Menü

2019.07.25.     Hozzászólás 0

Élmény és kín, avagy teljesítettem a MTB Trilogy enduro versenyt

Magam részéről szeretem mind a technikás, mind a tempósabb, ritmusosabb ösvényeket, de legjobban azokat a nyomvonalakat preferálom, melyek ezeket kombinálja és változatos. Emellett valami megmagyarázhatatlan ok miatt, keresem a kihívásokat. A lengyel határ mentén, a csehországi Teplice nad Metují településen megrendezett MTB Trilogy versenyre is ezek miatt keveredtem el, miután ismerősök éveken át győzködtek, hogy itt mindkettőt megtalálom.


A négy napos verseny érdekessége, hogy a lefelék technikás, természetes ösvényeken haladnak és a maratonisták és az endurosok ugyanazon nyomvonalakon haladnak, csak utóbbiak számára kijelölt mért szakaszok vannak, míg előbbiek rajttól célig versenyeznek az órával. Mivel a nyomvonalak ugyanazok mindkét stílus számára, így már nevezéskor tisztában lehetünk pár dologgal: a lejtmenetek olyan adottságúak lesznek, hogy egy enduros remegni fog a gyönyörtől, az ezen szakaszok közti átkötő részeken pedig olyan mászások lesznek, melyek egy maratonistának fekszenek, és a napi távok egy középtávú maraton hosszával, valamint egy hosszútáv szintjével megfelelő kihívást tartogatnak számunkra. Mindezeket három egymást követő napon, plusz a prológ, ahol „csak” 11 kilométer táv és 500 m szint vár. Mi ez, ha nem kőkemény kihívás, kaland és élmény?

4 napig fejben és erőben a pályán lenni és versenyezni nem egyszerű. A terep adottságai miatt nagyon erősen koncentrálni kell, hogy ne fogyjon a technika, amitől lassan dekoncentrálttá válunk, a hosszú etapok és egymás követő napok pedig karjaink és lábaink kondícióját teszik próbára...

 

MTB-Trilogy19_DSC_0011_resize.JPG Forrás: MTB Trilogy

További fotókért kattints...

 

A MTB Trilogy versenyt két távon teljesíthetjük: az Extreme kategóriában nagyjából összesen 220 km és 8000 m szint, míg a régen féltávnak csúfolt, de ma már csak Demo-ként jelzett opció kicsit több mint 180 km-t és 6000 m szintet tartogat. Nem győzöm hangsúlyozni, ezek mind a maratonisták, mind az endurosok számára egyaránt teljesítendők. És bár utóbbiak a mért szakaszokon kívüli részeken nem versenyeznek az órával, a nap végi limit időn belül azért be kell érni, és az emelkedőket így is úgy is le kell gyűrni a hosszú rugóutas, nehezebb bringákkal… A másik oldalról pedig minden tiszteletem a merevfarú és rövid rugóutas kerékpárokkal, kihúzott nyeregcsővel versenyző maratonistáknak, akik az enduro szakaszokon véres küzdelemben jönnek le.

Mert bizony itt minden lejtmenet kőkemény kihívás. Sziklák, gördülő kövek, kisebb-nagyobb gyökerek és gyökér-hálók, küllőanyáig érő finom por és vastag szőnyeghez hasonló puha erdei talaj váltakozik a néhol 70-80° meredek hegyoldalakon, néhol 20-30 centiméter keskeny ösvényen, mély szakadékok szélén. Ez nem a kezdők pályája. Az alap terepkerékpáros tudás ide kevés.

 

A verseny

Miután a verseny előtti nap reggel, az Outdoor expo miatt még Münchenben ébredtem, a csomagjaim Gödöllőn, valamint barátom Budapesten való felvételével sikerült a verseny helyszínére 1300 kilométer levezetésével megérkezni, egész korán, hajnali fél kettőre... A kocsiban eltöltött és alvásnak nevezett 4 óra után nem lettünk frissebbek.

Szerencsére a prológ néhol trükkös és nagyon változatos jellege miatt sikerül kicsit felrázódnunk már annak bejárása során, bár nekünk csak a verseny teljesítése a cél, így egyelőre elég ez is. A kirobbanó formánk amúgy is épp valahol nagyon messze parkol... szóval "biztonság az első" felkiállítással vágunk neki minden szakasznak. Amúgy is a prológ kivételével minden nyomvonalat "vakon" kell teljesíteni. Ami alapból egy finom óvatosságra int... Ráadásul a pálya kijelölése érzésre, és a magyar csapat több tagjának személyes tapasztalata alapján néhol kevés volt, így lecsukott rostéllyal, a verseny hevében teljes tempóval haladva könnyen be lehetett nézni egy-egy részt.

Első nap a prológ 11 kilométeres távján (500 m szint) hangolódhattunk a környék jellegzetes ösvényeire, majd második nap következhetett egy 55 km/1700 m etap, 8 mért szakasszal a Demo távon - köztük egy olyan szakasszal, ami minden addigit felülmúlt... Nagyon meredek, nagyjából 70-80° meredekségű hegyoldal, lapos, kisebb-nagyobb kövek, melyek üveghangon csörömpölve csúsznak a kerekek alatt, ezáltal szinte nulla tapadást nyújtva, mindez szűk kanyarokkal megfűszerezve. Felment az adrenalin szint rendesen...

Harmadik napra jött egy 61 km/1700 m  szakasz, sziklakertes vagy épp gyökér-hálós, kevésbé meredek de annál nagyobb tempós mért részekkel. Nekem pedig minden egyben volt aznap: a technika működött, ahogy kell, jól éreztem magam végig, minden mért részen gond nélkül gurultam át... aminek végül az lett az eredménye, hogy kategóriámba harmadik helyre állhattam fel a napi eredményhirdetésen, kellően nagy meglepetést okozva ezzel! Persze a nagy ünneplés elmaradt, hiszen hátra volt még egy nap.

Azon az utolsó napon már nagyon fáradtan ébredtünk, és a kósza hírek sem pörgettek fel: a napi penzum az eddigi legnehezebb lesz. Felemás érzésekkel indultam neki, hiszen miután felállhattam a dobogóra, az eddig minimális versenydrukkom felerősödött, plusz érezve a fáradtságot a testemben, az eddigieknél még fontosabbá vált a "biztonság mindenek előtt" gondolat... Persze az előbbi erőteljesebben uralta a mozdulataimat, és az egyik, közel függőleges falon kevésbé óvatosan engedtem le a lovat... a küllőanyáig érő porban pedig valószínűleg ott lapult egy kő, ami keresztbe fordítva a kormányt kitépte azt a kezemből, én pedig repültem előre a mélybe.

Pár másodpercig levegő után kapkodtam ültőmben, miközben kezdett minden rendszer visszakapcsolódni és tekintetem fókuszba úszott egy az államtól lassan a combomra csepegő folyadékra... persze a legrosszabbak futottak át az agyamon. Szerencsére az ivószatyor csutorája volt a forrás, és nem egy nyílt seb. Közben páran a pálya széléről odaértek hozzám, és felsegítettek. Felkaptam a bringát és próbáltam tovább haladni... de a következő két szakaszra teljesen szétestem, nem találtam a ritmust, és erős félelem vette át az irányítást. Végül egy kevésbé technikás mért szakaszon állt vissza a rend, és az utolsó két nyomvonalat már ha nem is versenytempóban, de normálisan tudtam teljesíteni.

A célban aztán kiderült, az esésben szerzett bordarepedésem mellett, aznap többen is estek a kategóriámból, így ismét harmadik helyen végezve az összetettben is megszerezhettem életem első "bronz érmét"... amit sajnos egy szervezési malőr miatt nem hirdettek ki végül.

A verseny során esténként, a napi távok teljesítéséről készített kisvideókat itt tekintheted meg.

 

MTB-Trilogy19_DSC_0014_resize.JPG Forrás: MTB Trilogy 

...jó élmények

Ó anyám, azok az ösvények! Technikás, izgalmas, élménydús, gyors, lassú, csúszós, köves, gyökeres, puha talajú, meredek… volt itt minden, MINDEN amit egy enduros várhat. A négy nap során 4 különböző hegy nyomvonalait tekertük, így rendkívül változatos volt mindegyik nap, mindegyik szakasza.

A frissítőpontokon bőségtál várta a versenyzőket: görögdinnye és banán, kóla, víz és izotóniás ital (pohárban is kulacsokba előre kikészítve), alkoholmentes sör és radler, műzliszelet és sütemények, valamint friss túróval kent kenyérszeletek és sótabletták közül válogathattunk. A napi távok nagyjából felénél levő frissítőpontokon még mobil szervizpont is rendelkezésünkre állt.

Nevezéskor választható volt „félpanziós” ellátás is, mely révén párezer forintért cserébe reggelente és esténként csak sorba kellett állni az ételekért és nem kellett vásárolni, főzni magunkra. Bár mindkét étkezés menzás kivitelű de cserébe bőséges volt - bepusziltuk, mert nem vagyunk túlságosan finnyásak (voltam koleszos).

A versenyközpontban rajt előtt és befutót követően mobilszervizben kérhettünk technikai segítséget, mely maximum a beszerelt alkatrész árába került – egy váltóbovden cseréért cirka 400 forintnak megfelelő összeget kértek el, ami nagyon áron aluli!

A prológ kivételével, mindennap befutó után egy extra adag étel és egy protein ital várt mindenkit, mely pont elégséges volt ahhoz, hogy rövid időn belül picit regenerálódjunk és a kemény táv végeztével „megmentse” az életünket.

 

MTB-Trilogy19_DSC_0017_resize.JPG Forrás: MTB Trilogy

További képekért kattints...

 

…problémák

Egy több napos versenyen sokkal sarkalatosabb igény a napi penzum pontos előre is ismerete, mint az egynaposokon. Fontos tudni, hogy X kilométerrel már a lábunkban, mi vár ránk aznap és az utána következőn, hogy ezáltal tudjuk, miként osszuk be az erőnket. Bár az elmúlt évekig megszokott volt a rajtcsomagban megkapni a napi távok specifikációját és a szintrajzokat matrica formátumban, idén ez elmaradt. Emiatt leginkább csak a korábbiakban már az MTB Trilogy-n versenyző társak emlékeire és elmondásaira támaszkodhattunk, amik persze nem voltak 100%-osak…

Mivel mindenki, a maratonisták épp úgy, mint az endurosok ugyanazon nyomvonalat teljesítik, és a teljes mezőnyt egyszerre indították, az első enduro mért szakasz kezdeténél nagy tumultus és várakozás alakult ki – a maratonistákat minden mért szakasz elején előre kell engedni. Ez a várakozás a napi távok vége fele elfogyott ugyan, de volt, hogy túlzottan sok ácsorgástól beálltak a lábaim, mire sorra kerültem.

A másik probléma a végső eredményhirdetésnél alakult ki. Később kiderült, hogy a prológ során valami félresikerült az időmérésben, ez okozta a kavarodást – ezért pár kategória összetett eredményhirdetése elmaradt…

 

A napi videós helyszíni bejelentkezéseimet megtaláljátok a Facebook oldalunkon, itt és itt és itt és itt.

 

Jövőre újra?

Bár a verseny után erős volt bennem az a boldog tudat, hogy vége, teljesítettem az MTB Trilogy versenyt, elég is volt egy életre, ma már azon gondolkodom, hogyan készüljek fel a következőre. Úgy látszik függőséget okoz... de hát az ilyen ösvényekért szeretünk endurózni és a kalandot sem vetjük meg!

 

Ajánló