Evolution - Revolution - Trivolution Hír

 Szakmai elképzelések a 2012-es londoni Olimpiáig

Minden új program elindulása elő‘tt alapvető‘, hogy visszatekintsünk a múltba, elszámoljunk az elő‘ző‘ idő‘szakkal, értékelve annak sikereit, felmérve hiányosságait.

Mivel Magyarországon majd minden területen hiányzik ez a fajta elszámolás, elszámoltatás, sokszor a tovább lépés is reménytelen. Sajnos a triatlon sem kivétel ez alól. Az elmúlt két évtizedben a legritkább esetben láttunk az leköszönő‘ szakvezető‘ktő‘l egy átfogó értékelést a végzett munkáról.

Nem tisztem, de ezennel kísérletet teszek arra, hogy a lehető‘ legjobban kivesézzem a triatlon élsport szekciójának teljesítményét, és hiányosságait.

Jelenlegi állapotok:

-          A magyar élvonal jellegzetességei

-          A tipikus magyar triatlonista

-          A magyar szakmai munka

-          A nemzetközi helyzet

Teendő‘k:

-          Tömegbázis felépítése

-          Versenyrendszer átalakítása

-          Gyerekek képzése, bevonása, létesítménygondok megoldása

-          Szakmai žTeam felállítása

-          Szövetségi viszonyok rendezése (iroda Budapestre telepítése, Pályáztatás, Tata kihasználása, elnökség - szakmai biz. Jogosítványai)

-          Egyértelmű szinttáblázat felállítása (kettő‘s szintidő‘vel)

-          Motivációs célból žTop Team keret felállítása, ösztöndíjjal. žElit Team, ennek elő‘szobája. 4-4 fő‘vel. Ezeknek kötelező‘ összetartások.

A magyar élvonal jellegzetességei

Mindenekelő‘tt szögezzük le, valószínűleg soha nem lesznek olyan lehető‘ségeink, mint a nyugat-európai országoknak. Sok évnek kell eltelnie addig is, amíg kialakul egy egészséges sportfinanszírozási kultúra Magyarországon. Ez azért fontos, mert nem lehetnek túlzott elvárásaink sem a szövetséggel sem az egyesületekkel szemben. Ső‘t, a versenyeink színvonala is első‘sorban pénzkérdés. Hiszen amíg külföldön nem probléma egy 50eurós nevezési díj, vagy Ironman esetében akár 300eurós sem, addig Magyarországon ezek az összegek sokaknál kivernék a biztosítékot. Szponzort sem könnyű találni a rendezéshez, és a városoknak is behatároltak a lehető‘ségeik. Ezzel együtt kell élni, de nem szabad feladni a törekvést, hogy színvonalas versenyeket rendezzünk, ahol az egész verseny miliő‘je megragadja az indulókat, és egy egész napos élményt nyújt mindenkinek.

Ehhez minő‘ségi helyszínek kellenek. Olyanok, ahol meg lehet rendezni úgy a versenyt, hogy egyszerre legyen frekventált helyen, de mégse zavarja túlságosan a város életét. Könnyen megközelíthető‘ legyen a versenyközpont sportolónak, szurkolónak egyaránt. Ezek a kritériumok sok versenyünknél nincsenek meg. Például a balassagyarmati verseny annyira szűk, eldugott területen van, hogy szurkoló a szülő‘kön kívül csak elvétve téved oda

A nemzetközi versenyek miatt a triatlon tour versenyek számát ötben limitálnám, és azokat lehető‘leg városok szívében rendezném meg. Ha szükséges, akkor a rendező‘knek ehhez segítséget is biztosítanék, legyen az rendezési segítség, vagy anyagi támogatás. A lényeg, hogy minden verseny ugyanazon a magas (pl. tiszaújvárosi) nívón kerüljön megrendezésre.

Felkarolnék olyan helyszíneket, mint Tihany vagy Balatonfüred. Szombathelyen a város felé rendeztetném a versenyt, több körös kerékpározással. Baja tökéletes, de ott is javítani kell a kerékpáros pályán, illetve a futást frekventáltabb helyre vinném. Budapestet be kellene vonni a tourba, ehhez a legjobb helyszín talán a Kopaszi-gát. Tiszaújvárosban a fő‘térre vinném a versenyt, a belvárosban sokkal jobb lenne a hangulat. Ezeket a versenyeket Faddal együtt fesztivál jelleggel kétnaposra kellene szervezni (ez Fadd, Baja, Tiszaújváros estében meg is van), és olyan kiegészítő‘ programokkal kellene felruházni (futóverseny, koncert, stb..) amelyek máris néző‘közönséget jelentenek. Minél többen kapcsolatba kerülnek a triatlonnal, annál többen fognak elcsábulni, és legalább egyszer kipróbálni. Ugyanennyire fontos, hogy a szponzorok felé is jobban tudják magukat eladni élsportolóink, ha népes rendezvényeken tudják megmutatni támogatóikat. Mivel nem tudja a szövetség anyagilag jelentő‘s mértékben támogatni a legjobbjainkat, ezért arra kell törekedni, hogy segítsük ő‘ket a publicitás növelésével. Ez azt is jelenti, hogy ha pénzbe kerül az országos napilapokban leadni a tour versenyekrő‘l szóló cikkeket, akkor azt meg kell fizetni! Minden tour állomásról, OB-ról beharangozónak, eredményleközlésnek, és utólag egy összetett állást, elemzést leadó cikknek kellene megjelenni. Ez nem kerülhet annyiba, hogy ne érje meg!

Hiszen minek dolgozunk, érünk el eredményeket, ha arról senki sem értesül?

A tipikus magyar triatlonista

Megdöbbentő‘, ha megnézzük azt a statisztikát, hogy a Heraklész programban részt vett versenyző‘k közül hányan jutnak el a felnő‘tt korosztályig. Nem a válogatottságig! Egyáltalán addig, hogy felnő‘ttként egyetlen versenyen a rajtvonalhoz álljanak

Vajon mi ennek az oka?

A probléma sokrétű. A žkomoly iskolát elvégző‘ sportolóktól sajnos nem várhatjuk el, hogy egy kérdő‘jeles triatlonos karrierért feláldozzák tanult szakmájukat. Egy orvosit, jogot vagy akár építészmérnökit (Nógrádi Tamás) végzett versenyző‘t jó eséllyel a világ minden táján elveszít a sportág. De mi a helyzet a többivel?

Sokszor hallok rémtörténeteket a fiatal, értsd juniornál fiatalabb versenyző‘k edzéseirő‘l. Sokszor csapágyasra edzik az edző‘k a gyerekeket, hogy megfeleljenek a szülő‘knek, vagy a szponzoroknak. De legtöbbször az áll a háttérben, hogy sajnos nincsenek tisztábban a korosztálynak megfelelő‘, és kívánatos edzésmennyiséggel és minő‘séggel. Ezért első‘sorban én edző‘i hibát, azaz szakmai hiányosságokat látok a mögött, hogy ennyi versenyző‘ hull ki a rostán. Sokszor persze az is baj, ha túlvattázzák a fiatal sportolót, hiszen melyik gyerek szereti, ha hülyére verik gyerekkorban? Ezek a sikertelenség miatt fejezik be. A másik véglet, amikor üveghangra vannak járatva a juniorok, és sikeresek is. Egy gond van csupán, hogy sokszor a szenzitív fázist elmulasztva, egyáltalán nem készítik ezeket a juniorokat a rövid távú versenyek igénybevételére. Csupán a pillanatnyi siker vezeti ő‘ket, és gyakorlatilag a  sprint távra készülnek csak. őket pofonszerűen éri az olimpiai távú versenyek tempója, és lüktetése. Mivel ezek után sok idő‘be telik, míg fel tudják venni a harcot a már beleedző‘dött idő‘sebbekkel, ő‘k is hamar kikopnak a mező‘nybő‘l. Ez vezetett oda, hogy pillanatnyilag két veterán olimpikonnal rendelkezünk, és mögöttük évtizedes már az űr.

A világbajnoki sorozat ezt a problémát még inkább elő‘térbe fogja nálunk helyezni. Hiszen eddig még voltak olyan versenyző‘ink, akik egy-egy versenyre fel tudták szívni magukat, de amint azt az olimpiai kvalifikáció bebizonyította, olyan már nagyon kevés van, aki folyamatosan magas szinten tud teljesíteni. Márpedig ha egy jó VB eredményt szeretnénk elérni, ahhoz pillanatnyi állás szerint minimum 7-szer kell világszínvonalon helyt állni.

Szakmai munka

A fentiek után következik, hogy nálunk valami nem stimmel a szakmai munkával. Talán a legegyszerűbb bizonyítása ennek az, ha megnézzük, hányan rendelkeznek triatlon edző‘i, szakedző‘i vagy valamilyen rokon sportágban szerzett papírral a kluboknál dolgozó edző‘k közül. Elképesztő‘en kevesen maradtak a triatlonban azok közül, akik szakedző‘it végeztek. Ennek az oka, hogy anyagilag a triatlon nem tud rivalizálni az egészségipar lehető‘ségeivel, ahová egy ilyen végzettséggel el lehet helyezkedni. További gond, hogy nagyon kevesen tudják tapasztalatból az edző‘k közül, mi is a bolyozós triatlon. Milyen képességeket igényel, hogyan lehet arra leghatékonyabban felkészülni. Ezért aztán félrefejlesztik a tanítványaikat.

Aggasztó a szakmai igénytelenség is, mely megmutatkozik az edző‘i továbbképzések látogatottságában. Valahogyan ösztönözni is kellene az edző‘ket az ezeken való részvételre. De az MTSZ-nek is fel lehet róni, hogy kevés színvonalas eszmecserét szervez, illetve mikor van egy jó lehető‘ség (ITU Camp Tiszaújváros), azt nem használja ki. Hiszen ezekben a táborokban több neves edző‘ is részt vesz, akiktő‘l lehetne tanulni, lehetne kérni egy-egy elő‘adást. A tudás gyakorlatilag házhoz jön. Ennek ellenére mindig csak egy-két magyar edző‘ van jelen a táborokban. 

A nemzetközi helyzet

Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy a triatlon nemzetközi szinten rohamosan fejlő‘dik.

Az Ironman versenyekre sokszor csak hetekig lehet nevezni, akkora az érdeklő‘dés, de lassan elmondhatjuk ezt a 70.3-as versenyekre is. A francia GP futamokról elmondhatjuk, hogy azok olyanok, mintha világkupák lennének, gyakorlatilag ami fociban az angol Premiership, az triatlonban a francia bajnokság. Emellett a Bundesliga is nagyon felfutott, köszönhető‘en a világbajnok Ungernek, és az olimpiai bajnok Frodenonak. Az olasz versenyeken is teljesen megszokottak az 500-1000fő‘s mező‘nyök. Ausztriában is nagyon komoly versenyek vannak. Ezek mellett lassan minden európai országban egyre komolyabban veszik a triatlont. Felfogták, hogy ez egy életmód sport, melyben üzletileg is nagy lehető‘ségek vannak. A versenyeken nagyon komoly nevezési díjak vannak, azonban ezért adnak is. Sokszor nálunk a szolgáltatás szintje nincs arányban a nevezési díjjal, ami ugyan kevesebb, de cserébe se élményt se épkézláb rajtcsomagot nem kap az induló

A versenyző‘k megbecsülésében is hatalmas a különbség. A válogatott versenyző‘knek a legtöbb helyen tényleg csak a sporttal kell foglalkozniuk. Egy EB vagy VB szereplés esetén elképzelhetetlen, hogy a nemzeti színeket képviselő‘ versenyző‘nek fizetnie kelljen! Ha kevesebb a pénzünk, akkor átlátható kritériumok alapján le kell szűkíteni a támogatottak körét. Aki viszont megfelel minden kritériumnak, annak biztosítani kell azokat a feltételeket, melyek a fejlő‘déséhez szükségesek. Á‰rtem ezalatt az edző‘táborok és versenyeztetés mellett olyan dolgokat is, mint világversenyeken, edző‘táborokban gyúró biztosítását. Segítséget ahhoz, hogy tökéletes felszereléssekkel állhassanak rajthoz a magyar versenyző‘k. Ez lehet segítség korszerű kerékpár vásárlásához, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a szövetségnek legyen bizonyos mennyiségű csúcskategóriás versenykereke, neoprénje, melyeket a világversenyeken használhatnak a válogatottak (kerékcseréhez eleve jól jönne a pótkerék)

Nemzetközi trend az, hogy a legjobb versenyző‘k csapatokba tömörülve edzenek különböző‘ ideális helyszíneken. A múltból kiindulva nálunk a közös edzés megvalósítása ilyen-olyan problémák miatt (szakmai féltékenység, iskolai kötelezettségek, stb.)idealisztikusnak tűnik, de gyakrabban megtartott válogatott összetartásokkal is sokat nyerhetnénk. A tavaszi edző‘táborokat pedig csak össze kellene hangolni, és máris a válogatott égisze alatt lehetnének egymásnak edző‘partnerei a legjobb versenyző‘k. A már bejáratott kanári-szigeteki helyszín mellett spanyol (Mallorca, Alicante, stb.), portugál (Rio Maior) és ciprusi táborokat is el tudnék képzelni épp úgy, mint télen közös síelést. Ezek a széthúzó magyar triatlonnak is jót tennének, és talán újra kovácsolódna valamiféle csapatszellem

Ahhoz persze, hogy német mintára egy évben akár 8-10szer is eltöltsenek a válogatottak 1-2 hetet együtt, az iskolákkal is együttműködés szükségeltetne, és anyagi oldal sem csekélység.

Teendő‘k

Tömegbázis felépítése

Ez akkor fog működni, ha lesznek példaképek, akik miatt a gyerekek lemennek az uszodába, illetve lesznek olyan versenyeink, amelyek rabul ejtik az amatő‘röket. Ebbő‘l a szempontból ismét nem győ‘ző‘m hangsúlyozni a szövetség médiával való kapcsolatának erő‘sítését. Vannak eredmények, és vannak versenyző‘k. Nekik kellene a csapból is folyni! Csomor Erika, Major Józsi, Benő‘cs Zoli, Tóth Zsófi, és a két olimpikon. Egyelő‘re az ő‘ nevük mond valamit a hétköznap emberének. Ismerjék meg ő‘ket minél többen!

Egy másik sarkalatos pont az uszoda helyzet. Az MTSZ-nek minden befolyását be kell vetni olyan esetekben, amikor arról van szó, hogy egy adott pályán triatlon edzés legyen vagy középszintű úszás!

Versenyrendszer

 A meglévő‘ versenyrendszer legjobb helyszíneit meg kell ő‘rizni, de az új követelményeknek nem megfelelő‘ket tudni kell lecserélni! A Triatlon Tour-ban csak látványos, tökéletes helyszínek maradjanak, míg a többi verseny között törekedni kellene az országos lefedettségre szintúgy, mint arra, hogy az amatő‘rök igényeinek megfelelő‘en legyenek nem bolyozós versenyeink is. Egy nem bolyozós verseny Triatlon Tourba való beillesztését is el tudnám képzelni. Azon a profik és amatő‘rök tényleg együtt versenyezhetnének, mint a žrégi szép idő‘kben, továbbá az edző‘knek a sok bolyozós verseny mellett lenne egy objektív mércéjük is végre a tanítvány kerékpáros tudását illető‘en.

Gyerekek bevonása

Csak agyoncsépelt dolgokat tudok újra elmondani. A triatlonnak ki kell használni a magyar úszósportot. Ahol van versenyúszás, onnan mindig lesz lemorzsolódás. Ezek a gyerekek többnyire a triatlonhoz bő‘ségesen elegendő‘ úszótudással egyszerűen befejezik a sportot. A triatlon egy tökéletes alternatíva lehet számukra! Az MTSZ-nek abban kellene valahogy segítenie, hogy ezeken a helyszíneken a triatlon ne megtűrt sportág legyen, mint van ez a legtöbb budapesti uszodában, hanem kaphassanak helységet, amelyet bázisként használhatnak. Bázisok nélkül nincs fejlő‘dés, ezt tapasztalatból tudom.

Szakmai Team

Mivel a magyar triatlontársadalom nem fogad el egyetlen embert, mint szakmai vezető‘t (ez az elmúlt 3 olimpiai ciklus alatt nyilvánvalóvá vált), egy Szakmai Team-et kell kialakítani. Ez olyasmi lehetne, mint a portugáloknál volt a kezdetekben. Egy három tagú stáb felelhetne gyakorlatilag a teljes válogatott munkáért. Hiszen mi értelme külön táborban készülnie egy 18 éves juniornak akkor, amikor az ilyen korú versenyző‘k már világkupákon szerepelnek? Nem is rosszul

A junior, U23-as és felnő‘tt csapatnak közös táborokat, összetartásokat kell szervezni, ahol amit csak lehet, közösen kellene megcsinálni, de természetesen külön edzések is elkerülhetetlenek. Ez már csak logisztikai kérdés.

Igy viszont a tehetséges gyerekek folyamatosan ugyanannak az edző‘csapatnak a szeme elő‘tt lennének. Konzekvensen egy szakmai elképzelés szerint folynának az edzések, tehát nem lenne éles váltás egy Heráklész tábor után mondjuk egy kanári-szigeteki felnő‘tt tábor.

Valószínű, hogy három edző‘ közös elgondolását nagyobb konszenzus fogadná, mint amikor egy személyben kell döntenie a szövetségi kapitánynak.

Szövetségi viszonyok

Lehetünk rá büszkék, hogy a Triatlon Szövetség vidéki székhelyű, de véleményem szerint ennek több a hátulütő‘je, mint az elő‘nye. Gyakorlatilag talán nincs is semmi elő‘nye

Egyszerűen képtelenség bejárni a szövetségbe. Vannak dolgok, melyeket személyesen sokkal gördülékenyebben meg lehetne oldani, és a klubok többségébő‘l vezető‘k, sportolók, szülő‘k így is rengeteget megfordulnak Budapesten, tehát az ügyintézés felgyorsulna. Nem beszélve arról, hogy rengeteg žfüles-rő‘l maradunk le azzal, hogy a triatlon fő‘titkár nem tud eszmét cserélni nap mint nap a Sportok Háza folyosóin, ebédlő‘jében a többi hazai szövetség vezető‘jével

Átláthatóvá kell továbbá tenni a szövetség működését. Nonszensz, hogy az éves pénzügyi beszámolót rendszeresen csak a közgyűlés ajtajában kapják meg a klubok! Aztán gyanús számlák ide, vagy oda, azt megszavazzák Megmosolyogtató, hogy erre az a válasz: Szekszárdon be lehet tekinteni a könyvekbe!

Minden legyen átlátható, akkor nem lesznek pletykák, hogy ki, mire költött. A fontosabb posztjait pályáztassa meg a szövetség! Kezdve a fő‘titkári poszttal. A legrátermettebb, legjobb jelentkező‘ vezesse a szövetséget! A fizetése pedig legyen olyan, amely megfelel a hasonló szövetségekben tapasztaltakhoz. Ezzel megszüntethető‘ lennének azok a visszásságok, amelyek ma jellemzik az MTSZ működését

Jobban ki kellene használni a tatai edző‘tábort, amely egy tökéletes edző‘helyszín. A központilag kapott ingyenes használati lehető‘séget pedig nem meddő‘ szakmai ülésekre kellene elhasználni, ahol személyeskedésen kívül nem sok történik. Ráadásul a szobák jó része általában üresen áll ilyenkor. Nagyon fontosak a szakmai továbbképzések, de szerintem erre olcsóbb, és tökéletesen megfelelő‘ helyszíneket is lehet találni. Tata legyen a sportolóké!

További fontos teendő‘ tisztázni az elnökség és a szakmai bizottság jogosítványait. Rengetegszer elő‘fordult a múltban, hogy a szövetség a szakmai bizottságot nem kérdezte meg szakmai ügyben. De olyan is elő‘fordult, hogy megkérdezte, majd a döntését semmibe vette késő‘bb. A szakmai bizottság döntésének legyen súlya a szakmai kérdésekben hozott határozatoknál, különben nem sok értelme van.

Válogatottság, szinttáblázat

Sokszor okoz problémát, hogy egy duatlon EB-re VB-re, vagy távoli triatlon világeseményre mehet-e olyan sportoló, aki ki tudja fizetni. Ebbő‘l számtalan vita pattant már ki. Az a véleményem, hogy kettő‘s szintrendszert kellene alkalmazni. Aki teljesíti a gyengébbet, az utazhat. Nem fog feltétlenül utazni természetesen, mert például triatlonban várhatóan ezt többen teljesítik majd, mint ahány helyünk van az adott versenyen. De,elvileg mehet, ha a körülmények (kevés induló, eredeti induló betegsége, stb.) úgy hozzák.

A keményebb szint teljesítése esetén (mely már világszintű eredményre jogosít fel) viszont a versenyző‘nek ott a helye a világversenyen, és azt az MTSZ-nek kutya kötelessége finanszírozni. Hiszen a sportoló felkészült, jó állapotban van, arról már nem feltétlenül ő‘ tehet, ha kevesen érkeznek be, ha defektet kap, vagy éppen a kapott ételtő‘l egészségügyi problémája lesz.

Elit Team-ek felállítása

Szükségesnek tartom egy olyan keret kialakítását, amelybe való bejutás akár egy középtávú cél lehetne a válogatottaknak. Ez a szűk keret aztán már a szokásos válogatottbeli juttatásokon túl anyagi támogatásban is részesülne. Innentő‘l kezdve a szövetségnek máris lehetne joga egy szerző‘dés keretein belül ahhoz, hogy az illető‘ versenyző‘ versenyeztetési tervét szabályozza, a felkészülésében különböző‘ kritériumokat szabjon meg. Addig amíg nem kap semmit, ezt az MTSZ nem teheti meg! A válogatottból a legjobbakat meg úgy sem fogjuk ugyebár kihagyni, hiszen akkor magunk alatt vágjuk a fát.

Ez a keret lehet akár egy korhatárok nélküli team is, de az én javaslatom a következő‘:

žTop Team “ a legjobb négy felnő‘tt sportolónk, nemtő‘l függetlenül alkothatná, ma egy 100 ezer forintos támogatást tudnék elképzelni.

žElit junior Team “ a legjobb négy junior versenyző‘, havi 50ezer forint támogatással.

Ez összesen havi 600ezer forint, éves szinten 7.2millióba kerülne, ami persze nem kevés, de egy csak erre megszerzett szponzorral talán kivitelezhető‘ lenne.

A velük kötött szerző‘dések viszont szerintem az egyetlen módja a külön utak megszüntetésének, és az igazi központosítás megteremtésének.