Erdőbénye Drótszamár Fesztivál Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2010/07/13
Az elmúlt hétvégén rendezték meg az első Erdőbénye Drótszamár Fesztivált. Az esemény keretében amatőr MTB maratont, bringapólót és futárversenyt (alleycat) bonyolítottak le a szervezők.
Hirdetés
A július 10-ei MTB maraton központja a Béres Szőlőbirtok és Pincészet területén volt, míg maga a verseny útvonala a szőlő dűlőkön haladt és kétszer érintette a települést is. A résztvevők délután 13 órakor rajtoltak el az egy, illetve kétkörös versenyen. Az embert próbáló hőségben 89-en egy kört mentek, míg a két körös távot 24-en teljesítették. A díjakat a verseny házigazdája, Béres Melinda, valamint Erdőbénye polgármestere, Kántor Dezső adta át. A hegyikerékpáros maraton után a Fesztivál rendezvényei átköltöztek Erdőbénye központjába, majd folytatásként a bringapólósok mérték össze tudásukat. A látványos körverseny végén az „EGYIK” nevű csapat győzött (csapattagok: Víkuny /Hatalyák Attila/, Dodi /Hageman József/, Celeb /Járosi Balázs/).     80880-erdobenye.jpg   A bringapólóval nem ért véget a fesztivál, a kivetítőn közvetített foci VB bronzmeccs után, sötétben zajlott le az Erdőbénye Alleycat (futárverseny), ahol a nők közül Tóth Éva és Magda Enikő, a férfiak közül Diós Gábor teljesítette a leggyorsabban a feladatokat. MTB eredmények: Egykörös verseny győztesei: Gyerek: Zámbó Dániel Junior női: Debreczeni Ildikó Junior férfi: Mellau Ádám Felnőtt női: Pignitzky Ágota Felnőtt férfi: Peták Levente Senior női: Lukács Eszter Senior férfi: Mezei Zoltán   Kétkörös verseny győztesei: Felnőtt női: Volf Annamária Junior férfi: Laborc Dániel Felnőtt férfi: Farkas Attila Senior férfi: Kis József
Hirdetés