Hatalmas sikerrel ért véget az első budapesti Duna-átúszás Hír

(x) - Támogatott tartalom
2017/09/04
A Duna-átúszásból Budapesten szeretnénk hagyományt csinálni, remélem jövőre még többen átélhetik ezt az élményt.

Biztonságosan lezajlott az első budapesti Duna-átúszás, amelyet a 2. Budapest Urban Games (BUG) keretein belül rendeztek meg szombaton. A reggeli borús idő ellenére közel 300-an ugrottak a vízbe és nekik több százan szurkoltak a Szabadság hídról és a rakpartokról, így nagyszerű volt a hangulat 10 és 13 óra között.

 

dunaatuszas2017-01.jpg
dunaatuszas2017-01.jpg

 

A Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart közötti távolságot végül 200 úszó teljesítette. Voltak, akik időre mentek, de sokan kihasználták az alkalmat, hogy a Duna közepéről tekinthetnek ki a főváros két partjára. A leggyorsabb Újhelyi Botond volt 4 perc 13 másodperces időeredménnyel, a hölgyeknél Somossy Judit nyert 5 perc 5 másodperces idővel.

„Nagyszerű volt látni, ahogy minden résztvevő mosolyogva, csillogó szemmel jött ki a Dunából, hiszen történelmi esemény részesei lehettek. A Duna-átúszásból Budapesten szeretnénk hagyományt csinálni, remélem jövőre még többen átélhetik ezt az élményt.” – mondta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a BUG nagykövete, aki a Citadellánál a rövidebb 4 kilométeres távot is lefutotta.

 

dunaatuszas2017-03.jpg
dunaatuszas2017-03.jpg

 

„A futás nem az én sportom, de ezen a gyönyörű helyszínen nem is a mozgásra figyeltem, hanem arra, hogy milyen gyönyörű a lábaink előtt elterülő Budapest. A Citadellán mindenkinek futnia kell egyszer!” – tette hozzá az olimpiai bajnok.

Kispályás fociban 28 csapat mérte össze a tudását, de a nézők nagyon élvezték a VIP torna mérkőzéseit is a Média Válogatott, a Művész Válogatott és a Footgolf Válogatott között. A street workout szintén nagy népszerűségnek örvendett a profi és az amatőr versenyzők között is a Citadellánál.

„Második alkalommal valósult meg a Fővárosi Önkormányzat jóvoltából a Budapest Urban Games, melynek célja, hogy a budapestiek használják a városukat, otthon legyenek Budapesten, amibe beletartozik a sport is. Fontos számunkra, hogy a fővárosban élőknek különleges helyeken biztosítsunk lehetőséget a sportolásra úgy, hogy közben közösségi élményben is részük legyen. Akik ma úsztak a Dunában, vagy futottak a Citadellánál, azt hiszem életre szóló élményt kaptak, de látványnak sem volt utolsó ennyi lelkes sportolót Budapest legimpozánsabb helyein versenyezni látni.” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.