Magyarok a DéHáVéBén

Magyarok a DéHáVéBén

LiMiT Racing Team
2014/09/01
A mezőnyben szép számban láthatunk majd magyarokat is
Hirdetés

Szeptember első hetében rendezik a hegyikerékpárosok 2014-es világbajnokságát a norvégiai Hafjellben. A rendezvény zárónapján, szeptember 7-én, vasárnap a downhillesek küzdenek meg az idei vb címért, ahol a mezőnyben szép számban láthatunk majd magyarokat is.

A hét fős magyar downhill válogatott már augusztus 31-én útnak ered a kísérőikkel, hogy megtegyék a bő 2100 km-es utat. A kompozást is magába foglaló két napos utazást követően megkezdődnek a DH VB programjai, ugyanis egy eligazítás után kedd este már a megnyitó ceremónián vonulnak fel a nemzeti válogatottak. Mielőtt a további programokra rátérnénk, lássuk kikből áll az idei magyar válogatott.

A kerettagságért folytatott pontvadászat öt versenyen át zajlott, a tavalyi GravityHall Downhill Országos Bajnokságtól kezdve egészen a nem egész egy hónapja rendezett magyar kupáig. Közöttük volt egy Európa Kupa, az idei Országos Bajnokság duplaszorzósként és egy Szlovák Kupa. Hogy ne egyetlen hiba vagy ne egy defekt vagy főleg ne egy más elfoglaltságú hétvége döntsön a válogatásról, így a legrosszabb eredményét mindenki eldobhatta. Jó volt látni, hogy a srácok folyamatosan küzdenek a pontokért és számolgatnak, hogy kinek hogy lehet még esélye, illetve ki meddig juthat.

Az Elite Férfiaknál Keresztes Péter gyűjtötte a legtöbb pontot, ő kvalifikálta magát elsőként a válogatottba. Kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy harmadik helyért járó pontokat kellett eldobnia, ugyanis az volt a legrosszabb eredménye. Második helyen a négyszeres magyar bajnok Liszi Attila végzett, aki előrébb is zárhatott volna, azonban a tavaszi és a kora nyári hónapokat a bokasérülése miatt kényszerpihenőn töltötte. A harmadik Palotai Gábor, a negyedik Kántor Miklós lett. Az utolsó, még válogatottságot érő pozícióba a legvégső pillanatban ugrott fel Káposzta Dávid, így ő lesz a tartalék a világbajnokságon.

A junioroknál inkább csak matematikai csatáról volt szó, ugyanis többen közülük nem csak egy versenyt hagytak ki, illetve szerencsére egész jól fejlődik a náluk fiatalabb utánpótlás is, akik gyakran megelőzték a VB-re esélyes 17-18 éves juniorokat (fiatalabbak nem indulhatnak DH VB-n). Ezektől aztán úgy alakult, hogy a legszorgalmasabbak szép számban gyűjtögethették a pontokat, de a végén azért összesűrűsödtek és az első három mindössze negyven ponton belül zárt. Az első Király Ármin lett, mögötte Tóth Erik, míg a harmadik helyen Nagy Márton végzett. Eredetileg két Junior versenyző mehetett volna Norvégiába, de az egyetlen válogatottságot érő eredményt futó lány, Megyaszai Lilla, illetve az első számú Elite tartalék Kántor Miklós is lemondta a szereplést, így hogy az ő helyüket a leghatékonyabban lehessen pótolni, Nagy Mártonra és a Junior keret erősítésére esett a választás.

Ezzel fel is töltődött a Junior kvótaszámunk is, így összesen hét fő képviseli Magyarországot a Downhill Világbajnokságon. Elite Férfiak: Keresztes Péter (LiMiT Racing Team), Liszi Attila (LiMiT Racing Team), Palotai Gábor (2GP LiMiT Team), Káposzta Dávid (csere – Freeriderz SC). Junior: Király Ármin (Mátrai Betyárok KSE), Tóth Erik (Mátrai Betyárok KSE), Nagy Márton (Freeriderz SC)

 

A helyszín tehát Hafjell, Norvégia, az 1994-es téli olimpia központjától, Lillehammertől mindössze 20 kilométerre található. Norvégia egyik legismertebb síparadicsomának a része, ahol az elmúlt két évben már rendeztek downhill világkupát. A pályáról majd néhány nap múlva a helyszínen írunk, mégiscsak úgy az igazi, de annyit azért tudni lehet, hogy hosszú lesz, sziklás és nagyon gyors, azaz egy vérbeli downhill pálya!

 

A programokra visszatérve, a keddi megnyitó után szerdán a gyalogos pályabejáráson lehet megismerni az idei VB nyomvonalát, csütörtökön pedig már kezdődnek az edzések. Pénteken a Juniorok már kvalifikációs futamukat teljesítik, míg a felnőtteknek jut még egy két és fél órás edzés. Szombaton már a felnőttek is kvalifikálnak, hogy aztán vasárnap megrendezésre kerülhessenek a 2014-es Downhill Világbajnokság döntői.

A világbajnoki címnek idei tulajdonosa szinte megjósolhatatlan, nagyon egyben van most a világ élmezőnye. Eddig két világkupát rendeztek Hafjellben, mindegyiket a kanadai Steve Smith nyerte, ráadásul tavaly a világkupa összetett elsőséget is megszerezte, azonban idén már másodjára sérült, emiatt nem is vesz részt a VB-n. Ez tovább bonyolítja a képet, az idei összetett első Josh Bryceland a világbajnoki címre is esélyes, de kihívója akad bőven, köztük csapattársa Greg Minnaar is, aki az elmúlt két év (és 2003) világbajnoka. Rajtuk kívül Troy Brosnan, Aaron Gwin, Gee Atherton, az újra remeklő Sam Hill, az idén eddig peches Loic Bruni és a lista még folytatódik…

Hamarosan már a helyszínről jelentkezünk!
Érdemes követni a LiMiT Racing Team facebook oldalát, folyamatosan érkeznek majd képek és gyorshírek!

Hirdetés