A hegyifutó Világbajnok Gerlei Tamás kedvenc futóútvonala Túra

Ha meg kell neveznem azt a futóútvonalat, amelyet leginkább kedvelek, nagyon nehéz egyet is kiragadni a sok közül. Annál is inkább, mert a téli-tavaszi hosszú alapozó edzések során igyekszem a tájat minél jobban megismerve más és más útvonalon falni a szinteket és a kilométereket. Hiányérzetem van, ha egy olyan út, leágazás mellett haladok el, amelyen korábban még nem jártam, ilyenkor mindig megfogadom, hogy legközelebb arra is elnézek majd.

Az „uphill” (csak felfelé) hegyiversenyek, amelyekre készülök, speciális edzést igényelnek. Az ilyen nagy és intenzív szintemelkedésű erőpróbákra nagyon nehéz idehaza felkészülni, hisz évente csak egyszer-kétszer tudok felfutni pl. a Kékesre vagy a Nagyhideghegyre és a Csóványosra.

Mivel lakóhelyemhez a Vértes és a Gerecse található a legközelebb, kézenfekvő, hogy a hétvégi hosszú futásaimat is itt tegyem meg, igyekezve minél több szintemelkedést összegyűjteni. Fontos szempont, hogy mászós részek is legyenek, de ne túl sok, mert az teljesen szétrombolhatja az edzést.

A sok kedvenc közül a Vértesben legutóbb „felfedezett” terepet mutatom be futótársaimnak.

nagyobb térképen való megjelenítése

Kiindulási pont a méltán népszerű kirándulóhely: Várgesztes faluközpontja.

Innen vezet fel a sportpálya mellett a kék + turistaútvonal, amely a település keleti szélén válik el a sárga jelzésű turistaúttól. A kék + egy rövid bemelegítő szakasz után hamar a lényegre tér: egy 7-800 méteres elég meredek emelkedővel visz fel a hegygerincre, amit a Lófőnek is neveznek. Ez a földút helyenként keskeny, néhol kövek is állnak ki (pont ott, ahol a legmeredekebb). Ha kellemesen felértünk a hegyre, utána jön egy kis lazítás.

Az irtás (szakszerűen erdőfelújítás) kerítése mellett visz a turistaút egészen a Tatabánya- Síkvölgytől Vérteskozma határáig (pontosabban a Terv útig) vezető üzemi útig.

Az üzemi utat az „Új- Osztás”nál keresztezve a 2-300 méter hosszú zöld + jelzésen jutottam el a zöld turistaútig, amelyen észak felé fordulva könnyedén futottam meg a Határ hegyre vezető emelkedőt, a tetőn délkelet felé fordulva (még a „Gesztesi-földek” előtt) átvágtam az erdőn, hogy előbb lefelé, majd felfelé és ismét lefelé áthullámozva a hegyen eljussak a régi vasút nyomvonalán vezető piros + jelzésig. Az ilyen hullámos részek tapasztalatom szerint közelítenek a résztávos edzések hatásához, hisz a terep miatti folyamatos ritmusváltások akaratlanul is kizökkentenek az egyenletes, monoton tempóból.

A piros + délkelet felé egy erdészeti úton vezet, ottjártamkor épp fakitermelés folyt az erdőben. Ez a kb. 3 kilométeres szakasz nagyobb szintemelkedések nélküli, kellemesen futható, észak felé a 480 méter magas Körtvélyes magasodik mellettünk.

A piros + -mielőtt elérné a már említett Terv utat- félkörben délről megkerüli a Nagy-Széna hegyet. Én itt tértem le a turistaútról, hogy megejtsem aznapi első „mászásomat”, hogy árkon-bokron keresztül feljussak a hegyre. Nagyon figyeltem rá, hogy a legdurvább részeken is megmaradjon a futómozgás. A fákkal gyéren borított rét-szerű Nagy-Széna hegyről (427 m) gyönyörű a kilátás mindenfelé, ami egy kis színt vitt az edzésembe.

A panorámában gyönyörködés után a Kis-Széna hegy felé vettem az irányt, ahonnan a piros háromszög jelzésen (észak felé) a Szállás hegyen keresztül jutottam el a hegygerincen végigfutó piros jelzésig. Egy enyhe emelkedőn viszonylag könnyen futható lenne ez a rész, csak a pár perccel korábbi mászás hatása még az ember lábaiban van. A táj egyre szebb, lakott településtől már jó messze járunk….

A piros jelzésen délkelet felé fordulva egy kis kacskaringózást követően lefutottam a hegyről. Azt szoktam mondani, ha az ember sok szintet akar futni, időnként le kell jönni a hegyről, hogy újra felfuthassunk rá. A piros jelzés egy erős lejtőt követően a Vinya bükki völgynél jut ki a Terv útra.

A Vinya bükki völgyben egy rövid ideig észak-nyugat felé haladva, majd északra a „szintvonalaknak nekiesve” megejtettem a második mászásomat, ezúttal a Meszes hegyet támadtam árkon-bokron keresztül, majd egy erdészeti úton észak-nyugat felé haladva célba vettem a Vértes legmagasabb pontját, a  Nagy-Csákányt (487 m), amelyet délről egy földúton futottam meg. Ez az utolsó emelkedő már nem volt annyira meredek, mint a korábbi mászások. A Nagy-Csákányon nincs az az érzése az embernek, hogy hú, itt vagyok a Vértes csúcsán, mert ez egy lapos elnyújtott vonulat. Elsőre egy kis csalódottságot éreztem, de mostanra már megbarátkoztam a dologgal.

A Nagy-Csákányon észak felé átrobogok, majd az út kanyarulatát követve megindulok nyugat felé, a kiindulási helyem irányába. A lejtőt követően jön egy sunyi, hosszú emelkedő, ami már nem esett annyira jól. Az út végén újra elértem a piros turistautat, ahol kirándulókkal találkoztam, köszöntünk egymásnak. „Hegyek királya lesz?” kérdezte a bajszos.

A piroson pár száz métert haladtam csak délkelet felé, hogy róla nyugat felé letérve egy szép völgyön keresztül visszajussak a régi vasút völgyébe. A piros + jelzésen észak-nyugat felé futva jutottam el Kapberek puszta egykori helyére, majd a Szép Ilonka forráshoz (a legenda szerint vadászata során Mátyás király itt látta meg Szép Ilonkát). A táj továbbra is szép, nagyobb szintemelkedések nincsenek, de én már fáradok.

A Szép Ilonka forrástól a piros jelzésen keresztül átvágok a Mocsár réten és végül a műutat keresztezve a kék jelzésen Mátyás kút felé veszem az irányt. Ez az emelkedő már nagyon nem esik jól, de tudom, hogy az edzésnek ez a szenvedős része ér a legtöbbet. A Mátyás kúttól újra emelkedő felfelé, majd a hegytetőn kanyarog a kék jelzés. Nagyon hangulatos itt futni, főleg abban a tudatban, hogy már nem sok van hátra a célig. Egy fiatal sűrű erdős szakaszon résen kell lenni, mert a kék jelzés egyszer csak hirtelen eltűnik jobbra egy ösvény felé. Ez később egy völgyben kiszélesedik és sziklák között lehoz a hegyről, de én még egy kis kitérővel felfutok a Zsigmond-kőre, hisz innen nagyon klassz a kilátás a Vértestől észak-nyugatra elterülő tájra (Oroszlány, Kecskéd, Bokod). Innen egy közel 1 kilométeres örömfutás következik a finisig, amit éhesen, szomjasan már annyira vár az ember.

Összességében ebben a futóútvonalban minden benne van, ami számomra egy hosszú terepfutáshoz szükségeltetik. Kellőképpen változatos, a terep jól taglalt, különféle meredekségű és hosszúságú emelkedők (a mászóstól a hosszú sunyiig) váltogatják egymást, szép a táj és ráadásul a végére jól el lehet fáradni. Ismerve magamat legközelebb az útvonalon módosítva, újabb felfedezetlen részek felé kanyarodva fogok itt futni.