Mezítlábas futás vagy túrázás - Vibram FiveFingers V-TRAIL 2.0 teszt

Mezítlábas futás vagy túrázás - Vibram FiveFingers V-TRAIL 2.0 teszt

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
2019/10/30
Mezítlábalni jó! Most még annál is jobb!
Hirdetés

A mezítlábazás nem hóbort, hiszen anatómiailag testünk úgy lett „megalkotva”, hogy csupasz lábon közlekedjünk. Ám az időjárás viszontagságaitól és a talaj egyenetlenségeitől óvandó a talpat, az ember különböző egyszerű megoldásokat kezdett alkalmazni, mint például a bocskor – a bokához szíjjal erősített, a lábszéleken felhajtott bőrdarab. Csak az elmúlt évtizedek során - talán az egyre rohanóbb életvitel miatt - került előtérbe a drasztikusabb kényelem, és került lábunkra vastagabbnál vastagabb párnázású cipő. A kétezres évek elején  - köszönhetően egyrészt Christophet McDougall Born to Run című könyvének -, kezdett visszatalálni az ember a mezítlábas futás fele, mely egyes kutatások szerint kevesebb sérüléssel, és hatékonyabb futással jár, de napjainkra ismét kezd feledésbe merülni ez a stílus.

A bakancsokról már széleskörben ismert Vibram 2004-ben mutatta be a mára már ikonikussá vált minimalista lábbelijét. Ez volt a FiveFingers, ami tulajdonképpen egy 5 ujjas zokni, megerősített talprésszel. A minimalista, mezítlábas futás és gyaloglás iránt fogékonyak rögtön beleszerettek, és a sikere (ha kevésbé kirobbanó is) napjainkban is kitart. Több, a mezítlábas trendet kezdetben szintén meglovagoló márka (pl. Inov-8, Merrell...) azóta mégis visszaállt a "normális" vagy extra komfortot nyújtó lábbelik felé, és az évezred eleji reneszánsz kirobbantója szinte teljesen egyedül maradt ezen a piacon. 

 

Sokan ismerik a Vibram márkanevet a bakancsok talpáról, de mégis kevesen tudják, mit is takar a kis sárga, nyolcszögletű logó, vagy épp mitől más egy ilyen talppal készült lábbeli. Ha többet szeretnél megtudni a márkáról, arról hogyan alakult ki, mit takar a név, itt olvashatsz bővebben.

 

Miért futna, vagy gyalogolna valaki mezítláb?

Hogy miért is jó ez, a saját tapasztalataim alapján a bringázáshoz hasonlítva tudnám elmagyarázni: Amikor valaki egy összteleszkópos kerékpárral teker terepen, úgy, hogy előtte nem tanult merevfarú kerékpáron bringázni, akkor hiányozni fognak azok a mozdulatok, a látásmód, amik hiánya miatt többnyire sűrűn amortizálja a vázat és alkatrészeket. Amikor nincs a komfortnövelő teleszkóp alattunk, akkor máshogy kell gondolkodnunk, figyelnünk, terveznünk és mozognunk menet közben, ezáltal sokkal simább tud lenni a gurulás. Ugyanez a helyzet a mezítlábas lábbeliknél is. Ha bakancsozunk, vagy vastag talpazatú futócipőket viselünk, és az azok által nyújtott már-már túlzott kényelemre hagyatkozunk, az „ellustít”, így nem figyelünk a lépteinkre. A Five Fingersben ezt nem tehetjük meg, így sokkal kevésbé amortizáljuk a lábunkat, térdünket.

Magam részéről 2012 környékén ismerkedtem meg először a Vibram FiveFingers lábbelivel. Előtte is mindig szerettem cipő nélkül flangálni a fűben, valamint puhább talajon, de az egyenetlenebb talajon a talpamat féltve már inkább felhúztam cipőt. A Five Fingers viselése viszont megtartotta a mezítlábas érzést, de védelmet adott a talpamnak. Egyből beleszerettem. Aztán a rövidebb sétákból a tavalyi achilles-szakadásom után tovább kellett lépnem, és a gyorsabb rehabilitáció miatt futni kezdtem benne. Akkor egy Bikala SL modellt használtam, melynek talpa nem sok mintával rendelkezett, de a gyártótól jól ismert gumírozás kellő tapadást biztosított az egyszerűbb erdei terepen. Most viszont itt a V-Trail 2.0, aminek már agresszívebb mintázata és Megagrip gumírozása van - láthatóan komolyabb terepre lett tervezve. 

 

Mi az a Megagrip? 2013-ban mutatta be a cég legújabb fejlesztését, a Megagrip névre keresztelt gumírozást, mely mind nedves, mind száraz felszínen utolérhetetlen tapadást biztosít, miközben hosszú élettartamot ígér.

 

Vibram-VTrail_IMG_5141_resize.jpg Forrás: Paraferee - Mozgásvilág
Vibram FiveFingers V-TRAIL 2.0
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág
 

Vibram FiveFingers V-TRAIL 2.0

Már fogásra érződik, hogy a V-Trail 2.0 felső része határozottan strapabíróbb lett, a sok laminálás extra védelmet igér. A talpazata picit vastagabb, ami az agresszív mintázatnak is köszönhető. Látványosabban védve vannak az ujjak, aminek én kifejezetten örülök, mert a korábbi modellben egy hosszabb túra vége fele - amikor fáradtabb a láb - előfordult, hogy egy sziklába rúgtam, és nappal is feljöttek a csillagok.

 

a bakancsom nem tapad/kapaszkodik ennyire
 

Futás, túrázás mezítlábas cipőben

Már nem emlékszem, hogy a régi Bikala modellhez kellett-e „betörési idő”, de a V-Trailhez mindenesetre kellett pár kilométer, mire jól illeszkedett a lábfejemre. Ez legfőképp a laminálással strapabíróbbá (és ezáltal merevebbé) tett részekre volt jellemző. Az összeszokást követően viszont mintha a lábamra öntötték volna.

A Megagrip anyagú agresszív talpmintázat szinte harapja a puha talajt, és bár a Bikala szinte teljesen sima talpával sem voltak gondok, a V-Trail nagyon stabilan kapaszkodik mindenhol. És a mindenhol alatt értsd, MINDENHOL. Mind a hazai erdők puha talaján, mind a köves, sziklás ösvényeken használtam és bátran állítom, a bakancsom nem tapad/kapaszkodik ennyire.

 

Jól védi az ujjakat Forrás: Paraferee - Mozgásvilág
Jól védi az ujjakat
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág

 

Az ujjak védelme - ahogy már ránézésre is látszott -, jobb lett, mivel a talp gumírozása feljön a körmök magasságáig, így nyújtva egy kis plusz komfortot, ha netalántán belerúgnánk egy sziklába, kőbe vagy egy faágba.

És ha már védelem: habár szentül hittem, hogy a 3D Cocoon hálós szövés által beígért nagyobb talpvédelem csak egy marketing duma (hiszen egy ilyen vékony struktúrában nem sok minden fér el), de meg kell kövessem magamat, mert működik! Ugyanazon a terepfutó körömön használva tűnt fel a jól érezhető különbség a régi és az új FiveFingers között. Előbbinél egy nagyobb kavicsra lépve egy pontba koncentrálódó nyomás (fájdalom jelentkezett), ellenben a V-Trailnél ez tompábban, nagyobb felületen érezhető.

Vízállósága jobb, mint a régi modellé. Míg abban egy apró vizes felületre lépve is érezhetően megszívta magát az anyag, addig a V-Trail tovább bírja, de nem vízálló. Az anyagok jól száradnak, de a többnapos túra során egyik estéről másnap reggelre nem tudott kiszáradni.

Ami pedig a szagokat érinti - hiszen a Bikalaban egy forró napi futást követően leírhatatlan „illatok” áramoltak ki a lábbeliből -, addig a V-Trailnél alkalmazott anyagok kiválóan párologtatják el az izzadtságunkat, és enzimek segítségével akadályozzák meg a lábbeli büdösödését. Ez olyannyira jól működött, hogy a teszt során, a nyári meleg napok alatt két hétig a V-Trailben futottam, és még mindig elviselhető volt a belseje. Persze ez az állapot sem tart örökké, ráadásul amikor egymást követő napokon tizenkilométereket gyalogoltam benne, sokszor végig vizesen, akkor kezdett határozott szaga lenni. Szerencsére könnyedén mosható, és felfrissíthető.

 

Sárban is kiválóan műküdik Forrás: Paraferee - Mozgásvilág
Sárban is kiválóan műküdik
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág
 

Gyári adatok

V-Trail 2.0

Tömeg: 182 gramm (43 méretben)
Bélés: poliészter+3D Cocoon Technology
Talp: 3,7 mm vastag (a mintázat legvastagabb pontján) Megagrip
Drop: 0 mm
Fűzés: gumis madzag
Tisztítás: gépben mosható

 

Konklúzió

Nem csalódtam a Vibram FiveFingers V-Trail 2.0-ban. Határozottan érezhető a fejlődés egy 6-7 évvel korábbi modellhez képest! Az eddigi időszakban futottam benne erdei talajon (föld, avar, apróbb kövek, gyökerek), és túráztam benne sziklás, sáros, gyökeres talajú hegyi ösvényeken is (mi több, barlangban is jártam).

Kiváló választás lehet akár túrázásról, akár futásról legyen szó, legyél a minimalista lábbelikkel ismerkedő, vagy már „haladó”. Hazánk ösvényein mindenhol elégséges, de kellő tapasztalattal a technikásabb terep sem akadály!

Sajnos jelenleg nincs hazai forgalmazója, de webshopon keresztül könnyedén tudunk vásárolni, ha keressük.

 

Hirdetés