Vicces bakik Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2009/07/15
Hirdetés

Bár nem annyira vicces, de Polonyi žIca Balázs zánkai esete juttatta eszembe, hogy én is mennyi žamatő‘r hibát követtem már el.

Ica zánkán vagy nem ivott eleget “ bár egyszer nem kapott új kulacsot “ vagy sóhiánya lett, de tény, hogy a szíve miatt neki erre fokozottan figyelnie kellene. A harmadik futókörben aztán a fenti okokból lett egy extrapulzusa, ami miatt jobbnak látta feladni a versenyt.

 

Nekem a legnagyobb baklövésem 2001-ben volt, amikor az Olimpia utáni évet az ETU sorozatnak szenteltem. Úgy alakult, hogy a Hannoveri ETU kupa elő‘tt vezettem az összetettet. A versenycipő‘m már nagyon romon volt elő‘tte, ezért két nappal a verseny elő‘tt vettem egy új Filát. A boltban olyan jónak tűnt, aztán késő‘bb rájöttem, hogy túl passzentos, amit úgy próbáltam orvosolni, hogy bevizeztem, majd kitömtem kő‘keményen újságpapírral. Állítólag így lehet némileg növelni a méretet.

A verseny egész jól alakult, volt vagy 150 induló, mert a rendező‘k az ETU kupát egy Bundesliga fordulóval kombinálták. Az első‘ bolyban voltunk vagy ötvenen, benne nem gyenge nevek. Lessing, Gaag, Richie Cunningham, az összes német, meg az akkori menő‘k.

Akkoriban a futás egész jól ment, így gondoltam majd futok az elejével, amíg bírok. A depóban aztán érhetetlen módon nem bírtam belepasszírozni a lábam a cipő‘be. Nem azért mert még mindig szűk volt, inkább a benne lévő‘ fél Nemzeti Sport lehetett az oka J

Mivel az eső‘ is esett, ezért kicsi darabokban vagy egy percig szedegettem ki belő‘le, majd eredtem a mező‘ny után. A győ‘ztem Lessingtő‘l egy percen belüli futóidő‘vel a nyolcadik helyre nyomtam fel. Le is taszítottak a vezető‘ helyrő‘l, pedig e nélkül dobogó lehetett volna, és simán vezettem volna tovább.

De nem kell messzire menni, legutóbb Des Moinesban játszottam el, hogy a vizes kulacsomat betettem üresen a keróba. Aztán toltam be a géleket vadul, amit nem tudtam hígítani, a végén már jó lett volna a nyelvem légypapírnak, annyira ragadt

Amellett, hogy ragadó pofával nem túl kellemes versenyezni, az édes cucc is igen nehezen szívódik fel a gyomorból.

Szóval ilyet és hasonlókat legnagyobb igyekezete ellenére is mindenki elkövet.

Várom Sumitól a Cipő‘cserés sztorit! (ha nem írod le, én írom meg! J )

 

Hirdetés