Dinoszauruszok II. Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2012/01/23
Hirdetés

Akkor következzen a női top10, közkívánatra. Távtól, kortól függetlenül.

Erika Molnár: bár nagy címet nem szerzett, de szégyellje magát minden magyar triatlonos, akinek ez a név nem mond semmit. 97-ben VK bronzzal tört be a világ élvonalába, aztán nyert pár VK-t ha már belejött. Európában, meg ha elindult egy ITU-n akkor a dobogó volt a minimum. a gyümölcse pedig a világranglista 2ik helye lett! Előtte csak az a Carney maradt, aki sokáig a legtöbb VK-t nyert női versenyző volt 12VK-val. Pár éve Fernandes előzte meg. Az ausztrálok akkoriban azért győzködték Vörit, az edzőjét, hogy menjenek ki, majd ők megtanítják Erikát úszni, és akkor végre a Carney-t valaki lenyomja. Kicsit már unták, hogy ők a háttérbe vannak szorítva…

Sonja Krolik: Igazi őskövület. Akkor kezdte (mint Erika), amikor még az ifik is rövidtávon versenyeztek. Ő meg agyonverte az ifiket, meg ha már ott volt, a juniorokat, aztán utolsó évesként már a felnőtteket is. Engem mindig lefutott, de azért ez nem volt akkora szégyen, mert a fél fiú mezőny így járt. Úszásban mint a balta bot nélkül, de onnantól férfi sebességgel közlekedett. Szumma időben sikerült elveregetnem. Juhéé. A triatlonra ráunva elment maratont futni. Göteborgi VB-n legjobb német lett, asszem 8ik hely, ilyesmi. Futott 2:26-os maratont! Nem semmi volt a csaj. Ja, meg ha el akarták rettenteni a triatlontól a gyerekeket, őt mutogatták. 35kg volt, hideg vízben rendszeresen két neoprént is felvett. És ez nem vicc!

Barb Linquist: Ő is abbahagyta már, ha jól emlékszem Athén után. Jó pár VK-t nyert, VB-n 2ik volt 2002ben, és 2003-2004-ben is vezette a világranglistát. Amiért nekem tetszett a csaj, az a mentalitása. Kiváló úszóként, nagy barinőjével, az Atlantában 4x200 gyorsváltóban olimpiai bajnok Taorminával (mellesleg 2004 világbajnoka) rendszeresen összebeszéltek, és addig tolták a szökéseket, amíg csak bírták. Volt, hogy bejött, volt, hogy nem, de amikor egyszerre abbahagyták, a versenyzők egyöntetű véleménye volt, hogy nagyon fognak hiányozni a mezőnyből. Ilyen gyilkosok azóta sincsenek a nőknél.

Emma Carney: az emlegetett atomnő. Úszásban Krolik-i szinten mozgott, azaz utolsó 10ben evickélt ki mindig. Innen viszont mintha motoron ült volna. Krolik idejében ugyebár nem volt bolyozás, azaz relatív könnyen fel lehetett kerékpározni. Nos, Emma ezt megcsinálta bolyozós időszakban is. Úgy mászkált fel a bolyok között, mint ha a legtermészetesebb dolog volna. Általában nem nagyon izgatta, hogy ki állt rá, mert ha már felért szokás szerint le is futott mindenkit. Erika is köszönhetett neki pár szép eredményt, hiszen többször is együtt szálltak le. 12 VK nyert, igazi terminátor volt.

Michellie Jones: All round versenyző. Kétszeres világbajnok rövidtávon. Az első Olimpián, Sydneyben tőle várták a tuti aranyat az ausztrálok, aztán jött a McMahon a semmiből, elorozta az aranyat, aztán jól befejezte. Michellie folytatta, nyert nem kevés VK-t, aztán elment hosszútávozni. 70.3-akon is kifejezetten jó volt, és IM-en is nyert egy ezüstöt, majd egy világbajnoki címet a triatlon Mekkájában, Hawaii-on.

Natascha Badmann: mosolygó gyilkos. A nem bolyozós érában még rövidtávon is nyert ezt-azt, például EB érmet 97-ben, de ez csak előjáték volt a hosszú karrierje előtt. Hawaii-ra fókuszált, és 6szor is megnyerte, mellette számtalan nagy Ironmant még. Úgy futott, hogy közben mosolygott, igen kellemetlen lehetett ezt látni a küszködő ellenfeleknek.

Paula Newby Fraser: Kona királynője, ahogy nevezik. Rövidtávval nem sokat babrált, 86 és 96 között nem kevesebb, mint 8 alkalommal húzta be a Hawaii Ironmant. Zimbabwe-ban született, de Boulderben szocializálódott a triatlonra, mint minden valamirevaló Hawaii menő.

Vanessa Fernandes: a dobogó harmadik fokán áll a sárkányfű árus. Naptárra kevesebbet került fel, mint VK dobogóra, ez biztos. 12 VK cím, egymás után 5 (!) Eb cím, VB cím, és Pekingben olimpiai ezüst. Jelenleg kicsit hosszúra nyúlt pihenőjét tölti, de szerintem még látjuk feltépni az aszfaltot.

Emma Snowsill: Háromszoros világbajnok, és regnáló olimpiai bajnok. Ezen felül mindent nyert, amit illik. A nagy zsozsós versenyeket is behúzta, mint Des Moines vagy Minneapolis, tehát anyagi jellegű problémái sem lesznek öreg korában. Jelenleg nem annyira acél, de mivel ezt többször eljátszotta már, Londonban senki se fogadjon ellene. Futni nagyon tud, ő az, akivel még karrierem vége felé is csatában voltam gyengébb, vagy nem annyira gyengébb napjaimon futásban. Pekingben 33perc elejét futott. 40fokban, hegyen-völgyön! Beteg.

Chrissie Wellington: Bár Ironman, illetve Ironwoman a lelkem, én mégis az első helyre teszem, mert amit művel, az mindent felülír. Háromszor nyert egymás után Hawaii-t, ma már minden csúcsot ő tart. Legjobb idő (2011-ben sérülten!) Hawaii-on, és abszolút legjobb idő Rothban 8:18-cal! Rendszeresen ér be top 10-ben fiúkkal együtt, az idejét nézve nem meglepő. A legbrutálisabb rekordja az, hogy eddig ahányszor csak elindult Ironman-en, mindig nyert! Lehengerlő. 2012-t pihenéssel tölti, állítólag gyermekáldást szeretne. Szülés után meg általában jobbak a nők. Na az valami frenetikus lesz…

Hirdetés