Reel Rock interjú: Király Nóra Hír

Reel Rock interjú: Király Nóra Hír

Pintér László
Pintér László
2016/11/08
A Reel Rock nemcsak az év legjobb nemzetközi mászófilmjeit hozza el nektek Budapestre. Idén mindkét vetítés előtt a hazai mászóvilág néhány kiválóságát invitálják meg egy színpadi beszélgetésre. Megtudhatjátok, mit gondolnak motivációról, olimpiáról, a mászás jelenlegi helyzetéről – és természetesen a filmekről!
Hirdetés

Interjúsorozatunkból előzetesen kicsit jobban megismerhetitek őket. Természetesen a hölgyeké az elsőbbség, úgyhogy következzék az elbűvölő Király Nóra! 

Norci többszörös magyar bajnok sportmászó, az „Év mászása” kétszeres díjazottja boulder kategóriában. 8a+ nehézségi fokkal jelenleg ő a legerősebb hazai női mászó.

Interjú Király Nórával

Adja magát a kérdés: hogyan kezdtél mászni? Ez azért nem egy csajos sport.

Oviban volt egy csoporttársam, Kámvás Bálint, ő már akkor mászott. Mindig együtt másztunk fára, aztán az apukája nyakába ugrottunk. Ő hívott először mászni, és pont egy versenyen kötöttem ki. Akkor voltam elsős. Aztán kimaradt három év, mert elköltöztünk, illetve volt egy sérülésem is. Mivel nem volt mászócipőm, kínai tornacipőben másztam. Egyszer lecsúszott a lábam az egyik lépésről, kifordult a bokám és letört belőle egy darab. Negyedikben kezdtem újra, mert nagyon szerettem mindenre mászkálni, és anyukám azt mondta, hogy akkor foglalkozzunk vele komolyabban.

Balett helyett?

Nem, addig fociztam.

Akkor a csajos sportok nem annyira álltak hozzád közel.

Nem, én kiskoromban is inkább autókkal játszottam. Parkolni szerettem. Törpével (Kámvás Bálint) sokat autóztunk a homokozóban, én mindig egy Dodge Viper kabrióval voltam. Azt nagyon szerettem. A mászóversenyeken is mindig fociztunk.

Portré, Rocklands 2015 Forrás: Király Nóra Facebook
Portré, Rocklands 2015
Kép forrása: Király Nóra Facebook

Szóval a Klébiben kezdtem újra, 2000 körül – én legalábbis onnan számítom. Horváth Ernő bácsi volt sokáig az edzőm. Ő javasolta egy idő után, hogy induljak el külföldi versenyeken is. Aztán így szépen lassan felnőttünk. Sokan voltak ott, akik komolyan másztak: Tódi (Komondi Csaba), Törpe is ott volt, Kucseráék – sokan voltunk, egymást motiváltuk, sokat edzettünk.

Gyerekként szórakozásnak fogtad fel a mászást, vagy volt benned azért versenyszellem?

Akkor volt csak igazán bennem versenyszellem! Az utóbbi időben kezdtem csak a természetes sziklákra koncentrálni. Mostanában leginkább boulderezem.

De mindent szeretek, ami mászás.

Meg is van az eredménye. Jelenleg te vagy a lányok között a hazai csúcstartó, aki a legmagasabb nehézségi fokozatot tudja.

Igen, boulderben. Idén másztam két 8a-t és egy 8a+-t. De elég sokat is edzettem. Jelenleg kicsit sérült vagyok, de hamarosan újra mászhatok majd.

Estél?

Nem, a vállam fáj. Begyulladt a bicepsz hosszú fej izma. Innen is gyógytornára megyek. Az amúgy nagyon durva, felér egy edzéssel. Nem is értettem, hogy egy nem élsportoló hogyan bírja ki, mert rólam szakad a víz, majd belehalok. Aztán a gyógytornász megnyugtatott, hogy az átlagemberek nem ezt a gyógytornát csinálják. Nekem most türelmesnek kell lennem, mert lassan gyógyul, és nem akarjuk, hogy visszaessek. Valószínűleg túlerőltettem.

Mennyit edzel, mondjuk heti szinten?

Amikor egészséges vagyok, akkor általában két nap edzés – egy pihenőnap – két nap edzés – egy pihenőnap a megszokott rutin. Az edzés általában 3-5 óra időtartamú.

kiraly_nora_05.jpg Forrás: Király Nóra
Világkupa, Meiringen, Svájc
Kép forrása: Király Nóra

Suliba jársz még, vagy dolgozol?

Suliba járok. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán tanulok ápolónak.

Minden tiszteletem azoké, akik ezt a hivatást választják.

Nem egyszerű, de én szeretek segíteni az embereknek. Többször voltunk gyakorlaton, ahol mindenki rohan és sem ideje, sem idegzete nincs foglalkozni velünk. Ilyenkor többnyire azt a feladatot adják, hogy beszélgessünk a betegekkel. Ez pedig nagyon jól esik nekik. Van egy csomó idős ember, akit alig látogatnak. Egyedül vannak és örülnek a törődésnek. Éppen ezért jó kezdeményezésnek tartom a középiskolai kötelező közösségi szolgálatot is, pedig nagyon sokan kibújnak alóla mindenféle igazolással.

A szponzoraid között láttam egy nürnbergi mászótermet, a Café Kraftot. Éltél Németországban, vagy ez honnan jött?

Több videójukba belebotlottam a neten, ahol neves mászókat edzenek, és így jó helynek tűnt fejlődés szempontjából. Két évvel ezelőtt írtam nekik egy e-mailt, hogy tudnának-e segíteni. Abszolút nyitottak voltak. Kiutaztam, felmérték a képességeimet, ajánlottak néhány dolgot. Kölcsönös volt a szimpátia, és lassan kialakult egy jó kapcsolat velük. Kaptam tőlük egy kártyát, amivel gyakorlatilag korlátlanul és ingyenesen mászhatok náluk. Amikor kint vagyok, használhatom a vendégszobájukat, ráadásul az utazást is kifizetik. Létrehoztak egy szponzorált csapatot is, négyen vagyunk benne. Emellett mindig felbukkannak komoly mászók. Nyáron ott volt a szlovén válogatott, és rendszeresen ott mászik Alex Megos is. Shauna Coxsey-val is másztam már együtt. Legközelebb januárban tervezek menni, miután meggyógyultam és letudtam a vizsgáimat.

Mennyire nehéz a szponzoráció? A Café Crafton kívül vannak még szponzoraid?

Vannak, igen. A Boreal spanyol mászócipő-gyártóval kb. 2004 óta tart a kapcsolatom. A 3RD ROCK-tól ruházatot kapok, a Monkey Fist pedig bőrápolási termékeket biztosít. A cégek általában szívesen ellátnak termékekkel, emellé anyagi juttatást nehezebb elérni. Vannak cégek, amelyeknek ha vázolsz egy reális tervet, hogy mit szeretnél mászni, és hogyan tervezed elérni, akkor abban segítenek. Nem könnyű, Magyarországon ennek még nincs akkora piaca.

A táplálkozásra mennyire kell odafigyelned?

Az utóbbi időben eléggé figyelek rá. Nincs dietetikusom, a netről tájékozódom. A reggelim és a vacsorám általában ugyanaz: reggelire zabpehely, banán és egy kis fehérjepor, esetleg friss vagy aszalt gyümölcs, fahéj, mindez pedig tej helyett vízzel keverve. Nem rossz, meg lehet enni.

kiraly_nora_010.jpg Forrás: Király Nóra Facebook
Cala Spinosa, Szardínia
Kép forrása: Király Nóra Facebook

Hogyan fordultál a boulder felé?

Régen nem volt ennyire közkedvelt, most viszont már itthon is ez a legnépszerűbb. Egyszerű, kicsi a felszerelésigénye, csak cipő és zia kell. A kezdőknek is könnyen elérhető. A mászás után lehet beszélgetni, jó közösségépítő. A tömeget egyébként annyira nem szeretem, szükségem van térre.

Hol szoktál edzeni itthon?

A Monkey Boulderbe járok. Gyakran segítek is az ott mászóknak, tanítok kicsiket. Az egyikük lehet, hogy megnyeri a bajnokságot. Annak nagyon örülnék, személyes sikerélmény lenne.

Hazai sziklákon hol lehet boulderezni?

Akad lehetőség, de a legnagyobb baj, hogy nincs hozzájuk kalauz. Persze ennek az is lehet az oka, hogy csak kis részük legális, sok tiltott helyen van. Egy szűk kör ismeri a helyeket.

Téged sosem vonzottak a nagyobb hegyek?

Gondoltam már rá, lehet, hogy majd később ott is kipróbálom magam. Most még a kisebb sziklák vonzanak.

Ahhoz a nehézségi fokhoz, amit te mászol, már nem elegendő a fizikai erőnlét, ennél már fejben is nagyon ott kell lenni.

Igen. Most például a legnehezebb, amit megmásztam, azt korábban már két részletben megcsináltam. Azt gondoltam, hogy csak össze kell kötni a kettőt. De a végén annyira ott kellett lenni fejben, mert nagyon hosszú volt, 17 mozdulat.

Ha csak az egyik mozdulatnál nem koncentrálsz teljes erővel, akkor leesel.

Minden milliméter számított, csak teljes koncentrációval ment. Volt, amikor túlmentem a nehéz részén, de az utolsó fogásra felnyúlva már annyira elfáradtam, hogy leestem. Meg kellett nyugodnom, meg kellett várnom azt az állapotot, amiben sikerült az út.

Van valamilyen praktikád a mentális erő fejlesztésére?

Az előző edzőm szerette volna, ha megpróbálkozok a meditációval, de én nem tudom kikapcsolni az agyam. Mindig jönnek ilyen gondolatok, valami mindig kizökkent. Számomra ez nagyon nehéz, nem tudom a külvilágot kizárni. De igazából az a fontos, hogy jó hangulatban legyél, engedd el magad. Nem szabad rágörcsölni, mert ha túlizgulod, azzal nem adsz magadnak esélyt.

Van példaképed?

Konkrétan nincs senki. Engem nagyon sok minden inspirál. Alapvetően nagyon szeretem az embereket. Nagyon tudom tisztelni, ha valaki keményen dolgozik, és a képességeihez mérten komoly teljesítményt ér el. Ő lehet akár a kisfiú, aki jár az edzésemre. Az is boldoggá tesz, ha látom, hogy hová tudunk közösen jutni, ha dolgoznak.

Hatchling, Rocklands Forrás: Király Nóra
Hatchling, Rocklands
Kép forrása: Király Nóra

Van olyan út, mászás, ami különösen lenyűgöz, mint teljesítmény?

Persze, ilyen mindig van. Itt van például a finn Nalle Hukkataival legújabb mászása, ami elvileg az első 9a nehézségű út. De itt megint visszautalnék az előző gondolathoz.

Mindenkinek a teljesítményét a saját képességei szerint kell értékelni.

Van, akinek az az óriási eredmény, ha megmássza az első 7a boulderét. Nem szabad embereket abszolútértékben összehasonlítani. Hogy csak egy példát mondjak, két különböző testmagasságú mászó számára ugyanaz az út merőben más nehézséget jelent. Ezt a mászók közösségében mindenki tudja, nagyon összetartóak vagyunk. Tudunk egymás sikerének örülni.

Melyek azok a helyek a világon, ahová a mászás vagy a kultúra kapcsán mindenképpen szeretnél eljutni?

Nagyon sok helyre szeretnék elutazni, de ahol már voltam, és a kedvencemnek mondhatom, az Rocklands, Dél-Afrikában. Az a hely maga a szabadság. Az élet farmokon zajlik, a tömbök nagy része is farmokhoz tartozik. A város kb. 30 km-re van, ott a legközelebbi bolt. A farmokon olívát termesztenek, állatokat tartanak. A mászók is ott laknak ilyenkor. Rajtuk kívül csak pár turistával találkozol, meg páviánok tévednek oda. Éjjel gyönyörű, nincs fényszennyezés, élesen látszik a Tejút.

Gondolom, van még olyan boulder út, ami mozgatja a fantáziádat.

Mindig van :) Idén ránéztem egyre, de ahhoz nagyon meg kellene erősödni, mert baromi hosszú és nagyon nehéz. Ez a Ray of Light Rocklandsben (8b).

A mászás bekerült a 2020-as nyári olimpiára. Mennyire örülsz ennek, és mi a véleményed a tervezett formátumról?

(Az olimpiai rendező országok javasolhatnak sportágakat, melyek bekerüléséről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság dönt. Ez egy alkalomra szól, a jövőbeni rendezőket nem kötelezi. A sportmászás négy másik sportággal együtt kapta meg ezt a lehetőséget Tokióban. A NOB viszont csak egyetlen éremkollekciót ajánlott fel, ami azt jelenti, hogy nem osztanak mindhárom versenyszámban – nehézségi, boulder és gyorsasági mászás – külön érmeket. Mivel senkit nem akartak kihagyni, úgy döntöttek, hogy a három versenyszámot kombinálva, összetett teljesítmény alapján hirdetnek győztest. Ez nem igazán optimális, hiszen a versenyszámok legjobbjai többnyire specialistái a számuknak, így kénytelenek lesznek számukra idegen számban is elindulni.)

Beszélgettem erről a szlovén versenymászók edzőjével. Ő például nagyon örül neki, de szerinte gondolkodni kellene még a formátumon, mert a kombinált versenyszám nem a legjobb. Az olimpiai kvalifikációs rendszer szerint a kontinensek legjobbjai jutnak ki az olimpiára. Európában és Ázsiában nagyon sok a jó mászó, Afrikában viszont alig van. Ez a rendszer nem garantálja, hogy a legjobbak mind ott lehetnek majd, mivel összesen csak 20 agy 25 fős a kvóta. A kombinált versenyszámban pedig a gyorsasági nagyon kilóg. Teljesen különbözik a másik kettőtől. Olyan, mintha a maratonfutót akarnád elindítani száz méteres síkfutásban is, aztán pedig a sprinternek kellene maratont is futnia. Én például nem szoktam gyorsaságit mászni. A gyorsasági mászásnál a világon mindenütt ugyanazt a sztenderd utat építik ki, így mérhető a gyorsasági világcsúcs. Viszont a fogások elhelyezkedésének milliméterre stimmelnie kell, mert a versenyzők a legkisebb eltérést is észreveszik, annyira begyakorolják a mozdulatsort. Ezt nem mindig sikerül a szervezőknek elérni, így mindig előre bejelentik a verseny előtt, hogy az adott falon lehet-e érvényes világcsúcsot mászni. A top mászókat eléggé megosztja, hogy gyorsaságiban is indulniuk kell. Többen mondták, hogy ha ez marad a formátum, akkor nem indulnak az olimpián (többek között Adam Ondra, a világ egyik legjobb sportmászója - a Szerk.).

Te foglalkozol a gondolattal, hogy megpróbálsz kvalifikálni?

Nem tudom. Szerintem erre nagyon speciális felkészülés kell. Én nem szeretem a gyorsmászást. A kvalifikációs szabályokon még dolgoznak, jövőre hirdetik ki.

Feltörekvő fiataloknak, akik most kezdenek mászni, milyen jótanácsot tudnál adni?

A mászással egy csomó helyre el lehet utazni, és rengeteg új emberrel lehet megismerkedni, úgyhogy induljanak el a világba! Ezen kívül pedig próbáljanak nagyot álmodni, és haladni a kitűzött cél felé. Én sosem gondoltam volna, hogy egy német mászóteremben ennyire barátságosak lesznek velem. Neki kell indulni, ne üljenek a babérjaikon. És a legfontosabb: élvezzék a mászást!  

Király Nóra beavatott minket egyik kedvenc erősítő edzésének részleteibe is

Erősítő edzés mászóknak

Hirdetés