Wachau Marathon beszámoló

Engelbrecht Zoltán

2018/10/10

Panoráma maratonon voltam, Ausztriában

Hirdetés

Futás... futás... futás... mindig csak a futás...

Százszor, ezerszer kapom meg ismerősöktől, családtól ezeket a szavakat, de hát a családom után az a második, ami örömet okoz! Ismét maratont futottam, és most egy tavalyról már ismert pályára álltam: Alsó-Ausztria egyik csodálatos dunamenti szakaszán tűzik ki ezt a maratoni futópályát.

A Duna itthon is az életem része, nap mind nap látom, gyönyörködöm változatosságában, vagy csak a hegyek csúcsairól szemlélem a lemenő őszi nap csillogását a vizében. Ausztriában sincs ez máshogy, a Dunára nézve valami kis hazai érzés kerít hatalmába, ami azt sugallja, hogy nem vagyok egyedül egy idegen országban. Pedig ez alkalommal nincs mellettem se barát, sem pedig a 16 éve szeretett feleség... Hát most ez van, futás közben úgy is egyedül leszek, a jól megszokott gondolataimmal, és a pillanatnyi érzéssel (elmezavarral), hogy "mi a szart keresek már megint egy marcsin”?

Utazás Kremsbe

Vasárnapi rajt van sógoréknál is, így utazásomat szombat délelőttre ütemeztem. Mivel nem nagy távolságról beszélünk, nem kell nagyon rákészülni az útra, csupán 300 kilométer, itt van egy köpésre! Szállásomat Krems városközpontjában, a sétáló utcában egy 500 éves szállodában foglaltam, aljában étteremmel. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Hihetetlen giccsparádé az egész, de valamiért illik oda, és természetesen patika rend és tisztaság fogad, beleköthetetlen állapotok! Ami számomra és sporttársaim számára szempont lehet, hogy a rajtközpont 400 m-re található, cél 300 m-re van a szállástól és a transzfer busz, ami a vasútállomásról indul, pontosan 550 m, szóval minden egyben! Parkolni a szálloda előtt természetesen nem lehet, a fent említett okok miatt, de 150 m séta gondolom minden sportembernek belefér a kis gurulós bőröndjével.

Wachau Marathon Forrás: Engelbrecht Zoltán — Wachau Marathon

A hotel boltíves kapujából kilépve hömpölygő, sétáló tömeg ránt magával, a város egy pofás kis osztrák ékszerdoboz, felújított régi épületek vigyorognak rám az utca mindkét feléről, egymást érik a kávézók, éttermek, borozók, és itt ebben a pillanatban rám tör az egyedüllét, mert nincs kivel megosszam ezt látványt. A 23 fok, szélcsend még fokozza hullámzó érzelmeket, úrrá leszek magamon és beülök egy kávázóba, egy kávé mellett nézem a korzózó jólétet, és a holnapi futáson elmélkedve „taktikai megbeszélek” magammal, mikor, mit és hogyan.

A maraton reggelén

Viszonylag korán fekvés, természetesen közepesen rossz alvás, a 35 kg dunyha alatt, majd reggeli az étteremben, ahol egy hazai osztrák futó csüccsen mellém, és beszélgetni kezdünk: természetesen futás a téma. Ki mit fut, és persze milyen időt szeretne menni... Felhörpintjük az utolsó csepp kávénkat és húzunk is a vasútállomásra, az ott várakozó buszokhoz, amik végeláthatatlan hosszban sorakoznak a pályaudvaron félmaratonos- és maratnos feliratokkal. Szinte a legelsőre sikerül is felszállnom, lehuppanok egy nem mai futó arc mellé. Viszonylag hosszú út vár ránk, mivel a Emmersdorfból Kremsbe vezető Dunamenti út teljes szélességében le van zárva miattunk, szóval majd 50 km buszozással kell számolni. Útitársamat többször szkenneltem, akin látszik az elmúlt fél évszázad futása. Egy igazi űber futó arc, ilyen pasikkal reklámoznak a legnagyobb sportcégek: csontos arcél, profi, de letisztult ruházat, és mit látok a lábán!? Hát az enyémmel 100%-ig megegyező suhanót! Nagyon megörültem, rajtszámát már megjegyeztem, azzal a gondolattal, hogy a futás végén megnézem mekkorát tévedtem az arccal kapcsolatban!

Végre lassan megérkezünk a rajt helyszínére, ahol már az osztrák szpíker folyamatosan brekeg a mikrofonba, és pörgeti a jobbnál jobb zenéket, kezdi beindítani a futókat, átállítani az agyakat az előttük álló kihívásra! Időjárás rendben van, habár a budira várni kicsit hüvi van (vagyis inkább úgy mondanám, mozgásra kényszerítő a hőmérséklet)! A sor kiállása után van még jó 10 perc a rajtig, ami bemelegítéssel és a hiperhajtóanyag lenyelésével telik. Felszólítanak a rajtba állásra, a tömeg együtt számol vissza. Igen, naná hogy németül cvancigolnak, természetesen beszállok, mert 10-től 0-ig nekem is megy, és elindulunk!

Elindult a Wachau Marathon

Viszonylag az elején sikerült elhagynom a rajtvonalat, az eleje durva tempót diktál. A 8. kilométert elhagyva már több száz méteres szakaszon sem látom az elejét (nyugtázom magamban: ők elmentek). Futok hát a saját kis gyenge tempómban, nézem az elém táruló csodálatos tájat, a keskeny, kecsesen kanyargó, hatalmas sodrású Dunát, ami a 42 kilométer alatt csak egy karnyújtásra van tőlem, orromban a Duna illata. Balra a teraszosan művelt dombok szőlőkkel, almafásokkal - szépséges e táj!

Közben haladok a szervezők által felállított célkapu felé, órámra pillantva ellenőrzöm a tempót és a pulzusomat, (4:10p/km, 166p) teljesen rendben van, ha ezt tartom még lehet, hogy célba is érek a tervezett időben. Duna menti főút aszfaltját koptatja a majd 700 pár futó láb, amihez majd csatlakoznak a 21-es és a 10 kilométeres nordikosok is. Kisebb falvakon átdöcögve folyamatos szurkolásnak vagyunk kitéve, aprótalpú fiatalság útszélén tenyerüket nyújtva pacsira várva szurkolnak, baromi jóleső érzés, ilyenkor én is a gyerkőcökre gondolok... na, de elég az érzelmekből, nyomás tovább.

Rengeteg a frissítőpont, és van több, nem regisztrált privát szurkolói asztalka. Azt érzem, hogy minden hely segíteni akar a hamarabb célba érésben, tetszik a hozzáállásuk! A következő faluban a tűzoltó zenekar húzza, akarom mondani fújja a buzdítót! Még egy kérdés fogalmazódik meg bennem: miért szurkol akár 3 generáció az út szélén állva, szemerkélő esőben? Miért nem a kényelmes karosszékükben ülve kapcsolgatják a síkképernyős palzmát... ezen gondolataim közül kikászálódva, ismét visszaérve a tükörsima kátyúmentes útra kicsit elkezdek magammal foglakozni, végigfuttatok egy rendszerellenőrzést:

Ittam eleget? Mikor kell magamba erőltetnem a második zselét?Hogy érzem maga?

Azt hiszem minden ok, nem vagyok fáradt, izomfájdalom még sehol, akkor hajrá, van még kb. 14 kili előttem! A mezőny egyre széthúzottabb, előttem sehol senki, mögém elvből nem nézek, majd csak a cél előtt egy két kilométerrel (vagyis távfüggő, de ebbe most nem megyek bele). Csudaszép tájon haladunk végig a célunk felé, ha hasonlítani szeretném valamilyen Magyarországon lehetséges útvonalhoz akkor Esztergomtól Szentendréig szakaszra tudnám ráhúzni ezt a csodát! Tempómból nem leadva elérem a Krems városát jelző táblát, innen már csak 3000 m van a célig. Egyre lakottabb övezet felé futva egyszer csak 2 futó szegődig a nyomomba. Hogy honnan jöttek, eddig hol voltak, nem tudom, de most itt vannak! Egyikük elém jön, de nem fut el, tartja a tempómat amit ha jól látok 4:15p/km, végignéztem a üldözőim fizimiskáján, láttam rajtuk, hogy nagyjából 70-es évek végéről, közepéről származnak mint jómagam. Ennek fele se tréfa, ráadásul van bennem kraft egy tempóváltáshoz, úgyhogy az a magvas gondolat fogalmazódott meg az agyamban, hogy nem hagyom magam, és felveszem a kesztyűt amivel arcon ütöttek! A következő pillanatban már 4-es ezrekkel robogtam a befutó szurkolók felé, és a végső 800-1000m megtételére koncentráltam, a tömeg iszonyatos szurkolásba kezdett, erre én azt gondoltam, hogy a futóbajnok a nyakamat tapossa és le akar előzni, úgyhogy megnyomtam a Knight Raiderből jól ismert turbo Boost gombot ami berepített a célba (nagyjából 3:20as ezrekkel)!

Wachau Marathon céljában

Beérve önelégülten néztem magam mögé és gratulálni akartam üldözőimnek, hogy kihozták belőlem a maximumot... de ők csak akkor fordultak a célegyenesbe, amikor már nyakamban lógott a befutó érem. Lehet hogy egy kicsit félreértettem a szurkolók jeleit?! Valószínű... ez van, jól meghúztam a végét, most már a 25. kilitől szemerkélő esőt sem bánom, bent vagyok a célban, az időm az meg nagyjából rendben 2:58p, abszolút: 29., korosztály: 9. leggyorsabb magyar!

Kiderítettem, hogy az arc, aki mellettem ült a buszon, Ő Wolfgang Wallner az abszolút első, 1964-es születésű, szuper csávó, 2:30 idővel ért célba. Mire én befutottam, szerintem már le is zuhanyozott és egy jó kis masszázson is túl volt. Szóval, ilyen mezőny van a Wachau maratonon, azt pedig már ne is említsem hogy a félmarcsit 1:00:23 idővel nyerték!

Szuper kis verseny: nem túlzsúfolt, emberléptékű, profi szervezés, gyönyörű helyszín, 120%-os frissítőpontok, kedves szurkolók, gyönyörű befutó város Krems, és ráadásul nincs is messze a kis hazánktól!