Tiszaújváros, Klubcsapat Országos Bajnokság - Fornetti Magyar Nagydíj Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2013/05/22
Hirdetés

Május 19-én és 20-án került megrendezésre az idény első jelentős hazai triatlonos eseménye Tiszaújvárosban. A hétvégi küldöttségünk több mint 40 főt számlált; a szombati klubcsapat országos bajnokságon 11 csapattal képviseltette magát az Uniqa Team Újbuda SE, míg a vasárnapi versenyen közel 30-an indultak el a klubból.

A szombati Klubcsapat OB ebben az évben nem a megszokott pontrendszer alapján működött, ugyanis a helyezéseket nem az összetett eredmények alapján, hanem minden korosztályban külön-külön hirdették. Az elmúlt években az Uniqa egyre jobb eredményeket ért el a pontversenyben és ez volt az első év, mikor elég csapatot indítottunk ahhoz, hogy az első helyet könnyedén megnyerhessük, de sajnos nem írták ki a pontversenyt.

A szombati nap a legkisebbek futamával kezdődött. Az utánpótlás I. fiú csapatunk - Márkus Emese tanítványai - becsülettel teljesítették a távot, sokuk számára ez volt életük első triatlon versenye. Lévén, hogy az utánpótlásnevelés egy éve indult el a csapatban, komolyabb eredményeket tőlük csak a jövőben várhatunk. Az amatőr férfiak között 3 (!) csapatot is sikerült rajthoz állítanunk és büszkén jelenthetjük ki, hogy mind a három az első 10 között végzett. A legjobb helyen az „A” csapatunk (Ács Bence, Búza Bence, Kremmer Zoltán) érkezett be; bár a dobogóra vártuk őket, 4. helyük nem ad okot szégyenkezésre. Senior férfi csapatunk – akik szintén Márkus Emesével edzenek – sikeresen teljesítette a versenyt.

Az amatőr nőknél 2 csapatunk is elindult, „A” soros lányaink (Fuchs Dóra, Molnár Júlia, Iklódi Eszter, Boros Zsófia) a 2. helyen végeztek nagy örömünkre. Utánpótlás II. fiú csapatunk abszolút favoritként állt rajthoz Pap Dávid, Szatmári Levente és Dudás Bálint felállásban és a fiúk hozták is a kötelezőt; közel 2 és fél perccel verték meg a mezőnyt! Ugyanebben a futamban egy másik csapatot is elindítottunk, 7. helyük reális eredmény, ráadásul még van 2 évük a korosztályban.

A nap végén indultak az elit csapatok. Mind a nőknél, mind a férfiaknál igen erős és aranyesélyes csapatokat sikerül kiállítanunk. Az elit hölgyek (Dudás Eszter, Fuchs Renáta, Horváth Zsanett, Pap Eszter) az úszást követően 2. helyen álltak, de a kerékpározás végére már átvették az első helyet, amit a célig sikerült megtartaniuk, így az elit nőknél egymás után harmadszorra nyertük el az országos bajnoki címet. Az elit férfi csapat (Ruzsás Dávid, Fecskovics Attila, Kuttor Csaba, Anheuer Kristóf) elsőként fejezte be az úszótávot, azonban a kerékpározást már a második helyen zárta 10 másodperces hátránnyal, melyet a leggyorsabb futóidővel sem sikerült ledolgozniuk, így az elit férfiaknál a tavalyi győzelem után idén a 2. helyen végeztünk.

 

 

Vasárnapra az előző napi verseny okozta fáradságot sikerült kipihennünk a kényelmes szállásunknak és a Bikeline által biztosított Sponser táplálék-kiegészítő csomagnak köszönhetően, melyről pozitív visszajelzéseket kaptunk elit versenyzőink részéről.

A vasárnapi futamokon szintén rengeteg korosztályban indítottunk versenyzőket, a gyermekektől kezdve az eliteken keresztül a senior korosztályig. Nagy öröm, hogy már az újonc I. kategóriában sikert könyvelhettünk el, a lányoknál 6. helyen végzett László Beáta. Az amatőr női futamon több szép eredmény is született. Ifjúsági korosztályban Fuchs Dóra a 3. helyen végzett, míg Molnár Júlia a 7. helyen ért be. Az U23-as kategóriában Iklódi Eszter 2. helye, illetve Konkoly Adrienn 3. helyezése a 30-34 közötti korosztályban szintén dicséretet érdemel. Az amatőr férfiaknál Golobokov Szergej a 6. helyet szerezte meg 35-39 korosztályban.

A vasárnapi versenyeknél természetesen az elit futamoknál voltak a legnagyobbak az elvárásaink. Azonban arra nem számítottunk, hogy mind a férfiaknál, mind a nőknél az abszolút első 5 helyezettből 4 az Uniqa Team Újbuda SE színeiben fog célba érni. A nőknél Fuchs Renáta 2., Dudás Eszter 3., Horváth Zsanett 4. és Pap Eszter az 5. helyen zárt, amely azt is jelentette egyben, hogy a junior kategória első két helye (Fuchs, Horváth) illetve a felnőtt 2. és 3. helyezés (Dudás, Pap) is a csapaté lett. Az elit férfiaknál Fecskovics Attila a 2., Pap Dávid a 3., Ruzsás Dávid a 4., Anheuer Kristóf az 5. és Szatmári Levente a 9. helyen végzett abszolútban. A junioroknál igy teljes volt az Uniqás dobogó (Pap, Anheuer, Szatmári) és a felnőtt 2. és 3. hely (Fecskovics, Ruzsás) is hozzánk került.

Összegezve a tiszaújvárosi hétvégét, az Uniqa Team Újbuda SE nagyon eredményes 2 napot tudhat maga mögött. Külön szeretnénk megköszönni az Uniqa által biztosított klubsátrat, amely árnyékot adott a nagy hőségben illetve a Nyúlcipőbolt által felajánlott versenycipőket, amelyben olyan gyorsan rohantak versenyzőnk, mint soha korábban.

 

Hirdetés