- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Kellemes idővel indult a Bikefest második, pénteki napja. Leérkezésünk tiszteletére még tartotta magát az idő egészen addig, amíg közelebbről is megnézhettünk a North Shore, WaterJump, Triál bemutatót. A versenyzők elszántságának, és vakmerőségének szerencsére semmi sem szabott határt, így látványos trükkökben, és esésekben nem volt hiány.
Rövid körutunk végére irdatlan felhőszakadás öntötte el a rendezvényt, mely persze az országúti kritérium verseny résztvevőit nem zavarta a száguldozásban, és kockáztatva testi épségüket durva tempóban végigzúzták a versenyt. Szerencsére az érdeklődök az eső ideje alatt megismerkedhettek a különböző kerékpárgyártók legmenőbb termékeivel, és felszereléseivel, amely a rendezvény ideje alatt folyamatosan vár mindenkit. Az eső elvonulása úton nekivágtunk rövid, 10 kilométeres csillagtúránknak, mely Füred felett elterülő Balaton- felvidék erdeiben vezetett. Nyakig sarasan, de füli érő szájjal értünk be végül a célba. Erről egyébként még videóanyagot is bemutatunk jövő héten.
Este kicsit rendbe szedve magunkat, átöltözve, tisztán, és már, a felhőtlen kék égboltnak örülve, Tihanyban élvezhettünk a Downhillesek hajmeresztő száguldását a hegyoldalban, mindezt komoly kommentátor képességekkel megáldott úriember tolmácsolásában. A nap záróakkordjaként ütős kis utcabállal zártuk a napot, amelyet egyébként ma –Szombat- este is hajnalig tartó szórakozást biztosít.
A lényeg, ha nem akartok lemaradni egy egyedülálló, szinte valamennyi biciklis szakágat felvonultató eseményről, akkor induljatok el, még időben vagytok!
Az időjárásra pedig nem lehet panasz, gyönyörű nyári időnek ígérkezik ez a mai nap!