- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A klubomat több versenyző is képviselte az U23 és Ifi EB-n. Több fontos tapasztalatai is volt a versenynek. Az ifikkel kapcsolatban elmondható, hogy a váltó EB-jük évről évre magasabb színvonalat vonultat fel. A 26fiú, és 24lány váltó nagyon komoly létszám. Váltóversenyről lévén szó, ahol az első 100m megtétele után például már fordulni kell úszáson (képzeljük el, hogy férnek el...), ez magas létszám. A váltó VB-n, vagy például ha felveszik az olimpiai programba a triatlon váltót, akkor az Oimpián 16 váltó fog versenyezni. Ennyi fér el "egészségesen" a pályán.
A női csapatban versenyzett Fuchs Dóri, aki nagyon szépen ment, igazolva azt, hogy helye van a válogatottban, még ha sokan ezt másként is gondolták. Szerintem nővéréhez hasonló tehetség, akinek ha a futásán tudunk javítani, akkor a jövőben igen szép eredményeket fog elérni. Dódó második emberként versenyzett, elsőnek a budaörsi Zelovics Dóra ment, míg a befutó a siófoki, még serdülő korú Csák Panna volt (na, őbenne is motoszkál szépen a tehetség). A lányok végül ötödikek lettek ugyanúgy, mint a Dévay-Böröcz-Lehmann trió a fiúknál.
Korábban, ha jól emlékszem még olyanra is akadt példa, hogy mindkét versenyszámot magyarok nyerték, de még tavaly is két bronzérem jutott. Az időket látva döbbenetes a fejlődés. Már ebben a korban U23-as, vagy még inkább felnőtt sebességgel közlekednek a fiatalok. A különbség már csupan annyi, hogy a juniorok később ugyanígy mennek sprint távot végig, majd az U23-asok rövidtávot.
Korábban írtam egy szövetségi beszámolót valamelyik EB-ről, melyet azzal zártam, hogy a tehetségek kora lejárt. Hát, tényleg lejárt! Önmagában a tehetég ma már semmire sem elég, itt kőkemény munka kell. Ahogy a junior EB-n is láthattam testközelből, ezek a fiúk már férfiak. Kialakult izomzattal, iszonyatos gyorsasággal, és tökéleteshez közelítő technikával. Ha bármelyik hiányzik, akkor az már nem ér dobogót, az biztos. Tényleg nem szeretek károgni, de ez a két 5ik hely az ifiknél nagyon szép eredmény, és meg kell barátkoznunk vele, hogy a jövőben az érmes helyezések egyre ritkábban lesznek.
Az U23-asoknál a fenti tétel még inkább igaz. A női mezőnyben például Klamer a felnőtt EB-t bár meg tudta nyerni, az U23-ast már nem. No komment. Ebben a mezőnyben a két női induló Uniqás volt, nevezetesen Dudás Eszter és Horváth Zsanett. Utóbbi még junior, elsősorban tapasztalat szerzés volt a cél, míg Esztitől már egy szép eredményt vártunk. A lányok közül Zsani úszott jobban, ahogy megszoktuk, de Eszti is kitett magáért, és hamar csatlakozott az élsorhoz, ahol kerékpáron is hangadó volt. A két lány végig az élbollyal tekert, melyre sajnos épp a legvégén ért fel az üldöző sor, így a futást együtt kezdte meg a teljes mezőny.
Zsanettből sokat kivett az első két szám, így a futás második körében kiállt a versenyből. Eszti a kemény kerékpározástól merev lábakkal lassan kezdett, majd fokozatosan melegedett be. végig saját iramot futva haladt előre a mezőnyben, és az előkelő 13ik helyen végzett. A korábbi évekhez képest kifejezetten bizalom keltő az, hogy végre kezd jól úszni nyílt vízben, és ha megfelelően időzíti a formát, akkor kerékpáron sem kell attól tartani, hogy a világszintű sebesség kifog rajta. Sajnos jelenleg a futása elmarad a világszinttől, de a VB-ig még 2hónap van hátra, azaz lehet rajta dolgozni. Ő tehetsége alapján simán top10-es az U23-as mezőnyben. Amiért nála akad a világszint, annak oka az iskola. Sajnos az egyetemi elfoglaltsága miatt kimaradt edzéseket még nem sikerült teljes mértékben bepótolni, de nyáron már ez nem akadály, és a versenyeit látva egyre jobb formába lendül.
Fiúknál Anheuer Kristóf képviselte az újbudai színeket. Kristóffal szemben szintén nem volt túlzott elvárás, hiszen ő is, mint Zsani, még junior. Kiemelkedő úszóként az első bollyal kellett volna kijönnie a vízből, és ott akkor végig is tekert volna. A feltételes módból kiderült, hogy ez nem sikerült, és a kerékpározás végére 2perc körüli hátrányba került, ami már előrevetítette, hogy a középmezőnyben fog végezni. Kristóf végül a magyarok közül legjobb futóidővel, a legjobb magyarként 42-ik lett, ami nem a várt eredmény, de első rövid távú világversenyén számomra elfogadható. Még sok rutint kell szereznie, hogy a benne lévő munkát a versnyek során kamatoztatni is tudja. Valami hasonló voltam én is junior koromban, az akkori elnök, Maracskó Tibor még azt is kijelentette, hogy a Kuttort most már akkor se vigyük EB-re ha kijut, mert olyan voltam mint a Centrum Áruház, tudják, ahol mindig történik valami. Szóval én türelmes vagyok Kristóffal, lesz ez még jobb is.
Mind a négy Uniqásban, sőt az összes magyar válogatott versenyzőben megvan tehát a belépőszint, amit úgy hívnak tehetség. Ahhoz azonban, hogy a fentieknél jöbb eredmények szülessenek a jövőben leszegett fejjel, alázattal végig edzett évekre van szükség. Továbbá türelemre, támogatásra, és egy valag pénzre. Az utóbbi ezért, hogy minél többet tudjanak hasonló körülmények között versenyezni. Zsani első mondata: jézusom, itt volt kerékpározás! Ez elmondja, hogy itthon bizony nincs. Lányoknál főleg nincs. Tehát akinek a nemzetközi elit a célja, az igyekezzen a lehető legtöbbet nemzetközi mezőnyben pallérozódni. Okosabbat nem tudok mondani.