Paradiesroute 1. nap

Paradiesroute 1. nap

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
A Paradiesroute 1. nap hossza 85 Km. Az útvonal szintemelkedése 400 m, szintideje 5 Óra, nehézsége Könnyű. Az útvonal Ausztria területén található.
Hirdetés

Paradiesroute 1. nap / Neustift an der Lafnitz-Jennersdorf

A Dél-Burgenlandi tájakat összekötő tematikus kerékpáros túraútvonalon, a Paradiesroute-on bringázunk, melyet Neustift an der Lafnitzból, azon belül is Heurigenstadl Ehrenhöfertől indítunk. A helyet üzemeltető család az egyike a tematikus kör kialakítóinak, ahol szállás, étterem, kerékpárszerviz, és kerékpárkölcsönző is található.

Miután felvettük a bérbringáinkat, és az alap szükséges felszerelésünket bepakoltuk a kerékpárokhoz tartozékként járó vízhatlan oldaltáskákba, valamint feltankoltuk ivóvízzel kulacsainkat, kikanyarodunk a nagy, kb 30×30 cm méretű zöld alapú táblákkal jelzett Paradiesroute útvonalára, hogy a térképen órajárás szerint ellenkező irányba elkezdjük teljesíteni a 270 kilométeres kört.

Paradiesroute 1. nap-1
Paradiesroute 1. nap-1
Forrás: Paraferee - Mozgásvilág

Az első napi szakasz végét Jennersdorfba (Gyadafalva) terveztük, mely útvonal főként dózerutakon, betonozott utakon halad, s bár 80 km körül várható a napi etappe, mivel szintemelkedés csak minimális van benne, akkor is legtöbb alkalommal kisebb töltésekre, közút felett átívelő felüljáróra való feltekerésekről van szó, nem lesz vészes a nap - azért a nap végéhez közeledve akad két nagyobb mászás is, de csak dombok.

Miután magunk mögött hagytuk Neustift an der Lafnitz házait, mezőgazdasági utakon haladunk, melyeket felváltva kukorica- majd tökföldek szegélyeznek. Utunk a Lafnitz (Lapincs) itt még csak patak-méretű folyását követi, melyen néhányszor a nap során jobbról balra, majd balról jobbra átkelünk majd. A széles völgy látnivalókat nem sokat ígér, de legalább kényelmesen le tudunk lassulni a pörgős hétköznapokból, és át tudjuk adni magunkat a könnyed gurulásnak.

Ha szeretnénk indulás előtt le is tölthetjük a teljes Paraiesroute útvonalát GPX formátumban, majd saját készülékünkre töltve követhetjük a navigációs utasításokat, de megcsinálhatjuk a klasszikus módon is. Azaz menetközben a kiindulási ponton kapott ingyenes papíralakú térképet használjuk kontrollnak, míg menetközben a lóhere jellel és Paradiesroute felirattal ellátott zöld táblácskákat, vagy az úttestre fehér festékkel felfújt, a lóherés emblémával kiegészített kerékpáros piktogrammokat követjük. Ezek a jelzések kifejezetten jól vannak elhelyezve, ám azért figyelni kell, mert például Neudauban nekünk sikerült egy nagyjából 8 km kitérőt tennünk, miután a település közepén levő lejtő aljában felfestett balos letérőt nem vettük észre az élvezetes gurulás közben.

Burgau városba érve érdemes kis kitérővel megnézni a város közepében elhelyezkedő Wasserschlosst, avagy vízivárat, melynek utolsó tulajdonosa Batthyány Lajos, az 1848-as magyar forradalmi kormány miniszterelnöke volt. Jelenleg itt található a polgármesteri hivatal, udvara ingyenesen látogatható, az épületbe a járványügyi korlátozások miatt túránk során nem lehetett bemenni.

Ezt követően rögtön ismét kitérőre adódik lehetőségünk, hiszen a várostól keletre, Burgaubergben egy nagyobb domb tetején kilátó lett kialakítva, melybe felmászva 360 fokos körpanoráma tárul elénk. A kiruccanás 2-3 kilométer egyik irányba, így nem kell tartanunk tőle…

Innen Burgau fele visszagurulva csatlakozunk vissza újfent a Paradiesroute útvonalába, az egyre szélesedő Lapincs mellett. Következő megállónkig, Rudersdorfig (Radafalva) – mely település a tök feldolgozás egyik központja – a szokásos látkép követ minket: kukoria- és tökföldek felváltva mindkét oldalon. Ennek ikonikus helyszíne a több mint 100 éves, a mai napig üzemelő Fritz-Ölmühle, ahol az aktív munkafolyamatok mellett kisebb múzeumot is megtekinthetünk.

Paradiesroute 1. nap-4
Paradiesroute 1. nap-4
Forrás: Paraferee - Mozgásvilág

Königsdorfnál (Királyfalva) hagyjuk magunk mögött a Lapincs folyót, és érkezünk meg a dombok közé, mely a napi szakaszunk legnagyobb kihívását tartogatja. Nagyjából 150 méter szintemelkedéssel jutunk fel a legmagasabb pontra, ahol termálfürdők és sportlétesítmények sora között kezdünk gurulni. Napi végcélunkra a Raab (Rába) partján fekvő Jennersdorfba nagyjából 85 km megtétele után érkezünk. A kulináris élményeknek szerencsére helyben, a szállásunkon tudunk hódolni, lévén a Restaurant RAFFEL a környék legjobb konyhájával rendelkezik – ráadásul magyar szakácsokkal.

Paradiesroute 1. nap-2
Paradiesroute 1. nap-2
Forrás: Paraferee - Mozgásvilág
Hirdetés