Kellemes kis tekerés, mi? Hír

A Tó-sport rendezésében életre hívott Tisza-tó Maratonon kiválóbbnál kiválóbb távokon lehetett (volna) indulni, úgy mint gyerekverseny, családi 48 km, 65 km és 130 km. Akinek volt esze, és a szabad ideje nagy részében nem az országutat rója, az elindult mondjuk a 65-ön, aki pedig a családjával együtt akart egy jót tekerni, az benevezett a családi körre. Ezenkívül maradtak az állatok, akik 130 km-en keresztül terveztek egymás nyakában lihegni, és a lelkes, ám kissé tájékozatlan merész, igazán amatőrök, akik szeretik a kihívásokat. Vagy nem tudják őket felbecsülni.

Én például előzetesen úgy okoskodtam, hogy montival, arányosan 3-4000 méter szinttel egyelőre biztos nem szeretnék 130 kilit bevállalni, tehát ha kipróbálnám a hosszú távot, nincs is kiválóbb alkalom, mint a tökéletesen lapos Tisza-tavat kerülgetni a kellemes, nyárutói melegben. Persze, nem kevés az a 130, na de annál tovább tart az élvezet! Ha elmegyek 65-re, biciklizem két-három órát, az ugyan mire elég? Épp csak elindulok, már be is értem, hol van ebben a szórakozás?

A rajtban vidáman beálltam a tömegbe, amikor kiderült, hogy ők bizony a 65-ösök, én fáradjak szépen előrébb.

Akikről azt hittem, valami elit élboly, különválasztva, na azok voltak a hosszútávosok.

Ekkor kezdtem el gyanakodni, hogy talán nem sok lelkes amatőr nevezett a 130-ra, és lehet, hogy ezek az indulók mind sietnek valahova. Vasárnap lévén, persze én sem akartam estig maradni, de gondoltam, kényelmesen végigtekerem, aztán estére hazaérünk. Hát, ők nem így néztek ki.

Kép forrása: facebook.com/tosport

Innentől következett tehát a meglepetés

Először is, egy, a 130 km-be bele nem kalkulált 10-12 km-es felvezető szakasz. Mivel még soha nem voltam országúti versenyen, a kiírásban pedig nem szerepelt, legfinomabban kifejezve is kissé meglepődtem, mikor az első frissítőnél felvilágosítottak, hogy nyugodtan számoljak rá a 130-ra egy tíz százalékot. Abban a pillanatban el is gondolkodtam, hogy a pontnál más irányba menő 65-ösök távján megyek tovább, de nem hagytam elég időt magamnak a döntéshozásra, így maradtam a tervezett távon. Az egyébként hagyján, hogy én 40 km-nél már tudtam, hogy többet kell megtennem a tervezettnél, két nagyon kedves sporttárs azonban, akik simán iramot diktáltak és szélárnyékban tartottak vagy 15 km-en át, na ők akkor jöttek rá a többletre, amikor a kilométerórájuk szerint már a célban kellett volna lenniük, és volt még vagy 10 km hátra...

Miután a boly nem sokkal az első pont előtt lekoptatott, onnantól fogva a leszakadt hátsó fertály különböző tagjaival tekertem együtt. Bár az átlagunk nem ennyire jött ki a frissítések miatt, de az utazósebességünk jellemzően 28-31 km/h óra volt, bolyozás nélkül, nekem taposópedállal. Kivéve, amikor a gáton egy-egy 90 fokos kanyar után hirtelen megtámadt a viharosan csapkodó szembeszél, vagy amikor az utolsó 15 kilométert végigbeszélgetve már csak be akartuk vonszolni magunkat a célba.

A végállapotomhoz az is nagyban hozzájárult, hogy eléheztem

Mivel nem akartam 20 percenként ragacsos vackokat tolni, egy gélt és egy powerbart vittem magammal, arra számítva, hogy az tökéletes lesz az utolsó másfél órára. Aztán a második frissítő ponton addig kínálgattak az aldis/lidlös müzliszelettel, amíg úgy döntöttem, kell az az energia, próbáljuk ki, nagy baj nem lehet.

Egyetlen falatot sikerült legyűrni belőle, a többit zsebre raktam, és otthon dobtam ki. A nagy, száraz darabok odaragadtak a számba, és csak úgy bírtam lenyelni, hogy percekig a ponton maradtam, hogy ihassak rá. Bár izót nem ígértek, azért reméltem, hogy ilyen hosszú távon csak lesz valahol, de nem, meleg ásványvíz fogadott mindenhol. 90 km körül megittam a gélt, de a müzli után a picit is szárazabb powerbárra már ránézni se bírtam. Nem csoda, hogy

nem az energia vitt be a célba, hanem az alkalmi bringástársak.

Kép forrása: facebook.com/tosport

Akik viszont rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak. A két úriember, akik a végén ugyan elgörcsöltek, ezért lemaradtak, de egyébként jobb átlagot mentek, és önfeláldozóan védtek a széltől kilométereken át. A fél éve bringázó sporttárs, aki csupán sörözni szeretett volna már tekerés helyett, mondjuk a meleg ásványvíz után némileg érthető módon. Mindenki megnyugtatására: a célban többszörösen bepótolta. A leftys srác, aki mindenképp megpróbált meggyőzni, hogy jó lesz nekem a 33-35 körüli átlag, és ő is simán beállt, hogy védjen a széltől - bocs, még edzenem kell, talán jövőre. Norbi, aki 100-110 körül csatlakozott hozzánk, és segített az életbentartásban. És persze Orsi, akivel ismeretlenül is nagyjából 70 kilit hajtottunk együtt, nem bolyozva, hanem beszélgetve és néha húzva, néha lassítva egymást, de valószínűleg inkább húzva, mert külön-külön sokkal, de sokkal nehezebb lett volna beérni.

Mivel egy darab tábla nem volt kitéve, hogy hány kilométernél járunk, én meg a direkt butaórámon kívül sosem viszek semmilyen mérőeszközt, abban is a versenytársakra kellett támaszkodnom, hogy ugyan hol járunk, mennyi van még hátra, és hogy haladunk. Szerencsére rajtam kívül mindenki mért mindent, így ezért is tök hálás vagyok az útitársaimnak. A pontőrök sem tudták a frissítőknél, hogy mi az ábra, de 90 km körül ott volt néhány rendőr, akik szerencsére felvilágosítottak a távról és a következő frissítőről is. Ezer hála!

Amúgy eltévedni szerencsére nem lehetett, egyértelműen volt jelölve az útvonal, és az útminőségre sem lehet panasz. Nagyon rövid részeken rázott csak, mindenhol máshol döccenés nélkül suhantunk, és ha kicsit monoton volt is néha a táj, azért nagyon kedves része ez az országnak. Jó hangulata van a településeknek, a néha mellettünk kanyargó Tiszának, és a célban a Tisza-tónál jobb jutalom nem is várhatott volna (kivéve azt a kólát, ami nélkül még mindig ott feküdnék begörcsölt gyomorral). Furcsa, mert beérkezés után (és előtt) mindenem fájt, a gyomrom tök kikészült, a derekam megtagadta a szolgálatot, de öt perc fürdés után ezek a tünetek huss, elmúltak. Tudtátok, hogy a Tisza-tó gyógyító erejű?

A verseny jó volt, csak nem a jó távot választottam

Az az igazság, hogy a meglepi felvezető szakaszon (ami a 65-ösöknek simán beleszámított a távjába, nekünk viszont nem), a jelöletlen kilométereken és a teljesen fapados frissítésen kívül szuper kis verseny volt. Flottul ment a nevezés, a rajt, nagyon jó volt a pálya és a jelölése is, vigyáztak ránk a rendőrök, szóval a 65 tökéletes táv volt.

Én sokat tanultam a hosszún, például, hogy milyen tempót megy az élboly, hogy mennyire fontos a szélárnyék (ne kövezzetek meg, légyszi, az erdőben nincs ilyen), vagy hogy bringázás közben is el lehet éhezni (eddig csak futás közben sikerült). Mondjuk szerintem az izó abszolút alap lenne a pontokon. De nagyon jó helyen van ez a verseny, érdemes több napot is rászánni, akár edzésként, akár családi nyaralásként. A magam részéről jövőre szívesen visszajönnék, de átgondolom a távot.