Lillafüredi balhé Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2009/12/24
Hirdetés

ɉs akkor Zita kinyitotta a gondosan becsomagolt dobozt

Talált benne két szótárat. Egy angol-magyart meg egy magyar-angolt.

Csalódottságát nem nagyon tudta palástolni, ső‘t, komoly veszélynek éreztem, hogy az egész szajrét beledobja a Garadna patakba.

Nyisd már ki! - mondtam.

Minek nyissak ki egy szótárt? - kérdezte elkámpicsorodva.

Még az sem volt gyanús, hogy ez a két szótár a mi szótárunk, ami ezerszer volt már a kezében, és bár minden, csak Nobel-díjasok által ismert és használt szó megtalálható benne, mondjuk az, hogy szia, már nem fért bele.

Aztán csak kivette Zitus a szótárt a dobozból, és akkor már kezdett neki gyanús lenni a dolog.

A két szótár ugyanis össze volt ragasztva. Az oka pedig az volt, hogy csak így fért el kivájt belsejében egy kisebb féle doboz.

Aztán amikor kinyitotta, meglátta annak a Gucci gyűrűnek a dobozát, amelybe jó ideje szerelmes volt.

Leszel a menyasszonyom? - kérdeztem.

Leszek! - mondta.

 

A sorsom megpecsételő‘dött tehát. J

 

Menjünk vissza az idő‘ben pici.

Az egész három éve Fadd-Domboriban kezdő‘dött, az híres-nevezetes X-Zite szórakoztatóipari egységben. Máriási Zita úgy lépett be oda bulizni, hogy: na, itt az a bunkó Kuttor is

Aztán úgy hagyta el az objektumot, hogy: lehet, nem is olyan bunkó? J

 

Az elmúlt három év arról szólt, hogy utóbbit kellett bebizonyítanom tiszta erő‘bő‘l.

 

Úgy néz ki sikerült. Ezért vettem a bátorságot idén Miamiban, hogy beugorjak Zitával Kakuk Matyi barátom feleségéhez a Gucci üzletbe. Teljesen žnaivan kértem Zitát, ugyan próbálja már fel a gyűrűt, csak úgy a méret miatt, hogy tudjam a méretét, ha egyszer majd arra kerülne sor Felpróbálta, szerelembe esett vele

Na, innentő‘l én voltam a világ legszemetebb férfija. Ekkora szadizmusra csak a legelvetemültebb gonosztevő‘k képesek, nem vitás. A háttérben óriási logisztika kezdő‘dött Kakuk Matyi, Kakuk fater, Kakuk András žFácán és Bricky, alias Kakuk Matyiné segédletével, hogy a gyűrű idő‘re Magyarországra érjen.

 

Aztán kitaláltam a szótáras trükköt. Szótár tényleg kellene, mert angol szakon tanul a menyasszonyom a BGF-en. Persze, azt mondta nekem, hogy elbő‘gi magát, ha Karácsonyra szótárat kap, de ettő‘l csak még inkább megerő‘sítette tervemet. Aztán lementünk szüleimhez Miskolcra, ahonnan véletlenül közel van Lillafüred, és éppen ráértünk felugrani egy órára

Bár nem vagyok egy Elfújta a szél, meg Titanic rajongó, de gondoltam a megfagyott lillafüredi vízesésnél kevés romantikusabb van!

Felküzdöttük magunkat Lillára, a hóban elbotorkáltunk a vízeséshez, ahol az a váratlan fejlemény ért, hogy egyszerűen nem volt vízesés Elzárták Remek.

 

Sebaj, már úgyis fáztam a 20centis hóhoz teljesen alkalmatlan cipő‘mben, ezért ajándékbontást javasoltam. A többi a fentiek szerint zajlott le, majd következett a miskolci és a győ‘ri bejelentés. Néhány szem párás lett a rokonságban, nekem meg kapkodnom kell magam lassan lagzi ügyben is, mert egyre viccesebb lesz hallani majd a kurjongatást:

Á‰ljen az ifjú pár! J

Hirdetés