Mítosz rombolás Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2008/10/27
Hirdetés

Nemrégiben kerekezni voltam görlfrenddel a pilisben. Mivel nekem csak egy montim van, azt gavallér módjára fel is ajánlottam Zitának, míg én egy 26-os kerekű versenykeróval vállaltam a terepbicózást. Egyszer már csináltam hasonlót, amikor eltévedtem a Kanári-szigeteken, és a karbon Trek-emmel vagy 10km-t mentem földúton majd murvás úton. Most azonban be volt elő‘re tervezve a terepen való trükközés.

Semmi gond nem volt az egri várig (itt forgatták Pilisborosjenő‘n az Egri Csillagok-at), és szépen figyelve kerülgettem a sziklákat. Végül is, ha jó lassan megy az ember, akkor 24-es gumival elkerülhető‘ bárhol a defekt.

Az egri vártól még kb. 2km Pilisborosjenő‘, ahonnan már aszfalt úton lehet menni hazáig. Aztán a Murphy szabály ismét bejött!

Amikor már látszódott a betonút, önkéntelenül elengedtem a fékeket.

Pont úgy, mint anno Kanárin

Á‰s le is lyukadtam!

Pont úgy, mint Kanárin J

Természetesen, amióta kihaltak ezek a kiskerekű versenykerók a triatlonos mező‘nybő‘l, belső‘t csak elvétve lehet hozzá kapni. Eddig nem kaptam vele defektet, így eddig nem is okozott soha problémát, hogy nem volt hozzá pótbelső‘m, sem gumileszedő‘m, sem pumpám

Most azonban ki kellett valamit találni!

Minden kerékpáros szakkönyvben megtalálható az a žjótanács, hogy ha nincs belső‘d, vagy már elfogyott, vagy esetleg beszáradt a ragasztód, akkor tömd ki a külső‘t fűvel!

Hát mi Zitával elkezdtünk füvet tépni

A környéken lévő‘ rengeteg turista nem tudta mire vélni az akciót. Tény, hogy elég furcsán néztünk ki

Aztán tömtem befelé, mint állat, és aki ennél többet tud alá gyömöszölni, az vagy csal vagy festi magát!

Szóval fölöttébb elégedett voltam az eredménnyel. Olyan 4 bar-os guminak nézett ki, és biztos voltam bene, hogy haza is érek vele.

Nem így lett

A fű iszonyú hamar összepasszírozódott, és gyakorlatilag felnin gurultam pár száz méter múlva, úgyhogy ideje volt felhívni Fegyver Petya barátomat, aki momentán nálam lakik, és volt oly kedves, és eljött értem.

A konklúzió tehát a következő‘:

- friss fűvel ne tömj ki kereket, mert összeesik, majd zöld fűlé fog folyni mindenfelé!

- ha találsz szalmát, azzal próbálkozhatsz bártan, de csak, ha egy Fekete Laci veszett el benned, és utána fel is tudod segíteni a felnire a kitömött gumit

- lehető‘leg a fentiek elkerüléséért legyen nálad mindig egy gumi meg pumpa!

- a bringás könyv szerkesztő‘knek pedig üzenem, ezt a kitöméses dolgot húzzuk ki!

Hirdetés