Ironman Anikó szemével

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2009/08/18
Hirdetés

Rendhagyó bejegyzés következik!

 Góg Anikót kértem, hogy ossza meg érzéseit a verseny után, és a fáradalmakat kipihenve ezt meg is tette. Ihol a nem rövid, de igen érdekes élménybeszámoló.

 

Ironman

 

 

A motiváció tekintetében fontos megemlíteni, hogy a hosszútáv teljesítése egy igen régi elhatározás volt. Nagyjából egyidő‘s a triatlonsport melletti elkötelezettségemmel. Akkor még nem voltunk olimpiai sportág és a szakág netovábbjának, a klasszikus táv teljesítése számított. Persze a triatlon olimpiai sportággá válásával a hangsúlyok is áttevő‘dtek, de ha egy nagy cél egyszer bevéső‘dik (Azt is 8 évesen vettem a fejembe, hogy olimpikon leszek.) Szóval miután a ™profi™ pályámat befejeztem, már nem éreztem elhivatottságot a versenyek és a teljesítményorientált célok iránt. Nem egy drasztikus szakítás volt az egykori életformával, egyszerűen csak szépen áttevő‘dtek a hangsúlyok a saját edzéseimrő‘l, a másoknak megtartott tréningek irányába. Sportos közegben maradva, tartottam napi 8-10 személyi edzést és edzettem magam 1-2 órát, éppen, ami jól esett, de nagyjából annyi volt a cél, hogy az általános jó kondíciómat és alkatomat megtartsam. De nem akartam én megmérettetni!

 

Az viszont egyértelmű volt, hogy a hosszútávot teljesíteni akarom. Azt is tudtam, hogy rekreációs törekvéseim ide vagy oda, ezt én félgő‘zzel teljesíteni nem tudom. Márpedig, ha felkészülten, nyugodt lelkiismerettel állok oda, akkor arra idő‘t és energiát kell szánnom. Azt éreztem, hogy most vagyok abban az élethelyzetben, hogy megengedhetem magamnak azt a kuxust, hogy az ironman felkészülés legyen a kiemelt fontosságú cél. Igy 2009 január elején elküldtem a nevezésemet és odaraktam magam az edzésekhez. Csupán csak teljesíteni akartam a távot, egyszer, szépen, de minduntalan elő‘tört belő‘lem a kompetitív énem és kezdtem böngészni a korábbi eredménylistákat, mentek az összehasonlítások. Vívódtam én magammal is eleget, hogy a racionális oldalam vallotta: cél, pusztán a táv legyő‘zése, a másik oldalam pedig határozottan győ‘zni akart. Ez a kettő‘ pedig elég nehezen összeegyeztethető‘, ha vki csak egyszer szeretné ezt teljesíteni és lényegében nulla rutinnak áll, az ismeretlen táv elő‘tt.

 

A felkészülés éve sok személyes változást is hozott. Munkahelyváltás, költözés, melyeket én “aki nehezen veszi az új körülményeket- sokkal gyötrelmesebben éltem volna meg, ha nem az ironman évében történnek. Igy viszont azt kellett mondanom, hogy sok idő‘ nincs a nyavalygásra, meg kell találni az új helyzet elő‘nyeit, meg kell oldani és menni kell tovább, mert ironman van! Ez azért egy fontos önismereti trip volt.

 

Ami szintén nagyon fontos volt az az, hogy olyan segítségeket is igénybe vettem, melyeket egykori ™profi™ karrierem során sosem. Ki az amatő‘r?! Hogy segítségül kértem gyógytornász, manuálterapeuta kollégák iránymutatását, hogy megtaláltuk a szakembert, aki aerodinamikailag beállítja a lehető‘ legtökéletesebb kerékpár geometriát, hogy táplálkozástudomány révén lemehetett az a 3 kiló, melyet most semmiképp nem akartam cipelni, hogy sportpszichológus segítségét kérve elérhettem végre azt, hogy kordában tartva a versenyszellememet kivételesen nem az első‘ 10 percben akartam megnyerni a versenyt (Köszönet Balassa Leventének!) Ezeket mára alaptételekként kezelem. Olimpikonként átsiklottam ezek fontossága felett. Pedig mikor, ha nem a teljesítménysportban kéne segítségül hívni azokat a társszakmákat, melyek olyan tökéletesen kiegészítenék a sportspecifikus felkészítést. Á‰s tudom, hogy a mai edző‘k még mindig csak a zárt műhelymunkában hisznek és félnek segítségül hívni bármilyen más szakembert is. Pedig annyi, de annyi sok hasznosat tanulhatnánk és lehetnének jobbak a következő‘ generációk! Ebbe nem megyek bele

 

Szóval robogtam a felkészülés hullámvasútján. Volt minden: Tour De Pelso győ‘zelem és sarok csonthártya gyulladás 8 héttel a verseny elő‘tt, mely miatt 4 hétre kényszerültem leállni a futóedzésekkel. Még abban sem voltam biztos, hogy képes leszek odaállni a rajthoz. Ezt, fizikailag a lyukas sarokemelő‘vel hidaltuk át, lelkileg pedig egy nagy adag relaxációval.

 

Ugyamakkor a versenyt megelő‘ző‘ héten már nagyon biztató jelek voltak. Jól mentek a tréningek és lelkileg is egyben voltam, de annál inkább fékeznem kellett a győ‘zelemittas vágyaimat, hisz épp azon csúszhat el a verseny. Ezzel a két gyeplő‘vel kellett játszanunk, hogy megtartsuk az egyensúlyt. A žNyugodt vagyok, ellazulok, csak befele figyelek. Valamint a žSzépen ritmusosan, dinamikusan robogok elő‘re “életérzések voltak ezek.

 

A verseny:  Az úszás nem volt domináns a felkészülés alatt. Hetente max. kétszer úsztam, legfeljebb 3000 métert. Nem éreztem azt, hogy megérné az extra energiaráfordítást, mely következtében úszhatok vagy egy perccel jobbat, viszont sok energiát venne el a másik 2 sportágbeli tréningektő‘l. A cél az volt, hogy a lehető‘ leggazdaságosabban teljesítsem a távot, optimális energiaráfordítással, economyban. Ehhez képest elégedett vagyok az idő‘eredménnyel, melyben a kölcsön-neoprén is bizonyára szerepet játszott! (Special thx to Csabi!)

 

A kerékpár táv csak akkor hosszú, ha 180-nak gondoljuk. Akkor elviselhető‘, ha az adott kilóméterre tekintünk. Szépen kidolgoztuk a frissítéseket és azt is, hogy egy olyan pedálhajtás sem lesz benne, amely energiaadósságot eredményezhetne. Se pulzusmérő‘ nem volt rajtam, se a sebességet sem figyeltem. ( A pulzuskontroll elhanyagolása ellentmond a tudatos felkészülésemnek. Ezt a kritikát, ezen a ponton jogosnak veszem!) A méterek szépen pörögtek is le és a 35-ös körök alkalmával már azt is láttam, hogy Walkó Andihoz és Harsányi Zsuzsához képest hol állok. Az utolsó kiskörön már azért unatkoztam egy kicsit és mivel a derekam is fájt, így nagyon vártam a futás kezdetét.

 

Ennek megfelelő‘ lelkesedéssel is vetettem bele magam a 16 körbe. Mondták is a második után, hogy talán még korai lenne itt megölnöm magam, mi lenne ha ezt a magánakciómat az utolsó 2 körre tartogatnám?! Igazat kellett adnom és igyekeztem egy megfontoltabb iramra beállni. Nem tudtam, hogy ledolgozható-e a 14 perc körüli hátrányom az Andival szemben. Az egyik körben alig hoztam rajta valamit és volt, amikor több mint 1 perccel csökkent a kettő‘nk közötti különbség. Az esélylatolgatások ennek megfelelő‘en ingadoztak bennem is. Volt, hogy csak a tisztes befejezés, volt hogy a győ‘zelem lehető‘sége foglalkoztatott. (Erre mondta korábban Balassa Levente, hogy nem vagyok én rendező‘, hogy az legyen a dolgom, hogy jövő‘beli jelenetek forgatókönyvét csiszolgatom!) Itt ki kell emelnem és külön megköszönnöm Kindl Gábor frissítésre vonatkozó szaktanácsait és azok “családom általi- tökéletes kivitelezését! Á‰n betanítottam nő‘véremnek a kézjeleket, melyeket a kívánt folyadékokra találtam ki, s azok zacskóban feladásának technikáját. (ő, aki korábban szinte egy versenyemen sem volt jelen, tökéletesen megoldotta a feladatot és azt hiszem most értette meg azt is, hogy ez a sport mit jelent nekem gyerekkorunk óta.) A 12. kör magasságában éreztem, hogy van elegendő‘ energiám és az izmaim is jól tolerálják a terhelést. Ezek állapotát még azzal javítottam, hogy az utolsó 5 körben, minden alkalommal megálltam a parkban egy kb. 15 másodperc nyújtásra. “ Még az utolsó körben is! Az utolsó 2 kört az eufória jellemezte. Amikor Andi mellett elhaladtam, hallottam a légvételét, láttam a mozgását. Á‰reztem, hogy nem lehet már gond! Hihetetlen jó élmény volt első‘ként befutni!

 

Még túl közeli az élmény ahhoz, hogy teljesen kikristályosodhatott volna, de most így érzek. Nincs bennem vágy, hogy újra megcsináljam, nem akarok javítani az idő‘mön, nem akarom újra megnyerni, vagy külföldön reprodukálni. Nem szeretnék még egy évet versenyfelkészülésre szánni. Imádok sportolni és azt remélem, hogy ez mindig így marad, de maradnék amatő‘r. Ha a csapat kéri, beugrok 1-1 versenyre, mert formában tartani fogom magam, elutazunk nemzetközi maratonokra, mert az a legjobb városnézés és edző‘ként-sportolóként is maradok a triatlon közelében, de én ezzel megkoronázottnak tekintem a pályafutásomat. Nagyon hálás vagyok érte és nagyon sok köszönettel tartozok! Á‰s bár ezen írás célja nem az volt, hogy magasztos hangnemben búcsúbeszédet mondja, de muszáj, hogy megköszönjem: a Szüleimnek, a Mesteremnek, az Á‰gieknek, Zsoltnak, a Szakiknak és Szurkolóknak és versenyző‘társaimnak, hogy van bátorságuk sport iránti szenvedélyükkel és elkötelezettségükkel kilógni a tömegbő‘l!

 

Góg Anikó

 

 

 

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés