A Tisza-tavat szeli át az Év Kerékpárútja Hír

A Tisza-tavat szeli át az Év Kerékpárútja Hír

Aktív Magyarország
2021/05/11
Az Év Kerékpárútja pályázat keretében szavazásra bocsátott 11 kerékpárútra összesen 11.596 voks érkezett. Az ország 7 megyéjéből beérkezett pályázatok közül a Poroszlót és Tiszafüredet összekötő kerékpárút lett az ország kedvenc bringaútja 2.976 kedveléssel.
Hirdetés

Az ország talán leglátványosabb kerékpáros építménye a Tisza-tó fölött vezető négy híd. Monumentalitása mellett azért is megérdemli a nyertes címet, mert az egyik leglátogatottabb kerékpáros úti cél. 2020-ban közel 100.000 kerékpáros haladt itt át. A tavaly nyáron átadott 6,5 km-es kerékpárúton az autóforgalomtól elválasztva, teljes biztonságban gurulhatunk. Ezzel teljessé vált a kis Tisza-tó kör, rengeteg bringást vonzva erre a különleges hangulatú helyre. A tó körbetekerése megfelelő felkészültséggel könnyen teljesíthető kihívás a kezdő bringásoknak is, hiszen a kerékpárút majdnem végig sík terepen vezet, közvetlenül a Tisza-tó festői szépségű tájai mellett.

Az év kerékpárútja 2021

Idén második alkalommal hirdette meg Az Év Kerékpárútja pályázatot A Közlekedési Kultúra Napja programsorozat keretében a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, az Aktív Magyarország, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Kerékpárosklub.

A Tisza-tavat szeli át az Év Kerékpárútja-2
Tisza-tavi kerékpáros híd
A Tisza-tavat szeli át az Év Kerékpárútja-2
Forrás: Aktív Magyarország

A szervezők a lakosság által beküldött 46 pályázat közül szakmai és turisztikai szempontok alapján kiválasztott 11 kerékpárutat bocsátottak szavazásra az Aktív Magyarország facebook oldalán, ezzel népszerűsítve a kerékpáros turizmust hazánkban. A pályázat emellett a közlekedésbiztonságra és a kerékpáros infrastruktúra fontosságára is felhívja a figyelmet. 

A 11 kerékpárútra május 10. éjfélig lehetett szavazni. 

A Tisza-tavat szeli át az Év Kerékpárútja-1
Tisza-tavi kerékpáros híd
A Tisza-tavat szeli át az Év Kerékpárútja-1
Forrás: Aktív Magyarország

Az Aktív Magyarország Facebook-oldalán a május 10. éjfélkor lezárt versenyen a következő eredmény született:

Poroszló–Tiszafüred kerékpárút                2.976
Deseda-tó kerékpáros kör                    2.880
Oroszlány–Tatabánya kerékpárút            892
Veszprém–Balatonalmádi kerékpárút            790
Szilas-menti kerékpárút                    780
Rákos-patak-menti kerékpárút                756
Szob–Zebegény kerékpárút                698
Római-part–Szentendre kerékpárút            623
Tómalom–Fertőrákos kerékpárút                404
Bene-patak-menti kerékpárút, Pálosvörösmart        404
Pálháza–Bózsva kerékpárút                393
Összesen:                             11.596

Hirdetés