Menü

2010.09.16.     Hozzászólás 9

Jakesz

Egy elrontott manőver után...

...megpróbálok mindent leírni a balesetemről, amire emlékszem, és ami akkor átfutott a gondolataimon

Itt ülök a számítógép előtt, beraktam egy bringás filmet, amit utoljára a korházban néztem… Végre elszántam magam, hogy megírom ezt a beszámolót… megpróbálok mindent leírni a balesetemről, amire emlékszem, és ami akkor átfutott a gondolataimon.

…Szokás szerint napok óta készültem a versenyre. Teljesen átlagosan indult a dolog… este bekészítettem a védőket, szerszámokat, mezemet, átnéztem a bringát és próbáltam visszaemlékezni, hogy hogyan is van a Gellért DH nyomvonala… Másnap korán kelés, pakolás az autóba és indulás.

Helyszínen nevezés, öltözés, bemelegítés és irány a pálya. Kicsi késéssel megindult a felszállítás. Az első körökben próbáltam memorizálni a pályát, több ívet is kipróbáltam, hogy vajon melyik a legideálisabb. Miután bemelegedtem bepróbáltam a célegyenest, ami nagy mummus volt már ekkor is, mert pár éve irgalmatlan nagyot sikerült takarnom, a még szűz bringámmal. Akkor szerencsére megúsztam.

 

81028-2010-05-30-10.11.05.jpg

 

Az időmérő annak rendje és módja szerint zajlott, nem adtam bele mindent, de éreztem, hogy egyre gyorsabb vagyok. Ha jól emlékszem 3. időt futottam DH Tibi és Hütter Attila mögött. Úgy éreztem, hogy meg tudom őket fogni a döntőben, ha minden összejön.

A döntő futamom előtt korán felértem a rajthoz… meleg volt, éhes voltam… csak az ilyenkor szokásos dolgok.
Szólítanak a rajthoz, érzem, hogy az adrenalin kezd szétáramlani a testemben, már csak a pályára koncentrálok, a szurkolók hangja, elmosódott távoli ricsaj… 5, 4, 3, 2, 1…

 

81028-2010-06-03-15.02.14.jpg

 

Minden nagyon jól megy, sikerül az ideális íveken maradnom és érzem, hogy gyors vagyok… Hajtűkanyar és ráfordulok a célegyenesre, a nézők üvöltenek, a lépcsősor előtt megfordul bennem, hogy ha sikerül a négy lépcsősort rendesen beugranom, akkor már nyert ügyem van. Szépen kiadja ritmusra… aztán mintha oldalba rúgott volna valaki (Az oldalba rugó érzés, onnan eredt, hogy a lépcső beugrása után kiengedtem és rosszul álltam a pedálon, próbáltam kicsit korrigálni a lábam helyzetén és elvesztettem a lépcső ritmusát, kibillentem az egyensúlyomból, ehhez pluszba jön a sebesség...) innentől lassított felvétel az egész számomra. Kibillentem az egyensúlyból… gondoltam azért még meg tudom fogni… aztán újra ugyan az az oldalba rugó érzés… itt már csak utas vagyok… próbálom menteni, ami menthető… átbukok a bringa felett és a nézők menekülnek előlem… tisztán emlékszem mikor belémhasított az érzés, amint a szemem sarkában megláttam az oszlopot… Mintha egy vonat gázolt volna át rajtam… nem kapok levegőt… sötétség…

A következő amire emlékszem, hogy a földön fekszem és a becenevemen szólítgatnak. ,,Jakesz! Maradj velünk!!!’’ Az első kép, hogy Zsófi fölém hajol és mosolyog… ennyire nem lehetek jól, hogy mosolyogjon rám… ,,Tudod mozgatni mindened?’’ Buzás Tamás jelenik meg a képben. Gyors önanalízis, mozog mindenem, de iszonyatosan fáj a hátam és minden levegővételért meg kell küzdenem. ,,Hol van már egy orvos vagy mentő???’’ Szólnak, hogy már úton vannak a mentősök. Próbálok magamhoz térni. Közben valaki szól, hogy a bringám beesett a célba ,,Mennyi lett az időm?’’ Nincs válasz… érzem, ahogy a tömeg egyre közelebb áll hozzám, egyre nehezebben kapok levegőt. Felszólításra, nagy nehezen kicsit hátrébb lépnek, kis szellő csap meg, kicsit könnyebb lesz a levegővétel… Oldalra nézek és Doka Laci, edzőm guggol mellettem ,,1:07 az időd’’ Elmosolyodom és szólok, hogy akkor javítottam 3 másodpercet, ahogy terveztem, de valahogy mégsem ilyen lovat akartam.

 

81028-2010-06-05-17.19.51.jpg

 

Megjöttek a mentősök, stabilizálnak, lemetélnek rólam minden felszerelést, tolják a kezembe az infúziót, kapok egy nyakmerevítőt. Kb. ötször rákérdeztek, hogy nem ütötte e meg a hasam a kormány... mert attól félnek, hogy megsérült a lépem. A helyzet komolyságát, csak ekkor fogtam fel.

Miközben a mentőhöz vittek a nézők tapsolnak, fütyülnek és talán Kutasi üvölt ,,gyógyulj meg Jakesz’’ megható érzés volt. Mire a kórházba értünk egészen jól kaptam levegőt… első utam a „sokktalanítóba” vezetett, ultrahang, a lépnek nincs baja… rengeteg röntgen és CT felvételt következett. Kb. 20 perc után, odalép hozzám Dr Kiss Tibor és elkezdi sorolni… ,,eltörött 8 bordád, elmozdult a medencéd feletti csigolyád, itt letörött egy porcvég, fölötte négy csigolyának a bal oldaláról letörött a csont… lehet meg kell műteni az elmozdult csigolyát’’ nem beszélve a bal bokámról, bal térdemről és vállamról.

 

81028-2010-06-15-19.36.44.jpg

 

Ezek után felvittek a ,,lakosztályomba’’. Nem mondtak semmit, de éreztem, hogy egy darabig biztos bentlakó leszek. Három nap mozdulatlan plafonbámulás következett. Közben nagyon erős fájdalomcsillapítókat kaptam, úgyhogy sérüléseim ellenére jól tudtam aludni. Amint a balesetem híre elért a barátaimhoz, sorban kaptam a hívásokat és rengeteg látogató jött hozzám. Segítségükkel, sokkal könnyebb volt átvészelni az első pár napot. (Alex! Ezúton köszönöm, hogy törött bordákkal röhögtettél!)

 

81028-2010-06-15-18.38.20.jpg

 

Kaptam menet közben egy csinos corsette-t (felsőtest merevítő) és szobatársakat. Három nap után talpra állhattam a merevítőben… nem volt leányálom… kb. 20 métert tudtam csoszogni egy kerekes járókerettel =) A merevítőt a mai napig hordanom kell, ha felkelek az ágyból.

Próbáltam pozitívan hozzáállni a dologhoz. Az orvosok kerek perec kijelentették, ha nem lett volna rajtam a protektor ingem, akkor maximum tolókocsiból nézhetnék a világra. Egy ilyen beszélgetés után azt hallani, hogy nem kell a csigolyát műteni, maga a mennyország.

 

81028-2010-06-21-19.12.28.jpg

 

Minden nap úgy feküdtem le, hogy valami olyat csináltam aznap, ami előtte még nem ment. Olyanra gondolok, mint egyedül felülni, pólót húzni… csupa olyan dolog, amire egy egészséges ember nem is gondolna, hogy ez valakinek szinte lehetetlen… eddig én sem gondoltam.

Egy hét után átköltözhettem a rehabilitációs osztályra, ahol minden nap legalább egy órát tornáztam. Közben folyamatosan jöttek a látogatók és hozták a Nutellákat, csokikat… =) Néhány ,,bentlakó’’ szóvá is tette, hogy milyen sokan járnak hozzám.

Az első néhány éjszakám elég kalandos volt. A szobatársak olyan mértékben horkoltak, hogy fülhallgatóval a fülemben felébredtem rájuk. Később próbálkoztam füldugóval, de haszontalan volt, úgyhogy mikor felébredtek, akkor kezdhettem az alvást.

Három hétig vendégeskedtem a rehabon. Nagyon jó gyógytornászt kaptam magam mellé, akivel maximálisan együtt tudtam dolgozni és mire kijöttem a kórházból az elmozdult csigolyám a helyére talált. Otthon még járt hozzám egy gyógytornász, akivel szintén jól tudtam dolgozni és napról napra éreztem, hogy egyre erősebb vagyok.

Három és fél hónap távlatában elmondhatom, hogy életem egyik legnehezebb időszakán vagyok túl. Jelenleg még a medencém nincs a helyén és a frissen szerzett porckorong sérvemet, tornával próbálom gyógyítani. Szerencsére már nem nagyon vagyok korlátozva semmiben, de még korán sem 100%-os a helyzet.

 

photo-by-josh
Josh (Szabó Zsolt) fotója

 

Sokan kérdezik tőlem a családból és barátaim közül, hogy ezek után rá merek e ülni a biciklire? Az első pár napban úgy gondoltam, hogy nem akarok többet versenyezni. Még a mai napig van bennem ,,félsz’’, de az biztos, hogy bringázni fogok, aztán majd idővel elválik, hogy mennyire komolyan tudom csinálni. Legkorábban november végén ülhetek bringára és a következő szezon biztos, hogy kimarad. Mióta megtanultam bringázni, ez a leghosszabb időszak, amit bicikli nélkül töltöttem… Azt mondják, a biciklizést nem lehet elfelejteni, most utána járok a dolognak.

Szeretném mindenkinek megköszönni az aggódó szavakat, a látogatást, a biztatást és millió segítséget! Nélkülük sokkal nehezebb lett volna eddig eljutni.

UMF

Olvass többet a témáról: downhill