Beszélgetés Decker Ádám világbajnok vízilabdázóval Hír

(x) - Támogatott tartalom
2015/10/22
Edz, versenyzik, fiatalokat patronál, második diplomáját csinálja és újdonsült apuka.

Decker Ádám, a BioTechUSA szponzorált világbajnok vízilabdázója keményen edz, versenyekre készül, fiatal sporttehetségeket patronál, második diplomáját csinálja, júliusban pedig apuka lett. Ilyen aktív életmód mellett „kétméteres” immunrendszere bizony támogatásra szorul, ebben kiváló partnere a 12 féle vitamint és 10 féle ásványi anyagot tartalmazó One-A-Day multivitamin.

 

Több mint 20 éve vagy az élsportban. Hogyan foglalnád össze röviden ezeket az éveket?
A vízilabda engem és a testvéremet, Attilát is rendesen „megfertőzte”, mindketten a válogatott tagjai vagyunk, én védő, ő pedig kapus. Az eddigi legkomolyabb eredményem a világbajnoki arany, azonban további szép érmek csillognak a gyűjteményemben. Szívesen emlékszem vissza a tavalyi eb-re, ahol ugyan ezüsttel zártuk a versenyt, ugyanakkor nagyon inspiráló volt hazai közönség előtt játszani. Rendkívül közel állnak a szívemhez a magyar bajnoki címek, ezekre ugyanis nagyon vágytam, és egy igazán jó társasággal küzdöttem meg értük. Jelenleg a jövő évi olimpia a fő fókusz, de előtte még jó lenne aranyat hozni az Európa-bajnokságról is.

Mik az erősségeid és a gyengeségeid a sportban?
Pozitívumként említeném meg a kitartásomat és az elszántságomat, illetve hogy mentálisan erős vagyok. Hátrányom, hogy az állóképességem gyengébb, illetve méreteimből adódóan a finom mesterfogások szoktak gondot okozni.

 

Decker Ádám Forrás: BioTechUSA
Decker Ádám
Kép forrása: BioTechUSA

 

Milyen edzésmunkát kíván meg tőled a vízilabda, illetve milyen mozgásformákat kedvelsz civilben?
Nemrég elkezdődött a klubszezon és ezzel együtt a kemény alapozó fizikai edzések: úszás, lábtempó, súlyzózás, cross fit – ez jelenleg fizikailag maximálisan lefáraszt. Amikor nem alapozunk, akkor az edzések inkább a taktika, a lábtempó irányába mozdulnak el. Alapvetően aktív ember vagyok, szeretek mozogni, amennyiben marad rá kellő időm és energiám. A feleségemmel például nagyon szeretünk teniszezni, ő kifejezetten jó benne, de sajnos már régen nyílt alkalmunk a közös játékra. Emellett szimpatizálok a wakeboard-dal is.

Azt mondják, minden sikeres férfi mögött egy nő áll. A Te esetedben ez a feleséged, Andrea.
Igen, ő az én jó tündérem, aki gondoskodik arról, hogy mindig egészséges ételek kerüljenek az asztalra. Andi korábban magyar bajnok fitneszversenyző volt, így kisujjában van a sporttáplálkozás. Emellett pedig a BioTechUSA sporttáplálkozási szakértője, Silye Gabriella Sporttáplálkozás a maximális teljesítményhez c. könyvéből „puskázunk”. Nagyon odafigyelünk arra, hogy minőségi tápanyagokat vigyünk be, bevásárláskor például rengeteg időt töltünk a címkék, összetevők böngészésével. Igyekszünk keveset nassolni és egészséges, de finom alternatívákat találni a hizlaló vagy egészségtelen ételekre. A főzőtudományunkat pedig már bizonyítottuk is egy tévéműsorban, ahol azon a héten mi készítettük a legegészségesebb menüt. Az egészségtudatos étkezésben Nagy Viktor csapattársam személyében kiváló partnerre találtam, ő is nagyon nyitott erre.

Mennyire van jelen az életedben a táplálék-kiegészítés?
Sajnos a vízilabdában nincsenek olyan komoly szakemberek, akik a táplálkozásban segíteni tudnának a sportolóknak. Én nagyjából a húszas éveim közepéig azt ettem, ami éppen eszembe jutott. Amikor észrevettem, hogy lassul az anyagcserém, akkor kezdtem el érdeklődni a táplálék-kiegészítők iránt. Az élsportolói lét egyik nagy előnye, hogy rendszeresen vizsgálnak bennünket, így folyamatos visszajelzést kapunk az egészségi állapotunkról. A laboreredmények és az aktuális célok alapján állítom össze a termékeket, amiket szedek, illetve sok segítséget kapok Németh Sándortól, a BioTechUSA táplálék-kiegészítő specialistájától. Nagyjából három éve fogyasztom a BioTechUSA termékeit, ezek maximálisan biztonságosak, doppingmentesek, ami egy élsportoló számára kulcsfontosságú. Jelenleg fehérjét, l-carnitine-t, ásványi anyagokat és multivitamint szedek rendszeresen. Habár rengeteg zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz az étrendem, tisztában vagyok azzal, hogy ezek vitamintartalma már nem ugyanaz, mint 10-20 évvel ezelőtt, ezért választottam a One-A-Day multivitamint, ami 12 féle vitamint és 10 féle ásványi anyagot tartalmaz, emellett pedig gluténmentes. Igyekszem edukálni a csapattársaimat is, bár a fejekben sajnos még sok negatív sztereotípia van. Sokan gondolják azt, hogy az a tuti, ha egyáltalán nem szednek semmit, mert abból biztosan nem lehet baj. Amikor csapatkapitány voltam, bevittem a termékeket az öltözőbe, ennek köszönhetően a bajnokság végére többen rendszeres fogyasztókká váltak. A táplálék-kiegészítőknek jelentős szerepe van abban is, hogy az élsportban egyre jobban tolódik ki az életkor, drasztikusan fejlődik a tudomány a sport mögött.

 

Decker Ádám Forrás: BioTechUSA
Decker Ádám
Kép forrása: BioTechUSA

 

Megnyerő külső, sikeres sportkarrier, szerető család. Lehet még kerekebb Decker Ádám világa?
Júliusban megszületett a kislányom, Lilien, így most minden idő a családomé. A vízilabdát továbbra is imádom, addig szeretném folytatni, ameddig a testem engedi. Jelenleg mechatronikai mérnöknek tanulok. Borzasztóan érdekelnek a kütyük, szeretnék autók közelében elhelyezkedni, és egy saját vállalkozás is tervben van. Fontos szívügyem, hogy a sport által másnak is ilyen teljes élet, ilyen kerek világ jusson. Nagy Viktorral és Kiss Gergellyel ezért alapítottuk a Modern Sport Akadémiát, ahol a sportolni vágyó gyerekek magas szinten tudják elsajátítani a vízilabda, az úszás, a szinkronúszás és a sportlövészet alapjait. Szeretnénk megadni a gyerekeknek a lehetőséget arra, hogy a tehetségüket időben felfedezzük és gondozzuk, a kevésbé tehetségeseknek pedig egy egészséges, önbizalommal teli, és kudarctól nem tartó életben próbálunk segédkezet nyújtani.

 

Védd magad a meghűléstől!
 
Decker Ádám, a BioTechUSA szponzorált világbajnok vízilabdázója keményen edz, versenyekre készül, fiatal sporttehetségeket patronál, második diplomáját csinálja, júliusban pedig apuka lett. Ilyen aktív életmód mellett „kétméteres” immunrendszere bizony támogatásra szorul, ebben kiváló partnere a 12 féle vitamint és 10 féle ásványi anyagot tartalmazó .
 
Decker Ádám, az Orvosegyetem SC vízilabdázója folyamatosan „csúcsra járatja” magát. Jövőre olimpia, előtte pedig Európa-bajnokság, így a meghűlést és az influenzát még hírből sem ismerheti. Bizonyára nem véletlenül tölti be a csapatban a védő posztot, ugyanis a védelemnek a civil életében is nagyon fontos szerep jut. Ádám ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy megóvja egészségét és mindig a lehető legjobb formában legyen. Felesége az ő jó tündére, aki gondoskodik arról, hogy mindig egészséges ételek kerüljenek az asztalra, mindketten nagyon odafigyelnek arra, hogy minőségi tápanyagokat vigyenek be. „Habár rengeteg zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz az étrendem, tisztában vagyok azzal, hogy ezek vitamintartalma már nem ugyanaz, mint 10-20 évvel ezelőtt, így szükségem van rendszeres és minőségi táplálék-kiegészítésre”– mondja Ádám.
 
A vízilabdázó a BioTechUSA One-A-Day multivitamin készítménye mellett tette le a voksát, amely esszenciális vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó, gluténmentes étrend-kiegészítő. Egyetlen One-A-Day multivitamin tablettában 12 féle vitamin és 10 féle ásványi anyag található. Az élsportban nélkülözhetetlen szellemi frissességet is segít megőrizni a benne lévő, vasnak, jódnak és cinknek köszönhetően. A rendszeres minőségi vitaminbevitel segíthet abban is, hogy győztesként kerüljünk ki a változékony októberrel vívott harcból, amikor hajlamosak vagyunk megfázni, mivel immunrendszerünk ilyenkor jellemzően gyengébben teljesít.
 
A megnyerő külső, a sikeres sportkarrier és a szerető család mellett Decker Ádám világa úgy kerek igazán, hogy az egészségét illetően is mindig az előirányzott 100%-ot hozza. Óvd magad hogy a Te világod is olyan kerek lehessen, mint az övé!