Kompresszió, avagy a Zensah kapcsolat Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2011/08/11
Hirdetés

Nem új dolog ez a

kompressziós őrület, csak eddig mamák meg faterok hordták, illetve mélyvénás

trombózison átesett figurák, most meg életerős fiatalok. De minek ez

utóbbiaknak?

Először 60évvel

ezelőtt próbálkoztak a kompressziós cuccokkal, segítendő a vérkeringést

azoknál, akiknek a vénáik valamilyen okból nem voltak topon. A szorító hatás

ugyanis segít abban, hogy a „fáradt vér” a vénákon keresztül ne csak éppen hogy

becsorogjon a szívhez, hanem a kisebb keresztmetszetnek hála felgyorsuljon. Ez

a gyorsulás fokozott általános keringést eredményez, javítva ezzel a szövetek

vérellátását, és meggyorsítva többek között a salakanyagok eltávolítását,

izmokból való kimosását.

Elég sok időnek

kellett elteljen addig, mire leesett a tantusz a sportban dolgozóknak is. A 80’-as

években kezdtek el kísérletezni vele sportolókon. Az első tudományos írás 87’-ben

került napvilágra.

Hogy mit mutattak

ki az azóta elvégzett tesztek? Az alanyok általában fokozott komfortérzésről

számoltak be, főleg kimerítő edzések után. Csökkent izomfájdalmat,

izomfáradtságot tapasztaltak, továbbá tudományosan kimutatták, hogy a tejsav

ürülés felgyorsul az izmokból kompresszió hatására. További előnye lehet, hogy

hosszú utazásoknál a trombózis megakadályozásán túl a lábak (de más izmok is)

elvizesedését megakadályozza. Aki repült már 24órán non-stop, az tudja, hogy

több kilo víz bír az emberbe beragadni. Ez különösen ártalmas, amikor egy-két

napra rá versenyezni kell.

A neves amerikai triatlonedző,

Joe Friel szerint teljesítményre gyakorolt kedvező hatása nincs a kompressziós

cuccoknak. Ezt magam is el tudom hinni, mondjuk egy futó esetében, aki

3lépés/mp-es frekvenciával természetes úton, vádliból dolgozik rendesen azért,

hogy a vér szépen fel legyen lőve a szív felé. Mindenesetre izomfájdalmakkal küszködőknek,

műtött, gyengébb ízületekkel, egyes izomcsoportokkal rendelkezők esetében is

hasznos lehet sport közben a viselése.

Az igazi, immáron

megcáfolhatatlan előnye azonban a regenerációban van a kompressziónak. Ma már a

vádlin túl combszorítók, karujjak, egész testet befedő pólók, rövid nadrágok,

hosszú nadrágok is készülnek kompressziós technológiával. A nem kis név Andy

Potts egyébként a regeneráción túl a hosszabb edzéseit is kompressziós zokniban

végzi, több órás kerékpározásról vagy akár 2órás futásokról beszélünk, melyek

már olyan hosszúak, és kimerítőek, hogy már lehet értelme közben is használni

ezeket a ruházatokat. Ő legalábbis hisz benne. Az úgynevezett Sleeve-ek

egyébként nem annyira pamut anyagúak, mint a zoknik, ezek nem fedik a lábfejet,

így kellemesebb viselésük nagy melegben is. Ráadásul remekül kivezetik az

izzadtságot és a hőt is, ezért egyáltalán nem zavaró hordani őket.

Amiért éppen most

írok erről, az kedves barátomnak, az extriatlonos Gaál Andrisnak köszönhető,

aki a méregdrága márkák után megjelent Magyarországon a Zensah márkával, amely

olcsóbban kínálja ugyanazt a minőséget. Mindenféle színben, méretben, fazonban

lehet tőle vásárolni.

Egyelőre egy

telószámot tudok adni hozzá:30-6272379

Hirdetés