- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Visions
Nikolai Schirmer és Flo Bastien harmadik kisfilmje a Perks és a Shapes után. Ezúttal egy finn rendezővel, Joonas Mattilával dolgoztak együtt, aki amellett, hogy megörökítette az elképesztő vonalakat, nagy hangsúlyt fektetett a természet szépségeinek prezentálására is. A filmben végigjárják az Alpok ikonikus helyeit és olyan helyeken csúsznak, mint Chamonix, Arlberg vagy Val d’Isére.
Mont St. Elias
A síexpedíciózás örök klasszikusa. A tragikus módon kudarcba fulladt első kísérlet után ezúttal egy osztrák csapat, Peter Ressmann, Axel Naglich és Jon Johnston sikeresen teljesíti a világ leghosszabb egybefüggő lesiklását. Az alaszkai St. Elias egészen a tengerszintig síelnek le, ami 5489 méternyi szintkülönbséget jelent.
Ushba
A Freeride World Tour sztárjai, Markus Eder, Leo Slemett és Samuel Anthamatten végrehajtja a hegy első megsíelését. A project különlegessége, hogy Grúziában, a Kaukázus mélyén kalandoznak, mely terület szinte teljesen ismeretlen a nemzetközi sportolók előtt. Az Ushba az Elbrusz „árnyékában”, mely Európa legmagasabb pontja, nagyon ritkán mászott hegy és síalpinista szempontból eddig fekete lyuknak minősült.
K2 első lesízés
A K2-t senkinek sem kell bemutatni. A változékony időjárásáról és magas halálozási rátájáról híres nyolcezresen - mely a Föld második legmagasabb hegye – korábban is voltak kísérletek a teljes lesíelésre, azonban eddig senki nem járt sikerrel. A feladat, hogy a csúcsról az alaptáborig úgy jusson le az ember, hogy egyszer sem csatol le és nem ereszkedik kötélen. Andrzej Bargiel néha egészen hajmeresztő helyeken csúszott, sokszor lefelé is jégcsákány volt a kezében, de megoldotta!
La Grave 4K
A La Grave az európai freeriderek Mekkája, ugyanis felvonó van, de pálya nincs! A film magát a síterepet mutatja be helyi riderek kommentálásával, akik az elmúlt két évtized teleit itt töltötték. A produkció azzal emelkedik ki a többi „átlagos” síelős film közül, hogy a bemutatott helyszínek bárki által „könnyen” elérhetőek, csak be kell ülni az autóba és oda kell menni!
Jackson Hole: Massive Air
Jackson Hole számos síelős videó helyszíne. Többnyire a Corbet Culoir-ba történő hajmeresztő szaltókat bemutató filmek egy kaptafára mennek, azonban a Massive Air más. Ebben a közel 5 percben képet kaphatunk arról, hogy a Wyomingi síterep számtalan más lehetőséget is rejteget. Nem mellesleg pedig a szánk továbbra is tátva marad attól, amit Julian Carr művel!
Treeline: The secret life of trees
Egy nagyobb lélegzetvételű videó, melynek témája nem elsősorban a síelés, hanem a természet csodái, a fák. Természetesen nincs hiány nem mindennapi porhavas felvételekből sem, de a lényeg mégsem ez. Sokan már az outdoor sportok során sem tudunk kiszakadni a pörgő, hétköznapi életből (sietünk vissza a dolgunkra, zenét hallgatunk...), és sokszor észre sem vesszük azt a harmóniát, ami körülvesz bennünket... Síelőket, boardosokat és tudósokat követhetünk nyomon Japán nyírfaerdőiben, Britt Kolumbia vörös cédrusai között és Nevada fenyőerdőiben!
Défi : Faire du ski sur les cailloux
És a végére egy kicsit más...Nem csak havon lehet síelni, amit a francia srácok be is mutatnak a videóban. NE próbáljátok ki!!!