Orfű-Kovácsszénája-Abaliget tókerülő kör

Házi Bernadett
Házi Bernadett
Az Orfű-Kovácsszénája-Abaliget tókerülő kör hossza 19 Km. Az útvonal szintemelkedése 233 m, szintideje 1 Óra, nehézsége Könnyű. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Egy túra - négy tó kerékpárral

Mit is tehetünk egy esős nap után, ha nem akarjuk magunkat és a kerékpárjainkat összesarazni az erdőben? Ha szerencsénk van, épp olyan helyen ért minket a felhőszakadás, ahol sok a látnivaló, mint például Orfű környékén, ahol 4 tó is van egymáshoz közel. Könnyen jött hát az ötlet, hogy tókerülő túrára induljunk, amit többnyire aszfalton, kisebb részben pedig terepösvényen tettünk meg.

Lássuk sorban a tavakat: Pécsi-tó, Herman Ottó-tó, Kovácsszénájai-tó, Abaligeti tó

A tavakat jelzett kerékpárút, táblák és jól értelmezhető turista út köti össze, ezért az eltévedés esélye szinte kizárt.


Orfű-Kovácsszénája-Abaliget tókerülő kör

1. Az orfűi Panoráma kempingből indulunk és a Pécsi-tavat alulról kerüljük. A tó jobb partján, közvetlenül a víz mellett egy parti sétány halad, amelyen végigkerékpározunk. A tó csúcsát elérve átgurulunk az aszfaltút túloldalára és a kerékpárutat jelző táblánál jobbra fordulunk. Itt néhány kisebb gazdaság mellett haladunk el, majd lassacskán elérjük a Herman Ottó-tavat.

A Pécsi-tó és a Rockrider XC 500 Forrás: Mozgásvilág.hu
A Pécsi-tó és a Rockrider XC 500
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Galériáért katt a képre!


2. Az aszfaltozott tavi sétány a Herman Ottó-tó mellett egy idő után erdős szakaszra vált. Árnyas fák alatt, kellemes erdei talajon bringázunk tovább majd jobb kéz felől a parti fák közül ki-kibukkan a tó. A növényzet itt elég sűrű, ezért hogy a tavat a partról jobban lássuk, gyalogosan érdemes közelebb menni. A tó vége felé egy elágazáshoz érünk, innen ha egyenesen megyünk tovább, egy töltés tetején a gáthoz jutunk, ha balra a kis emelkedőn felkanyarodunk, hamarosan elérjük a Kovácsszénájai-tavat.

3. A Kovácsszénájai-tavon néhány bérelhető csónak ringatózik, amúgy horgászok veszik körbe a part vonalát. Hangulatos itt az árnyékban megpihenni/nézelődni egy kicsit, majd az utat követve szépen begurulunk Kovácsszénája községbe. A község közepén áthaladó aszfaltútra jutunk, ami egyenesen kivezet minket egy elágazáshoz, ahol balra, Abaliget felé fordulunk. Itt egy kis kanyargós emelkedő kezdődik, majd a gerincen átbukva egy hajtűkanyarnál ismét balra fordulunk.

 

Kovácsszénájai-tó és a Rockrider XC 900 Forrás: Mozgásvilág.hu
Kovácsszénájai-tó és a Rockrider XC 900
Kép forrása: Mozgásvilág.hu


4. A hajtűkanyar után nem sokkal megpillantjuk Abaliget első házait, majd még egy kicsit tovább gurulva megérkezünk a központba. A főúton jobbra tábla jelzi az Abaligeti tavat, amely tulajdonképpen két medencéből áll. Az egyik az ún. Csónakázótó, a másik az Abaligeti tó. A tavak partján hangulatos padokat és kis büféket találunk, sőt ha kedvünk tartja, a Denevér múzeumot és az Abaligeti-barlangot is megnézhetjük, amely a Mecsek leghosszabb, patakos barlangja.

5. Továbbindulva rácsatlakozunk a barlang felett induló kék kereszt jelzésbe, amely eleinte egy kellemes erdei ösvényen vezet. Sajnos viszont később egy patakátfolyásnál a nyom véget ér, és a fákon a jelzés is eltűnik, helyét szürke négyzet veszi át. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy az eredeti ösvényt megszüntették és már jórészt a növényzet is benőtte, ezért inkább visszatérünk az aszfaltútra. Amint az erdőből kibukkanunk, jobbra fordulunk, Orfű felé.

Abaligetet a kék kereszten hagyjuk el - sajnos az ösvény hamar megszűnt, így aszfalton tekertünk tovább Forrás: Mozgásvilág.hu
Abaligetet a kék kereszten hagyjuk el - sajnos az ösvény hamar megszűnt, így aszfalton tekertünk tovább
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Galériáért katt a képre!
 

6. Ezen az aszfaltúton haladunk pár 100 métert, majd amikor jobbra ívesen kanyarodni kezd, balra, a kék kör jelzésre ismét betérünk az erdőbe. Ezen az erdei átkötő úton levágunk egy nagy aszfaltos útszakaszt, amely Abaligetet Orfűvel köti össze. Az erdőben tehát a kék kört követve hamarosan egy mezőre bukkanunk ki, ahonnan kigurulunk az aszfaltútra (Dollár út), ahonnan már látszik a Pécsi-tó is. Itt balra kanyarodva egy kis emelkedő után visszatérünk kiindulási pontunkhoz, a Panoráma kempingbe.


Tipp: ha szeretnétek egy jót enni, válasszátok a parton az Árnyas Part Büfét (hamburger, palacsinta...stb.) vagy vele átellenben a túlparton a Horgász Büfét a C Szektorban!


Sáros körülmények között debütált a Rockrider XC 500 és Rockrider XC 900!

Tesztkerékpárjainkat ezúton is köszönjük a Decathlonnak! Nézzük hogyan is viselkedtek a kerékpárok a szélsőségesen sáros viszonyok között:

Rockrider XC 900 vs. XC 500 Forrás: Mozgásvilág.hu
Rockrider XC 900 vs. XC 500 Forrás: Mozgásvilág.hu

Rockrider XC 500

Alu vázzal, 29"-es kerékmérettel és ritka, bütykös mintázatú külső gumival érkezett hozzánk ez a mutatós modell, mely utóbbi a sárban való hatékony haladásra kifejezetten alkalmassá tette. Annak ellenére, hogy az XC 900-assal szemben kevesebb áttétellel rendelkezik (SRAM PG1103 kazetta 11 lánckerékkel: 11/42 fogkiosztással), a kerékméret és a szerencsés külsőgumi adottsága révén kipörgés nélkül vette a felfelé mászás akadályait. Ami viszont meredekebb emelkedőkön kibukott, az a relatív nagyobb súly és a szűkebb skálájú lánckeréksor: ezekben az esetekben a legnagyobb 42-es lánckerék használata ellenére is előfordult, hogy némi küzdelem után, de végül le kellett szállni a nyeregből. A lefelék viszont igazán élvezetesek voltak, a nyereg kifejezetten kényelmes, a kerékpár igen jól irányítható és az Exkluzív Sram Level T hidraulikus tárcsafékek kifogástalanul működtek, valamint a SRAM GX váltó is mindig pöccre odatette a láncot, ahova kell.
Ami ennek a kerékpárnak abszolút különlegessége, az az egyedi SWITCH & RIDE szerkezet: 3 kerékmérettel kompatibilis MTB váz. Azaz egyéni igényektől függően választható hozzá 27,5", 27,5"+ vagy 29” méret!
 

Rockrider XC 900

A kerékpár első ránézésre is kellemes benyomást kelt. Szépen kidolgozott karbon váz, jó minőségű festés. A vázba integrált nyeregcső bilincs érdekes újítás. A váltást a SRAM GX Eagle 1x12 végezte (Sram XG1275 kazetta 12 lánckerékkel: 10/50 fogkiosztással), gyorsan, pontosan, gond nélkül még sárban is. Az Exkluzív Sram Level T hidraulikus tárcsafék is hibátlanul végezte a dolgát. A kiegészítők a Decathlon saját márkás termékei: alu kormány, alu kormanyszár, amely talán ehhez a vázmérethez kicsit rövidnek bizonyult, ugyanis lefelé kicsit "ideges" volt az irányítás, amit azért meg lehetett szokni. A karbon nyeregcső nagyszerűen hozzájárult a komfort érzethez a buckás/göröngyös terepen. A nyereg (Rockrider XC/AM) szintén saját márka, meglehetősen kényelmes szinte semmilyen plusz állitgatást nem igényelt. A 100 mm-es ROCKSHOX REBA RL villa kormányról lokkolható, így a markolat váltót használóknak azonnal kézre fog esni. A Mavic Crossmax Tubeless Ready kerekek (27,5") átütő tengelyesek, ezzel is növelve a merevséget. Egyedüli hátrányként a külső gumi túl sűrű és apró mintázottságát, illetve keskenységét említenénk meg, amely néha nehezebben talált fogást a talajon. Összeségében egy kellemes és könnyű XC kerékpárnak tartjuk, melyet versenyzésre is ajánlunk.

Hirdetés