Higiéniai egyszeregy a mászóteremben koronavírus idején Hír

Higiéniai egyszeregy a mászóteremben koronavírus idején Hír

Pintér László
Pintér László
2020/03/14
Az alábbi ajánlást a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség tette közzé a hazai mászótermek és az azokat használók számára. A benne foglalt higiéniai javaslatok nem csak koronavírus idején lehetnek hasznosak. Szabadidős magazinként úgy véljük, hogy a jelen helyzetben akkor döntesz felelősséggel és helyesen, ha nem zárt térben keresed a mozgás lehetőségét, minimálisra csökkented a társadalmi érintkezést, ugyanakkor olyan szabadidős tevékenységet végzel, amelynél a lehető legcsekélyebb a sérülés (és az ebből következő kórházi ellátás) veszélye.
Hirdetés

A továbbiakban következzék a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség ajánlása, melyet szó szerint közlünk.

A koronavírus járvány kapcsán bejelentett intézkedések közvetlen hatással vannak a hazai sportéletre, így a mászósportra is. A rendezvényekre hozott korlátozások (2020. március 13-i állás szerint) egyértelműen fogalmaznak: zárt helyen 100 főnél több személy, nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével rendezvény tartása tilos azzal, hogy e korlátozás érvényesítése a rendező, valamint a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.

Boulder terem Forrás: Mozgásvilág
Boulder terem
Forrás: Mozgásvilág

Az intézkedés célja ugyanakkor, ahogyan azt külföldi példák is mutatják, a társas érintkezés minimális szintre történő redukálása, hiszen a vírus leginkább cseppfertőzéssel terjed. A terjedés lassítására az egészségügyi ellátó hálózat túlterhelésének elkerülése miatt van leginkább szükség. A társas érintkezések csökkentése az egyetlen hatékony eszköz a terjedés lassítására. Ezért a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség azt javasolja, hogy lehetőség szerint inkább kerüljétek a csoportos zárthelyi programokat, függetlenül attól, hogy azok elérik-e az előírásban szereplő 100 főt. Ebbe a mászótermi aktivitások is beletartoznak, de hangsúlyozzuk, a létszámkorlát alatt maradva ez továbbra is megengedett, pusztán nem javasoljuk. Ausztriában hasonló létszámlimitek vannak érvényben, a termek azonban sorra zárnak be.

Összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot mászótermi tevékenység esetére.

Mászóként az alábbi szabályok betartásával védhetitek mászótársaitokat (és magatokat):

- kerüljétek köszönéskor a megszokott kézfogást, ölelést, puszit
- ha lehetséges, a mászóútba beszállás előtt ÉS a mászás után IS mossatok alaposan kezet. Ha erre nincs mód, akkor legalább a mászás megkezdése előtt és utána is mossatok alaposan kezet.
- vírusfertőzés elkerülése érdekében csak ép kézbőrrel kezdjetek el mászni
- vírusfertőzés elkerülése érdekében kerüljétek a “bőrelkopásig” tartó mászást, jelen helyzetben a tape-elés szükségességekor már ne folytassuk a mászást (a bőr az első védelmi vonal!)
- alkoholos kézfertőtlenítő használata esetén figyeljünk a kezünk hidratálására (krémezésre) mivel az alkoholos fertőtlenítés kiszárítja a kezet, ami a bőr berepedését okozhatja, ez pedig fokozott fertőzésveszélyhez vezet
- mindenki saját kulacsából igyon, ne ossza meg mással
- beszállás előtt várjatok néhány percet, amíg a fogások az előttetek mászó esetleg izzadt ujjaitól tudnak száradni. Száraz felületen a vírus nehezebben marad életben (a műfalakon található fogásokon egyébként semmivel sem maradnak jobban életben, mint bármely egyéb felületen, amellyel egyébként is találkozhattok)
- elölmászás során ne vegyétek szátokba a kötelet
- ha tüsszentenetek kell, akkor vagy zsebkendőbe tegyétek (és utána dobjátok ki), vagy ha ez épp nem lehetséges, akkor könyökhajlatba
- ne nyúlkáljatok a szátokhoz, orrotokhoz, szemetekhez
- tartsatok 1-2 méter távolságot egymástól
- ha levertnek, betegnek érzed magad, maradj otthon
- az intenzív edzés átmenetileg gyengíti az immunrendszert, így intenzív edzés alatt és az utána következő egy órában legyél óvatosabb: öltözz melegen, moss rendesen kezet, pótolj némi kalóriát, a tömegközlekedési eszközön ne nyúlj semmihez és tartsd másoktól a távolságot

Mászóterem üzemeltetőként:

Mászótermi felhívás a helyszínen a kézmosásra, kézfertőtlenítésre

- kézmosáshoz megfelelő mennyiségű szappan, esetleg fertőtlenítő szer biztosítása a mosdóban, recepción
- a fogások még gyakoribb tisztítása
- a légtér megfelelő szellőztetése
- a szokottnál is jobban ügyeljetek az öltözők és mosdók higiéniájára, fertőtlenítésére
- adminisztratív módszerrel is tartsátok be a maximális létszámkorlátokat

Az alapos kézmosás szabályai:

- előbb vízzel öblítsd le a kezed
- szappanozd be a kezed és a csuklód is
- dörzsöld át rendesen a tenyered, az ujjaid és az ujjak közét is, valamint a körmeidet a markodban
- hasonlóképpen szappannal dörzsöld át a kézfejedet is
- a végén alaposan öblítsd le tiszta vízzel
- a kézmosás tartson legalább fél percig

 

Kézmosás Forrás: MHSSZ
Kézmosás
Forrás: MHSSZ

 

Ne aggódj, ha nem találsz kézfertőtlenítőt a kézmosáshoz, a szappannal történő kézmosás is elegendő.

Az egyén hozzájárulása a közösségi érdekhez ilyen helyzetben rendkívül fontos, döntsetek tehát belátással. Ha tehetitek, átmenetileg válasszátok inkább a szabad sziklákat a zárt termek helyett, és a bringát a tömegközlekedés helyett.

(A fenti ajánlás a németországi hegymászó szövetség, a Deutscher Alpenverein vonatkozó ajánlásai alapján készült)

Hirdetés