A magyar sportok történelme - IV. rész Hír

 A gyermekek harci nevelése a végvárakban már 3-4 esztendős korukban megkezdődött. Elsősorban testük edzésére, harci ügyességük fejlesztésére fordítottak gondot. A gyerekeket már korán lóra ültették és a kopja forgatását gyakorolták. 1570-es években török gyermekeket hívtak párviadalra, hogy összemérhessék tudásukat. Nagyobb korukban a kopjatörés mellett gyakran vívtak karddal, szintén lóhátról. Szigorú tilalmak vonatkoztak a viadalokra, így ezeket titokban tartották.  A végvári gyalogság szinte kizárólag jobbágyokból, parasztokból és hadúkból ált A hajdúk eredetileg barompásztorok, marhahajcsárok voltak, ebből az életmódból hozták magukkal erejüket, ügyességüket. Béke idején ők is rendszeres testgyakorlással készültek a harcra, ennek köszönhették páratlan ügyességüket, nyilazó-, parittyázó- és vívókészségüket. A vívógyakorlatok a gyalogosok harci felkészültségéhez is hozzátartozott. A gyalogság nem viselt páncélt, ezért ingben vagy övig meztelenül vívtak. A mindennapi gyakorláshoz hozzátartozott a birkózás, kőhajítás, futás, ugrás, nyilazás, céllövészet és parittyázás. 1566-ban feljegyeztek magyar-török birkózó viadalt, amit Csukási Péter nyert, jutalmul Bajon várát és környékét kapta ajándékba János királytól.  A néphistóriában szerepel az evezés és az is, amelynek ugyancsak honvédelmi jelentősége volt a naszádosok kiképzésében, rendkívül jó úszástudással is rendelkeztek és kiváltságosokká váltak. Jórészt a hajdúk soraiból kerültek ki. Felhasznált irodalom: A magyar testnevelés és sport története (Földes, Kun, Kutassi) 1989
Írta: Szentgyörgyi Nikoletta - Mozgásvilág -