- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Füredről Tihanyig a Balaton.felvidéken keresztül
Izgalmas túra, meredek emelkedőkkel és pazar kilátásokkal.
A Keszthelyi-hegység lankái között, Zalaszántó közelében egy olyan táj rejtőzik, ahol a vulkáni múlt drámája békés spiritualitással találkozik. A megszokott turistautakon túl, a kíváncsi utazót itt a felfedezés ígérete várja. Induljunk el egy túrára, amely egyedülálló helyszínek sorozatán vezet keresztül, ahol a természet lenyűgöző alkotásai, helyi legendák és mélységes béke fonódik össze, felfedve Zala rejtett arcának rétegeit. Ha meglátogatod a Béke sztúpát, ezeket is látnod kell!
Mégis kő kövön marad, hiszen a Zemplén e csodás szegletében andezit szikla formációk tömkelegét látogathatod meg! Na, de hol is? Csak be kell lépni a Kőkapun, amely Pálházától délnyugatra, Kishutától 5 kilométerre a Kemence-patak völgyében található. Autóval megközelíthető, mert itt található a Kőkapu Vadászkastély hotel. Ha nincs autód, akkor március közepétől november végéig Pálházáról az erdei kisvasúttal is ide tudsz utazni.
Azoknak a kéktúrásoknak, akik már bejárták a Zemplént, most nem fogok újdonságot mutatni, de hiszem, hogy sokan nem jártunk még Magyarország eme északnyugati szegletében. Egy látványosan felújított várat fogunk meglátogatni, és a Zempléni-hegység legmagasabb hegyét is meghódítjuk, amely a magyar-szlovák határon található.
Ha a történelem és a geológia is olyan témakörök, amelyek bemozgatják a fantáziádat, és a vulkáni kalderák felfedezése is a kedvenc tevékenységeid közé tartoznak, akkor ezt a túrát neked találták ki. A Nyugat-Zemplén egyik látványos vulkáni maradványát tekinthetjük meg a Gergely-hegy körbejárásával, és közben Regéci vár igen gazdag történelmi múltjával is megismerkedhetünk.
Nem, nem a hullámvasúthoz, bár valóban felmerül a kérdés, hogy van-e ilyen a Zempléni kalandparkban - megsúgom, ilyen még pont nincs - én most a környékbeli hegyek lankáira gondolok, ahol föl-le lehet túrázgatni, mint egy hullámvasúton, természetesen gyalog. Ha pedig kedved tartja, előtte, vagy utána kipróbálhatod a lifteket, a csúszópályát, a kalandparkot, a bob pályákat és a függőhidat is. A város felett 3 délceg hegy áll, a Várhegy, a Szár-hegy és a Magas-hegy, ezek között pedig igen kellemesen lehet túrázni.
A Zemplén vadregényes hegyei között áll, vagyis inkább csak állt hajdan egy méretes vár, amely Pusztavár nevet kapta. Ez a vár az 1300-as évek elején épült, és mindössze száz évig volt használatban, utána elpusztult, de romjai századokon át, egészen napjainkig fennmaradtak. Hát ezért hívják Pusztavárnak.
Pogány-kő, Pandúr-kő, Kocka-kő? Mondanak ezek a nevek valamit? Ha még nem, itt az idő, hogy felfedezd a Velencei-hegység geológiai csodáit, a Pákozdi-ingóköveket, ahol a természet szobrászművészete lenyűgöző alkotásokat hozott létre. A több millió évvel ezelőtti vulkanikus tevékenység során formálódott gránittömbök különleges látványt nyújtanak.
Fedezzük fel a Velencei-hegység keleti oldalát egy közepes hosszúságú túrával, közben ismerkedjünk meg néhány geológiai fogalommal és érdekességgel, mint röghegység, gránit masszívum és szintezési ősjegy. A Velencei-tótól északra eső dombvidéket Velencei-hegységnek nevezzük, de tengerszint feletti magassága nem haladja meg a 400 métert sem. Mégis szorosan kapcsolódik a tengerszinthez, és ebben rejlik igazán az érdekessége.
Ha Pécsről utazunk Orfű felé, át kell kelni a Mecsek gerincén és utunk a a 611 méter magas Tubes, és a 532 méter magas Rózsa-hegy között vezet a két hegy nyergében. Akár autóval, akár kerékpárral, akár tömeg közlekedve tesszük meg ezt az utat, fent a nyeregben azonnal feltűnik a Remete-rét óriási parkos, turista padokkal, esőházzal és útjelzőtáblákkal teli csomópontja, amely azonnal megállásra készteti az embert, ha éppen teheti. Bizony tényleg egy óriási csomópont, rengeteg turistajelzés fut itt össze, és így nagyon sok felé el lehet indulni. Már le is írtam, milyen sokféleképpen lehet ide eljutni, így erre már nem kell több szót fordítani, a lényeg a programokon van.