Storcz Botonddal koccintottak a gödi legjobbak Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2009/12/21
A gödi Bajnok-vacsorán az ünneplés során természetesen évértékelés is elhangzott.
Hirdetés
Sikeres esztendő után a Gödi SE kajakosai – ezt Storcz Botond felnőtt szövetségi kapitánnyal és Schmidt Gábor főtitkárral közösen ünnepelte a Duna-parti település szakosztálya. 12 nemzetközi érem és 28 magyar bajnoki cím a fiatalok 2009-es mérlege. A klub egyik legjobb eredményét a moszkvai ifi vb ezüstérmese, Bán Kristóf jegyzi.
 
A gödi Bajnok-vacsorán az ünneplés során természetesen évértékelés is elhangzott. 2009-ben 14 versenyző, összesen 28 országos bajnoki címet szerzett . A 72 hazai klub közül az eredmények tükrében 19-ként zárt a gödi, az erős, 2008-as ifi sor „kirepülése” után ez is elismerésre szolgáló eredmény. Nemzetközi szinten kiemelkedően teljesítettek a fiatalok , minden utánpótlás-viadalról – Ausztráliai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, síkvízi ifi vb és Eb., maraton vb és Eb., Európai Olimpiai Reménységek Versenye – éremmel tértek haza.
Barazutti László szakosztályvezető köszöntőjében ismertette a három ágazatot, a hobbievezősök alkotta turisztikait és a seniorokat, akik közel 130-an lapátolnak a szakosztályban, valamint a  verseny- és diáksportot, mely mintegy 80, utánpótlás-korú fiatalt számlál. Beszélt továbbá a támogatási és pályázati rendszerről, megköszönve a város önkormányzata, a szövetség és a támogatók által nyújtott idei segítségét. Köszönetet mondott az edzői gárdának: Makrai Csabának, Sinkó Lászlónak és Jánosházi Imrének.
Makrai Csaba, mint mondta, a Göd SE történetében a legeredményesebb évet zárták, nemzetközi szinten ilyen sikerek még nem születtek. Kiemelte Bán Kristóf ifi vb-ezüstjét, Hagymási Anita ifi Eb-aranyát, testvére, Réka Eb-bronzát valamint a Sinkó-tanítvány, Havas Eszter maraton vb-bronzát és Eb-aranyát.
 
- Az ország legsikeresebb sportága a kajak-kenu, ezt az is mutatja, hogy a Sportcsillagok Gálaestjén 5 kategóriában is dobogóra tudtunk állni. Botond például a szövetségi kapitányok közt harmadik lett. Büszkék vagyunk a műhelyekre, ahol kiváló edzők irányítása mellett magas szakmai munka, erős utánpótlás-nevelés folyik, melynek köszönhetően jönnek is a nemzetközi eredmények, ilyen a Gödi SE szakosztálya is. Kammerer óta évről évre vannak itt olyan tehetségek, akik szerepelnek a válogatottban. A 12 nemzetközi érem, amit a fiatalok 2009-ben Makrai Csaba és Sinkó Laci mellett elértek, elismerésre méltó eredmény! - összegzett Schmidt Gábor, a honi szövetség főtitkára.
- A több mint 70 egyesület közül 19-ként zárni, jó eredménynek számít az erős hazai mezőnyben. Az elmúlt esztendőkben mutatott eredmények alapján erős szakosztály a gödi, mely stabil bázisa a magyar kajak-kenu sportnak. Ugyan azok a feltételek megvannak, mint Kammerer Zolinak voltak, és a szövetség is azon van, hogy a válogatott az ország valamennyi pontjáról összegyűjtse a legtehetségesebbeket - tette hozzá Storcz Botond felnőtt szövetségi kapitány, aki a portugáliai maraton vb-n és a poznani ifjúsági és U23-as Eb-n már személyesen is találkozott a gödi legjobbakkal.
 
A Gödi SE az országos rangsorban, férfi ifjúsági kategóriában 5., női serdülőben 3. helyen zárt; a kölyök és gyermek csoport a rangsor első harmadában végzett, a szakosztályvezető szavaival élve: „itt még a helyes mozgás kialakítása és nem a pontszerzés az elsődleges cél”. Kiemelkedő eredményt ért még el Váczai Enikő, Hamar Péter és az időközben a Honvédba távozó Slezsák István.
Bővebb információk:
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés