- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Mivel én egy szervezett túrán vettem részt, a kiindulási pont a Füredi Kongresszusi Központ volt, de természetesen bárhonnan el lehet indulni. Az útvonal Füred vége előtt kanyarodik fel jobbra a szőlőültetvényeken keresztül.
Az útvonal magánterületen is keresztül halad. Az ültetvényeket kerítéssel és kapuval védik a vadállatoktól, ezért ne felejtsétek a kaput magatok után bezárni!
A nyom hamar átvált dózerútra illetve egy kis szakaszon erdei útra. Érdemes turistaszezonban erre bringázni, mert Balatonszőlősnél már több boros pincében és vendéglátó egységben is fel lehet frissülni, ha nyitva vannak. A Balaton több helyen is felsejlik, de mivel nem tekerünk fel magasra, nem hívnám panorámának.
Eltekerünk Pécselyig, ahonnan újra a Balaton felé visz az utunk, egyre többször aszfaltos úton. Mielőtt elindulunk vissza Tihany felé, választhatunk, hogy kiegészítjük-e a túránkat és meglátogatjuk a Vászolyi Szent-Jakab templomot és/vagy forrást vagy esetleg a Zádor-várat. Mi időszűkében voltunk, ezért egyenesen Tihany felé vettük az irányt.
A túra célja a tihanyi kikötő, ahova a belső-tó mentén jutunk el.
Mi innen egy komppal tettük meg a visszautat Füredre, de a kézenfekvő lehetőség a balatoni kerékpárúton visszagurulni.