Fantasztikus hangulat és kőkemény verseny - Specialized Mecsek Enduro Hír

Benecz Ferenc

2017/07/05

Alig értem haza Szlovéniából, a négynapos Trans Julius enduro versenyről, már készíthettem is a paripát, hogy a Mecsekbe utazzak vele, hogy résztvegyek a második Mecsek Endurora. Megmondom őszintén, nagyon kíváncsi voltam, mit lehet kihozni hazánk hegyein, egy olyan sportágban, mely igencsak terepfüggő... hát leesett az állam.

A versenyt még áprilisban tartották volna meg, de miután Tél tábornok utolsó feltámadásával behavazta a pályát, illetve ami nagyobb gond volt, a lombkoronát bontott fákat is, a pálya használhatatlanná vált és le kellett fújni a rendezvényt. A június végi új időpontban is majd nem megviccelte az időjárás a rendezőket, miután pont pár nappal a rendezvény előtt érkezett meg egy hidegfront, kiadós esőkkel…

Mi az az enduro?
Ebben a sportágban a versenyeket két szakaszra bonthatjuk: van egy lejtőzős és egy mászós rész. A mászás során önerőből kell feltekerni a következő lejtőzős rész kiindulási pontjához, mely mászást egy előre megadott szintidőn belül kell teljesíteni. Az ezen időn kívül érkező időbüntetést kap, mely időt a lejtőző szakaszokon mért idejéhez adnak hozzá. Egy enduro verseny kötelező felszerelései az állvédős sisak, a gerincvédő vagy gerincvédős hátizsák, a térdvédő illetve kesztyű.

A helyszín és a pálya

A versenynek a Pécshez közeli Hosszúhetény település határában található Kövestető adott otthont. A versenyközpontban volt „Test the Best” is, ahol a látogatók kipróbálhatták a Specialized kerékpárokat, valamint egyéb szponzorok révén különböző izotóniás- és gyümölcsös italokat tesztelhetett bárki.

A szervezők, a FRO Racing Team tagjai 3 nyomvonalat alakítottak ki a hegyen, melyeken megtalálhattunk minden nyalánkságot, amitől izgalmas és technikás lesz az endurózás: voltak hatalmas kövek, sziklakertek, keresztbe és menetiránynak álló gyökerek, rézsútos részek, szűk és mély vízmosások, gyors sprintelős szakaszok, éles és nagytempós kanyarok. Ráadásul az edzőnapon – az azt megelőző éjjelen lehullott csapadék miatt – az ösvények úgy csúsztak, mintha takonnyal lettek volna fellocsolva. Talán pár olvasónak rémlik, jó esetben csak ismerősök elmeséléseiből, rosszabb esetben saját emlékekből a Mecsek/Mocsok Maraton, ahol a szakadó esőben elrajtolt mezőny az agyagos, sáros mecseki talajon többet volt négykézláb, mint két keréken. Bár körről-körre, percről-percre egyre jobb állapotban voltak a pályák, azért a nap végén is még voltak érdekes szituációk, és nem csak a hobbisták körében…

BIGfoot_IMG_0505_resize.JPG Forrás: BIGfoot fotó

A verseny

Talán az új, nyári időpont tehet róla, de idén kevesebben álltak rajthoz, mint tavaly. Ez inkább csak a családias versenyhangulatot erősítette, az amúgy is rengeteg ismerős és régi arcok között, nem rontott semmit a szervezés minőségén. Jó volt látni, hogy sok a „hős” korszakban downhillező bringás ma is nyeregben van, csak egy picit más szakágban.

A verseny szombaton egy prológgal indult, ahol nem volt ugyan kötelező elindulni, de a távolmaradás esetében a prológon elért legrosszabb idő plusz 10 másodpercet írták jóvá, így nem volt igazán érdemes ezt megtenni…

A prológ egyébként a főműsorszámban is résztvevő hármas-pálya felső szakaszán volt megrendezve, mely így egy mindösszesen csak másfél perces menet volt, egy fajta ráhangolódás a másnapra. Talán ennek a számnak a legnagyszerűbb része az ifik versenye volt, akik ugyanazon a nyomvonalon jöttek le, mint a nagyok, és bizony sok felnőttet megszégyenítő lelkesedéssel pedáloztak.

Másnap aztán ideális kondíciók várták a versenyzőket. A nyomvonalak sem nem csúsztak, sem nem voltak porosak… pont legjobb állapotában volt a talaj, így nagy menetekre lehetett számítani.

Rövid eligazítást követően, amit a verseny főszervezője, Sebestyén Krisztián tartott, a teljes mezőny feltekert a kövestetői kilátóhoz, ahonnan rajtszám szerint 20 másodpercenkénti indítással rajtolt el mindenki.

Az egyes-nyomvonalon egyszer, majd a kettesen és hármason kétszer-kétszer kellett legurulni a lehető leggyorsabban, majd előre meghatározott szintidőn belől teljesíteni felfele a transzfereket. Annak ellenére, hogy a pályák igen technikásak voltak, a verseny alatt nem akadt munkája a mentősöknek. Sőt, jól jellemzi az egész verseny hangulatát az a jelenet, amikor az egyik szakasz végén defektet szerelő versenyzőnek egy másik állt meg segíteni, ezzel is a saját transzfer idejét áldozva fel a segítségért.

BIGfoot_IMG_0757_resize.JPG Forrás: BIGfoot fotó

Összességében le a kalappal a szervezők előtt, mert egy hazánkban szinte nem is létező, de legalábbis igen szerény közismeretnek örvendő sportágban sikerült egy nagyon jó versenyt szervezniük. Csak pár apróság hiányzott számomra, mint az aszfaltos transzferek során a főút keresztezésekor pályabíró megléte, illetve több ponton a láthatóbb szalagozás – egy versenyző sokszor csőlátásban jön lefele, és a fák között beszűrődő fénypocsolyákban meghúzódó 6 cm széles fehér-kék szalag nem igazán volt jól látható.

Még kiemelném az érzésre sokszáz, valóságban feltehetőleg olyan félszáz nézőt, akik lelkesen, hangosan szurkoltak minden körben a legizgalmasabb szakaszokon. Hatalmas élmény volt így tekerni!

Szép volt srácok, köszönjük! És még idén van egy enduro futam Magyarországon, októberben Sopronban! Bár a soproni pálya az előzetes beharangozók alapján nehezebb lesz a kövestetőinél, aki bele akar kóstolni az endurózásba és mindezt egy nagyon jó hangulatú, baráti csapat köreiben, az mindenképp menjen el!