetre, alig tudtak róla valamivel többet, mint hogy laboratóriumi állatkísérleteknél bebizonyosodott, hogy E-vitamin hiány esetén a magzat még a születése előtt elhalt. Az antioxidánsok és azok öregedésre, illetve rákra gyakorolt hatását vizsgáló kutatóknak köszönhetően azonban újra a figyelem középpontjába került. Amikor Richard A. Passwater a szívbetegségek és az E-vitamin szedésének kapcsolatát vizsgálta, azt tapasztalta, hogy minél nagyobb mennyiségben és minél hosszabb ideig fogyasztják a vitamint, a szívbetegségek megjelenése annál ritkább. 1993-ban a Harvard kutatói publikációjukban azt állították, hogy több mint két éven át tartó E-vitamin kiegészítés kapcsolatban van a szívbetegség előfordulásának csökkenésével. További kutatási eredmények bizonyítják, hogy a toketrinolok csökkentik a vér koleszterinszintjét és jelentősen csökkentik a koleszterin lerakódását is. Valamint szintén egy statisztikai adat, hogy a kardiológusok ¾-e odafigyel és fontosnak tartja a megfelelő mennyiségű napi E-vitamin bevitelét a szervezetbe. A természetes eredetű E-vitamin (d-alfa-tokoferol) kétszer olyan hatékonyan szívódik fel és raktározódik el a szervezetben, mint a szintetikus, melyet a "dl-alfa" jelölésről ismerhetünk fel. A karotinoid antioxidánsok a növények pigmentjeként kétszeres szolgálatot tesznek. A béta-karotin például sárgává festi a répát, likopin pedig pirosra a paradicsomot, megakadályozva ezzel fény keltette szabadgyökök szaporodását. A karotinoidoknak két csoportja van: a karotinok és a xantofillek. A karotinok szénhidrogének, ami azt jelenti, hogy csak hidrogén- és szénatomokat tartalmaz, míg a xantofillek ezenkívül oxigént is. A béta-karotin a karotincsalád sztárja, mert a szerveztünk ketté tudja hasítani a béta-karotin molekulát, hogy kétmolekulányi A-vitamint kapjon. Mivel ez a folyamat csak a szükséges mennyiség szerint következik be, nem fenyeget az a veszély, hogy túl sok A-vitamin képződne. Az is kiderült, hogy a béta-karotin nagyon hatásos antioxidáns, különösen a nagyon reaktív oxigénfajtákkal szemben, melyeket "singlet oxigén"-nek nevezünk, ezért nagy jelentőséggel bír az immunrendszer erősítésében. De az utóbbi években a lutein, likopin és a zeaxantin karotinoidok is a szervezetre gyakorolt jótékony hatásukkal kivívták a tudomány tiszteletét. Minden tudomány alapja a mérhetőség, amit nem tudok megmérni az nem hiteles - tartja a mondás. Az egészség megőrzésében és a betegségek megelőzésében óriási áttörést hozott pl: a koleszterin szint mérhetősége. Ma már egy egyszerű, akár otthon is végezhető tesztel megmérhetjük koleszterin szintünket, mely hatalmas áttörést jelentett a szívbetegségek (halálozási toplisták No. 1-ja) kialakulásának megelőzésben. A XXI. század fordulópontján a Pharmenex cég által kifejlesztett bioszkenner a legzseniálisabb találmány, mely óriási áttörést fog eredményezni az orvostudományban egészségmegőrzés területén és a napjainkban legjobban fejlődőnek tartott wellness iparágban. A biofoton szkenner egy optikai metóduson alapuló új technológiát használ, mely Raman sprektoszkópiaként ismert. Ezt a technológiát sok éven át használták laboratóriumokban, nemrégiben pedig a biológia szervezetekben levő karotinoidok kutatásához kezdték el alkalmazni. A szkenner gyorsan, egyszerűen és fájdalommentes képes a lézertechnológia segítségével emberi szövetben (a bőr felszínén) a karotinoid szint mérésére, amely megfelelő és megbízható jelzést nyújt a test általános antioxidáns állapotáról. Az embernél az antioxidáns-szint meghatározására a belső tenyér bőrfelülete különösen alkalmas. Ez nemcsak a hozzáférhetősége miatt igaz, hanem mert a bőrben a tenyér karotinoid-koncentrációja a legmagasabb és a tenyér bőrében a pigmentációs eltérések minimálisak a különféle bőrtípusok esetében. Lester Packer az antioxidáns teória atyja, arra buzdít minket, hogy "Mindenkinek meg kell tudnia a teste optimális ellenálló képességét a Pharmanex bioszkennerével. Amint ezt megtették, azon kell dolgozniuk, hogy azt megnöveljék, vagy megtartsák azáltal, hogy bőségesen fogyasztanak zöldséget, gyümölcsöt, vitaminokat vagy táplálék-kiegészítőket." Amennyiben szeretné Ön is megmérni szervezete antioxidáns szintjét, érdeklődjön a bioscanner@message.hu-n a mérések helyszíneiről és időpontjairól. Egy változatos étrend, amely legalább napi ötszöri bőséges gyümölcs- és zöldségfogyasztást is tartalmaz, alapjaiban már biztosítja az antioxidánsokban gazdag tápanyagbevitelt. A karotinoidok a sárga, narancssárga és piros gyümölcsökben, illetve zöldségekben és még néhány más zöld növényben található. A bioflavonoidok a legtöbb gyümölcsben megtalálhatók, de különösen jellemzőek a kék és vörös színűekre. Sajnos az antioxidánsokból sok vész kárba az ételek elkészítési folyamatában. Az E-vitamin legnagyobb része például hámozás közben távozik a zöldségekből, a búzaszemekből pedig a lisztkészítés folyamatában. A bioflavonoidok íze keserű, ezért gyakran kimaradnak a zöldségalapú készítmények gyártásakor. A természetes antioxidánsokban az a szép, hogy semlegesítik, vagy letudják lassítani a szabadgyökök okozta károsodásokat. Míg egyes antioxidánsoknak is, mint pl. C- és E-vitaminnak is radikális a hatása, de csoportban sokkal hatékonyabb és erőteljesebb a hatásuk. Az antioxidánsok segítenek, hogy tovább és egészségesen éljünk, más szóval hogy "életet adhassunk az éveinkhez, míg éveket adunk az életünkhöz." Márgus Norbert
Forrás: Fittség.hu
Hirdetés