Kényszerítőzés 1. rész Hír

Van ilyen a futballban. Na, most nem erről lesz szó. Inkább olyasmiről, ami egy-egy hiányosságot a versenyzőknél úgy javít, hogy az egyszerűen nem tudja máshogyan csinálni, mint jól. Mire is gondolok? Lássuk csak, lássuk csak.

Úszáson különböző problémák adódhatnak. A legjellemzőbb, amikor valaki nagyon elöl csúsztat. Ez medencében elmegy, meg annál is, aki annyira jól úszik, hogy kiúszik a mezőnyből, és ott a saját stílusát a saját iramában tudja végrehajtani. Lássuk be, utóbbi eset elég ritka, ezért arra kellene felkészülni, hogy ha pici galoppozással is, de a két kar ellentétesen halad, hogy mindig legyen előrehajtó erő. Hogy ebben mi a nehéz? Hát, hogy húzásnál lassabban halad a kéz, hiszen éppen egy elég nehéz közegben próbáljuk áttépni, amit úgy hívnak, víz. A víz felett meg akadálytalanul előre lehet dobni, hiszen ezt semmi sem gátolja. Na, ebből lesz elöl érintéses úszás, ami ha sok lábbal párosul, akkor még hagyján, de ha tipikus triatlonos lusta lábtempóval, akkor baj van. Ráadásul a kéz 80%-ot segít az előrehaladásban, míg a láb 20-at, a befektetett energia meg kábé pont ennek a fordítottja, azaz nem túl gazdaságos 1500m-t 6-os lábbal végigverni.

Megoldás: lassuljon a víz feletti karmozgás, avagy gyorsuljon a víz alatti. Nem egyszerű ezt begyakorolni. Ebben segít a teknőc, ami, mivel alig lehet vele vizet fogni, gyorsabbá teszi a víz alatti mozgást, ráadásul kényszerít rá, hogy az alkart is kihasználjuk a nagyobb húzás érdekében. A másik megoldás, ha lassítjuk az előrehaladó kezet. Erre tök egyszerű a megoldás, dugjuk a vízbe csuklóig. Máris szép ellentétes lesz megint a karmunka.

Még egy tipikus probléma úszáson, hogy a versenyzőnek túl lassú a kartempója. A hatékonyság növelése érdekében sokszor kell tempószámolással úszni, de ez nem azt jelenti, hogy adott esetben ne tudjunk felpörögni. Ez fontos rajtnál, minden bólyánál, és a helyezkedésnél. De nagyon hullámos nyílt vízben szintén a „darálósabb” úszók érvényesülnek jobban, ráadásul, aki többet csap, ahhoz közel menni is nehezebb, azaz pofonelkerülés végett sem utolsó dolog.

Megoldás: erre is remek a teknőc, főleg rövidebb résztávokkal, amikor még a fáradság nem limitálja a sebességet, azaz végig dinamikusan tud úszni az úszó. A másik a láb lekötése gumival, de bója nélkül. Ekkor nagyon kell teperni, hogy a láb felemelkedjen valahogy, azaz iszonyú dinamikus lesz a karmunka, óhatatlanul magasabb frekvenciával.

Még egy tipikus triatlonos probléma, főleg amatőröknél, a lábtempó totális leállása, ami a kar kiegyensúlyozatlansága miatt különböző rotációkat eredményez, melyek gátolják természetesen az előrehaladást, hiszen a frontfelület megnő. Plusz akinek nincs lábtempója, annak mezőnyben akár a hátára is rá lehet ülni, hiszen nem „védi magát” hátulról.

Megoldás: a ciklikusság erőltetése lassú úszások során, majd egyre gyorsabb iramoknál is. A hosszútávúszók sokszor egyes lábbal úsznak, ami azért túlzás, én a hármas lábat javaslom, azaz minden 3ik lábtempóra jut egy kartempó. Tök egyszerű a dolog, számold a lábat, és minden 3-ra landoljon a kezed a víz felületén. 1-2-3, 1-2-3, ennyi. Aztán szépen ki fog alakulni ennek a gazdaságosabb verziója, amikor a karral együtt végzett lábtempók kissé nagyobbak lesznek, míg, az egy-két, azaz a köztes lábtempók kisebbek. Az egyensúly megtartásához azonban ezek is kellenek. Mindamellett természetesen ennek megvalósításához szükségesek az erős törzs izmok, illetve a folyamatos külön lábazások deszkával. Ha deréktól lefelé gyengék vagyunk, akkor ez az egy-két-há dolog kábé 100m-ig fog menni…

Na, legközelebb a kerékpáros kényszerítőzésről pár sor, akinek van úszás gondja, az kommentben kérdezhet, és kitalálunk rá valami új kényszerítőt. Adios!