A Poroszlót Kiskörével összekötő csaknem 23 kilométeres Tisza-tavi kerékpárút átadása alkalmából az államtitkár kifejtette: az idegenforgalom, a turizmus jelenleg 400 ezer embernek ad megélhetést. Az ágazat fejlesztésével azonban még több embernek nyújthat biztonságosabb egzisztenciát a jövőben, és ezáltal több hazai és külföldi vendég magasabb színvonalú szolgáltatásban részesülhet.
Újhelyi István tájékoztatása szerint az elmúlt év hasonló időszakához képest a turisztikai árbevétel 15,6 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 13,8 százalékkal nőtt. A Poroszló és Kisköre között európai uniós pályázati támogatással mintegy 350 millió forintból épült ki az új kerékpárút. A Tisza-tó környéki települések remélik, hogy ezzel tovább erősödik a térségben az ökoturizmus, és több vendég érkezik a térségbe. A biciklisek birodalmát messze a főutaktól, jószerivel a gáton építették meg.
A Magyar Turizmus Zrt. a 2007-re meghirdetett zöldturizmus évében kiemelt figyelmet fordít az aktív turizmus, a sportolás népszerűsítésére. A vízi sportok, a vízparti üdülések, a horgászat mellett a Tisza-tavi régióban augusztustól a most átadott 23 kilométeres szakasszal együtt már 70 kilométer hosszú kerékpárút is várja az aktív kikapcsolódás kedvelőit. Átadták csütörtökön a poroszlói Fűzfa Pihenőpark csónak kikötőjét, valamint a tiszaörvényi Tiszavirág Ártéri Sétautat is. Az államtitkár elmondta: 2008 a vizek éve lesz.