- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Világkupa volt a hétvégén. Immáron 15ik. Nem is lehetett volna mással jobban megünnepelni, mint egy éremmel. 11év nagy idő, azóta várunk rá, hogy magyar férfi dobogóra álljon egy VK-n. Nem mondom, hogy nem voltam rá büszke, hogy azt az érmet én követtem el anno, de hiúsági kérdést sosem csináltam belőle. Most is rekedtre üvöltöztem magam Áki sikeréért. Egy kapitánynak ez a dolga eleve, de ettől függetlenül is szokásom minden magyarnak szurkolni.
Ákos egyébként az a tipikus versenyló, aki rajtnál elindul, aztán úgy kell a végén valahogy lasszóval befogni. Nem mindig nyerő a dolog, mert sokszor bizony észnél kell lenni egy 2órás versenyen, de bár lenne minden magyar versenyző ilyen
beállítottságú, nagy bajunk nem lenne. Bátran úszott, de ezt már megszoktuk tőle, kerékpáron adott volt, hogy meg kell próbálni a szökést. Gyakorlatilag hasonlóan versenyez, mint én anno, fénykoromban. Annyi szökésben kell benne
lenni, amennyiben csak tudunk! Ha sikerül, akkor picit visszafogottabb futással is nagyot dobhatunk. Ákos most a 21iket futotta, én sem futottam soha top10-ben. Ezzel művészet volt érvényesülni. Ákos egy művész, ezt sokan tudták,
most mindenkinek megmutatta. Futásban egyébként nagyot fejlődött, és nagyon úgy néz ki, hogy még előrébb tud lépni. Amíg azonban nincs meg a 31perc, addig a legjobb, ha ilyen bátran versenyez. A futásra egyébként szerintem túl nagy elánnal ment ki, lehetett volna taktikusabban is versenyezni, de ne legyünk elégedetlenek. Végre van egy nagy siker a
sportágban, amelyet ebben a sztárhiányos magyar sportban ki kellene használnunk!
Ákinak kellene a csapból is folynia! Fábry show, Morning Show, satöbbi. Áki for
president! :)
Margit, a tesó is igen szépen alakít mostanában, egyszer ő is bele fog szaladni valami nagy dologba, ehhez mindössze picivel acélosabb kerékpározásra lenne szükség, és egy minimális előrelépéshez futásban. Mindenesetre a legjobb úton jár az olimpiai kvóta felé.
Kovács Zsófi is rendben volt. Bár én egyébként titkon tőle vártam az érmet, de sebaj, majd legközelebb. Ő most az úszást nagyon benézte, az első bolyból sima dobogó lett volna (6mp-cel futott jobbat a második Mazzetti…). Egyszer lesz is, ebben biztosabb vagyok, mint Aigner Szilárd a jégesőben! :)
Ők lennének hárman a tuti olimpikonjaink annak ellenére, hogy Margit még nincs helyen, míg Rendes Csabi ott van. Csabika sajnos nem úgy üzemel, ahogy az egy reménybeli olimpikontól elvárható lenne, de az összes többi magyar nem úgy üzemel sajnos. Közös tulajdonságuk, hogy kábé az Ákos kivételével mindenki úgy megviselődik kerékpáron, még egy 40fős boly kellős közepén is, hogy utána futáson árnyéka önmagának. Ebben kellene előrelépni, mert a többség sokkal jobb futó annál, mint amit a végső helyezéseik mutatnak. Én mindenesetre szurkolok minden magyar fiúnak, hogy valaki összehozza a negyedik magyar kvótát is. Fantasztikus lenne! :)