2018 legizgalmasabb kerékpáros újdonságai Hír

2018 legizgalmasabb kerékpáros újdonságai Hír

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
2018/12/21
Hosszú volt ez az év, rengeteg újdonsággal, de mik voltak azok, amik igazán megfogtak minket?
Hirdetés

Az év végéhez közeledve, míg kint fagyos szelek ropogtatják a csupasz faágakat, miközben a következő kerékpáros szezonról álmodozunk, hajlamosak vagyunk picit hátradőlni, és áttekinteni, a mögöttünk levő év újdonságait. Ezekből idén is rengeteg volt, de ami igazán felizgatott, az csak pár darab...

...de még mielőtt ezen legizgalmas újdonságokra rátérnék, essék pár szó az idei trendekről.

Egyrészt erősen átalakulóban van a kerékpáros (és más) piac, hiszen egyre több gyártó értékesít közvetlen a felhasználói számára, kihagyva a kis- és nagykereskedői lépcsőket. Aztán a városi- majd terepkerékpáros kategóriák meghódítása után már az országútikat "kényszerítik térdre" az e-bike hajtások. A kerékpár-tervezésben pedig évek óta erősödik a minél-komfortosabbat és bárki-számára-élményt-nyújtóbbat tervezni trend. Ezeken felül, az outdoor piachoz hasonlóan (pár évvel elmaradva, és ezáltal sokkal kisebb mértékben) kezdem úgy érezni, hogy a zöld-gondolkodás apró csírája kipattant a bringás iparágban is - termékek gyártásában és felhasználásában egyaránt.

 

Na, de akkor lássuk az izgalmas fejlesztéseket:

 

1. Egy teljesen új hajtásrendszer víziója

A Eurobike kiállításon mutatták be a Ceramic Speed hajtásrendszerét, mely a közel 100 éves láncos-váltókanalas rendszert váltaná fel. Bár a tervezők próbálták nagyon hangsúlyozni mindenki számára, hogy egyelőre csak prototípusról van szó, ez a bringa teljesen ellopta a showt - és rögtön elsőként került ezen összeállításba is. Nincs nyúlás, elhanyagolható mértékű a kopás, és a hajtás hatékonysága szinte 100%... elméletben több fokozat is kivitelezhető vele, de csak elektronikus váltóval... legalábbis ezt ígéri a vízió.

 

Magped - Platform pedál még soha nem volt ilyen jó

Mi az, sem nem klipszes- és sem nem platform, ugyanakkor egyszerre klipszes- és platform is? Természetesen a Magped mágneses pedálja, mely első ránézésre egy platform pedál, ám egyik oldalára mágnes került, ami a klipsz-előkészítéses cipőnk talpára szerelt fémlaphoz „ragaszkodik”. A nagyjából 15 kilogrammos húzóerő „megszakításához” nincs szükség begyakorolt mozdulatra, így bármelyik irányba, bármilyen mozdulattal szabadulhatunk. És hogy milyen valós körülmények között? Szerencsére már tesztelhettük!

Érdekel a teszt? Kattints!

 

AeroPod - A kormányra szerelhető szélcsatorna

Aeropod Forrás: Power Meter City
Aeropod
Kép forrása: Power Meter City

 

Az Aeropod leginkább időfutamos és triatlonos bringásokat izgat fel, mivel ez egy „mobil-szélcsatorna-emulátor”, avagy egy „áramvonalasság-kalkulátor”, más szóval „testhelyzet-korrigátor” ketyere. Szóval egy nagyobb kerékpáros komputer méretű eszköz, amivel képesek lehetünk kerékpározás közben csekkolni a légellenállásunkat és valós időben számszerűsíthető, ha a testpozíciónk, vagy akár a használt kiegészítőnk miatt megváltozik az áramvonalasságunk. Az AeroPod akkor az igazán tuti, ha kombináljuk egy wattmérővel és az Everysight Raptor AR okosszempával, ami virtuálisan kivetíti szemünk elé a mért értékeket (a szemüveg helyett Connect IQ kompatibilis Garmin komputert is használhatunk, vagy a Velocomp’s PowerHouse appot iOS, vagy Android okostelefonon). Vagyis, hiába mérik le egy profi bringás testpozícióját szélcsatornában, menet közben eddig csak érzésre lehetett belőni, hogy ugyanazt a pozíciót vettük-e fel. Az AeroPod-dal minden pillanatban tudni fogjuk, hogy mennyire hatékonyan hasítjuk a levegőt.

 

reTyre -  A felcipzározható külső

reTyre Forrás: New Atlas
reTyre
Kép forrása: New Atlas

 

Teszt és „megfogdosás” hiányában egyelőre csak gyártói anyagok és néhány, az internet bűvös halmazában keringő cikk alapján tudunk képet alkotni a reTyre termékről, de amit látni, az izgalmas és egyben kételyeket vet fel. Adott a szitu: kedvenc paripánkkal faljuk az aszfaltot, a slick gumik könnyedén gördülnek. Ám a következő pillanatban letérünk egy dózerútra, ahol szükség van a mintázatra. Ekkor cipzárazzuk fel az előbbi guminkra a bütykökkel ellátott újat, hogy gondtalanul folytassuk utunkat…

 

Mytic Hydra - Lámpa, ami érzi, ha kanyarodsz

 

A sötétedés utáni bringázásnak megvan a varázsa, csak megfelelő lámpa kell hozzá. A sisaklámpa előnye, hogy menetközben bármikor változtathatjuk a fénynyaláb irányát, ám a szemünk tengeléyhez közeli fényforrás miatt elveszik a mélységérzékelés. A kormányra szerelt lámpák ezt kiküszöbölik, ám kanyarodáskor nem világítják be kellően a területet. A Mystic Hydra 3 lámpa intelligens rendszerének köszönhetően a jobb- és baloldali LED-ek csak akkor kapcsolódnak be, ha kanyarodást érzékel, ezáltal biztosítva az extra bevilágított területet számunkra.

 

Motion-Ride - Paralell villa endurora

Évről-évre mindig akad egy-egy ötlet, hogy a legelterjedtebb teleszkópvilla-megoldást, pontosabban annak hibáit kiküszöböljék. Hogy milyen hibái vannak? Legfőképp a fékezéskor lecsökkenő rugóút, hiszen a fellépő erőktől összenyomódik a teleszkóp. Egy francia cég a régi paralel-villák elvét porolták le, és dolgozták át úgy, hogy igazán izgalomba jöjjön sok mountainbike-os tőle. A Motion-Ride teleszkópvilla 150-170 mm rugóúttal rendelkezik, kellően merev, hogy endurozásra is használható legyen, miközben a fékezéskor fellépő erőkre nem reagál. Várjuk a tesztalanyt, hogy ezekről magunk is megbizonyosodhassunk!

 

Hirdetés