Miért éppen Malaga?

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2016/02/04
Hirdetés

DSC_0032.JPG
DSC_0032.JPG

 

Utazzunk, de hová?

Meglehetősen vicces, hogy amíg 10évvel ezelőtt több százezer forintba került egy téli edzőtábor - hiszen körülbelül egy lehetőség mutatkozott, nevezetesen a Kanári-szigetek -, addig ma már rengeteg megfizethető lehetőség mutatkozik. Novemberben Cipruson voltunk, ami szintén tökéletes edzőtábor helyszín volt, most a Wizzair fapados járatának köszönhetően megpróbálkoztunk Malagával.

A Wizzair egyébként forradalmasította az utazást abban a tekintetben, hogy

ma már nem oda megyünk, ahova szeretnénk, hanem oda repülünk, ahova a Wizzair repül, aztán meglátjuk jó-e.

Egyelőre jelentem, minden jó. A larnakai járatra ugyanúgy 40-50 ezer forintért tudtunk jegyet venni, mint a malagaira, ráadásul ebben már a sportszer is benne van, ami mellé simán be lehet dobálni minden egyéb cuccot is, így a sportszer+kispoggyász kombóval minden ki tudtunk vinni, amire szükség volt.

 

DSC05155.JPG
DSC05155.JPG

 

Kaja-pia, Olimpia

Szállás tekintetében állandó utazás szervezőnk, a Vaya Travel volt segítségünkre, és találtunk is olyan apartmant, ahol a csapat együtt tudott lenni. Az ár Ciprushoz hasonlóan megint 3-4ezer forint/fő/éj-nél megállt. Az étkezést mindig magunk oldjuk meg. Általában ez az, amivel a sportolóinknak be kell szállni az utazások költségeibe. Az apartmanok együtt sütnek-főznek, ami amellett, hogy gazdaságosabb, egy jó kis szociális tevékenység az edzések között, valamint az sem árt, ha már fiatalon hozzászoknak a sportolók ellátni magukat. Boltba kell menni, előre ki kell találni a dolgokat, edzés után nem a plafont kell nézni, meg kockulni a telefonnal, hanem össze kell dobni a betevőt. Persze a kockulás itt is megvolt, de lassan rutinosan oldják meg ezeket a feladatokat az Uniqások. Mosnak, főznek, takarítanak. Lányaink 5csillagos portékák lesznek a feleség piacon, ez biztos! :)

 

DSC05136.JPG
DSC05136.JPG

 

Edzés lehetőségekről pár szó

Megdöbbentő mennyire sportosak errefelé az emberek. Torremolinos szerintem nem nagyobb, mind Baja, de akkora sportkomplexuma van, mint a Népstadion és intézményei. És ugyanez megvan a szomszéd faluban is, és amerre kerékpároztunk változó méretekben, de mindenhol! Nekünk egy kellemes 3km kocogással volt elérhető a fullos rekortán futópálya, ahová irgalmatlan 1,20 eurós lehúzást követően mehettünk be. Mellette volt közvetlenül a nyitott 50-es uszoda (volt egy fedett 10pályás 50-es is, de mi a kintit preferáltuk), ahova már-már rablás, 2,50 euro leszurkolása után mehettünk be. Cserében viszont jóformán vonalban úsztunk.

 

 

GOPR1216.JPG
GOPR1216.JPG

 

A parton próbáltunk kerékpározni, de hogy őszinték legyünk az nem volt az élvezetek csúcsa. Folyamatosan urbanizált területeken halad az út, majd egyszerűen autópályába vált át, és onnan marad a hotelek közti tekerés. Persze ez sem olyan borzalmas, ha 20fokban teszi az ember január közepén, de mi inkább a szárazföld felé vettük az irányt, ahol egy széles völgyben 4-5 út halad össze-vissza befelé, és kínál megannyi variálási lehetőséget. Még az utolsó kerékpározásunkra is maradt felderítetlen szakasz, ami, mint kiderült a legszebb volt, egy természetvédelmi területtel, és képeslapra kívánkozó tájjal. Domborzatilag volt minden, a kellemesen hullámzó úttól az olyan kaptatóig, ahol könyörögtünk még egy lánctányérért. Feladatokat nem is igen tettünk az edzésekbe, inkább csak nekimentünk a hegyeknek, ha erősebbet akartunk.

 

DSC_0083.JPG
DSC_0083.JPG

 

Bátran ajánljuk magunknak

A 10nap alatt végül 5x úsztunk, szumma 15km-t, kerékpár 700kilométer felett alakult, és 100-110km futás is beesett a zsákba. A hangulat csillagos ötös volt, köszönhetően többek között a jelenlévő ILB factory-s triónak, akik kötelező fotózással színesítették a programot, illetve Vincent bácsinak, aki age-groupos létére szépen dolgozott velünk, esténként meg palacsintát sütött vagy a kártyaasztalnál tett ki magáért.

Jövőre nagyon úgy néz ki, hogy visszanézünk ide, de kíváncsiak vagyunk Wizzair-es barátaink milyen úti céllal lepnek meg bennünket. Egy állandó mallorcai járat például csábító lenne.

Ha semmi új nem lesz, akkor mindent ugyanígy csinálunk, mint idén. Aki pedig még gondolkodik, merre is menne februárban, márciusban, az ne remegjen, irány délre fapadossal! :)

 

DSC_0026.JPG
DSC_0026.JPG

Hirdetés